Kubatov, ne takarodj!

Új stadion, biztos anyagi háttér, a hazai mezőnyben kiemelkedő teljesítmény

Több, mint tízezren demonstráltak Kubatov Gábor Fradi elnök ellen a Csepel-Fradi II. harmadosztályú bajnoki labdarúgó mérkőzésen. Ha ezt a hírt egy marslakó olvassa, nyilván arra gondol, biztosan átkozottul rosszul csinált valamit ez a Kubatov, ha ennyien tiltakoznak ellene.

Pedig nem, hiszen a csapat utcahosszal vezeti az elsőosztályú bajnokságot, hét fordulóval a vége előtt lényegében már bajnoknak tekinthető, karnyújtásnyira van a Magyar Kupa döntőjétől, a nemzetközi kupaszerepléstől. Ilyen eredmények mellett a szurkolóknak vállukon kéne vinniük az elnököt, nem pedig tüntetést szervezni ellene.

A jelek szerint azonban ez – józan ésszel felfoghatatlan módon – nem olyan egyszerű. Nem, mert az elsőosztályú Fradimeccseket bojkottáló szurkolói csoportok nem tudják megemészteni, hogy nem lehet személyi azonosíthatóság nélkül belépni az Üllői úti stadionba. Foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy ne kelljen alávetniük magukat a vénaszkennerrel történő ellenőrzésnek. Nyilván azért, hogy ne legyen felfedhető, ki lépett be a stadionba s ki nem. Mintha rossz lelkiismeretű emberek eleve valamilyen sportpályára nem illő, bűnös szándékkal lépnék át a stadion küszöbét, majd a botrány kirobbantása után elegánsan visszalépnének az ismeretlenség homályába. Ahogy a költő mondja, köd előttem, köd utánam, a következményeket pedig viselje az általam oly szeretettnek mondott egyesület.  

Ma sem tudjuk, hogy például 2001-ben a Fradi-Újpest meccsen kik ordibálták a lelátón azt a szörnyűséget, hogy „Indul a vonat Auchwitzba”, ahogy azt sem, kik feszítették ki a lelátóra a nyilaskeresztes zászlót, illetve kik voltak azok, akik a zsidóságot félreérthetetlenül becsmérlő transzparenseket mutogattak a tévéközvetítés révén ország-világ számára jól láthatóan.

A mai napig nem tudni azt sem, hogy 2003-ban a bajnokság utolsó fordulójában a Debrecen elleni meccsen kik okozták az országos botrányt. Emlékezetes, az addig listavezető Ferencvárosnak nyernie kellett volna a Debrecen ellen, hogy bajnok legyen. Döntetlen lett (0-0), így az MTK-Újpest meccsen diadalmaskodó kék-fehérek lettek a bajnokok. A botrány leírhatatlan volt, a közönség beözönlött a pályára. A játékosok is csak menekülve tudtak az öltözőbe jutni. A Debrecen edzőjét – Szentes Lázárt – egy szurkoló leütötte, egy másik drukker a veséjébe rúgott, hordágyon kellett levinni.

Lehetne sorolni még a máig ismeretlen szurkolók okozta kisebb-nagyobb balhékat. Ezek következményeként a klubot, így a csapatot sújtó sokmilliós pénzbüntetéseket, pályabezárásokat.

A pályaidegen, gyakran a büntető törvénykönyvbe ütköző magatartások Kubatov Gábor elnöki munkájának köszönhetően öt éve megszűntek. Igaz, kellett hozzá a beléptető rendszer. A szigorúság megoldást hozott Angliában, Franciaországban vagy éppen Németországban, s láthatóan eredményesnek bizonyult Magyarországon, sőt a Fradinál is.

Bizonyos szurkolói csoportok számára azonban ez sajnos nem érték. Nem hajlandók feladni inkognitójukat, hogy cserébe csapatukat önfeledten, a helyszínen buzdíthassák.

Tény azonban, hogy a Ferencváros 1,6 millió szurkolójához, szimpatizánsához képest még a tízezer csepeli tiltakozó is elenyésző, de rendszeresen ennél is lényegesen kevesebben járnak meccsre, bármilyen soknak igyekeznek magukat feltüntetni az érintettek. Valójában nekik nem tiltakozni kéne, hanem nekik kéne a leginkább harcolni azért, hogy működjön a vénaszkenner, hogy az ő nevükben más, ismeretlen, beazonosíthatatlan szurkolók ne okozhassanak galibát.

Nem! Ehelyett rendszeresen tiltakozó akciókat szerveznek.

„Meg kéne becsülni a tábort, mert megérdemlik” – nyilatkozta a Csepel-meccs után Lipcsei Péter, a Fradi II. edzője.

De tessék mondani: a 117 éves egyesületet nem kell megbecsülni, amely játékoslegendák sorát adta a magyar labdarúgásnak, köztük például Lipcsei Pétert. Ahol valójában csak az Erkölcs, Erő, Egyetértés hármas jelszavát megtartva lehet sportolóvá válni. Kubatov Gábor éppen a három E-betű üzenetének akar érvényt szerezni a szurkolók körében is. Nem különleges elvárás ez. Csupán némi intelligencia és a szurkoló saját, jól felfogott érdekének felismerése kellene ahhoz, hogy ne tiltakozzanak az azonosítás ellen, hanem maguk kérjék azt. Hogy nyílt szívvel léphessenek be a stadionba, előzetesen is deklarálva jogkövető magatartásuk szándékát. Egyszersmind bizonyítva, hogy semmiféle szurkolói sportszerűtlenség, botrány kirobbantása nem fog fűződni a személyükhöz.

A Fradi tábor józan többsége persze nagyon is értékeli, hogy az utóbbi évtizedek legjobb helyzetben lévő Ferencvárosáról beszélhetünk. Új stadionnal, biztos anyagi háttérrel, a hazai mezőnyben kiemelkedő teljesítménnyel. Netán éppen ez lenne a baj?

Persze, lehetne a pénz még több, eredményesen vitézkedhetne a csapat a Bajnokok Ligájában. Ennek is eljöhet az ideje.

Addig azonban folyamatosan építkezni kell. A meccsekre kijáró szurkolókkal együtt olyan körülményeket kell teremteni, amelyek méltók a Fradihoz, szolgálják a labdarugó csapat, az egész egyesület további fejlődését.

Hiszen a Fradi a magyar történelem egy darabja. Az ötvenes években a baloldali kormányok mindent megtettek, hogy eltöröljék a klubot a föld színéről. S ezen mesterkedtek a rendszerváltozás után is. Talán épp a tiltakozó drukkerek közreműködésével is?

Az igazi szurkolóknak is őrködniük kell, hogy ezek az idők soha ne jöjjenek el többet. Ez létkérdés. Ha tetszik: élethalál kérdése.

2
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/25929/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Terézia válasza: Mihály bejegyzésére 2016-03-22 07:47:02
Kedves Mihaly, én ugyan nem jarok meccsekre, csak a tv-ből latom. De nem lehet elfelejteni az a sik mocskot ami minden Fradi meccs utan történt, törés, zúzás, verekedes. Ha az én lelkiismeretem tiszta, akkor tőlem még " vért " is vehetnenek, nemde ?Szeretni nem lehet mindenkit, de az jó eredmenyt el kell ismerni.
Válaszolok
Mihály 2016-03-18 17:37:59
Tisztelt Uram!

Vajon mi hozta ki önből ezt az írást? Ön jár Fradi meccsre? Önnek nem hiányzik a szurkolás?
"Ma sem tudjuk, hogy például 2001-ben a Fradi-Újpest meccsen kik ordibálták a lelátón azt a szörnyűséget, hogy „Indul a vonat Auchwitzba”, "
Érdekes info de lenne egy kérdésem: Ha a régi szurkolói kártya lenne az nem lenne elég,hogy beazonosítsanak a 100 kamerával felszerelt stadionban?
Lehet,hogy csak anyagi haszon miatt lett ez a scenneres kártya?
De nem zaklatom tovább.Nekem Kubatov nem szimpatikus és szerintem már nem is lesz pedig van új kártyám és járok meccsre és a csapat jelenlegi teljesítménye nem kimagasló sajnos nem ,a többi csapat gyengébb lett nem mi lettünk erősebbek ezt majd a jövő megmutatja. Hajrá fradi!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?