Megszólalt az áldozat, akit Kiss Lászlóék megerőszakoltak

Megbocsátani csak olyannak lehet, aki bocsánatot kér

Megszólalt végre a halottnak mondott Takáts Zsuzsanna. Ő az a hölgy, akit Kiss László, az úszók volt szövetségi kapitánya 1961-ben megerőszakolt társaival. Szívből örülök annak, hogy önszántából kiállt az RTL Klub kamerája elé és fenntartva álláspontját elmondta a „másik fél” által átélteket.

Jelen sorok írója nem kis megütközéssel értesült egy barátjától arról, hogy Takáts Zsuzsanna él és szerencsére egészséges. Az ügy kirobbanása után nem sokkal, éppen ma négy hete fölkerestem budapesti lakóhelyén, de csak a fiával sikerült váltanom néhány szót. Otthagytam nála a telefonszámomat, kértem, adja át az édesanyjának és keressen, ha úgy gondolja, hogy ő is el akarja mondani a történteket. Úgy, ahogy azt ő élte meg.

Óriási volt a csábítás, hogy a látogatás kudarca ellenére tudassam a közvéleménnyel ezt az ügy szempontjából új, fontos körülményt. Akkor még Kiss László nem mondott le, de a közvélemény igazságérzete már visszavonhatatlanul meghozta a marasztaló ítéletet vele kapcsolatban. Mégis úgy gondoltam, „pusztán” a szenzáció kedvéért nincs jogom elvenni Zsuzsannától, hogy maga döntsön további sorsáról. Nincs jogom sürgetni, hogy álljon a nyilvánosság elé. Hogy ne saját, belső késztetése legyen a megszólalás alapja, hanem külső zsurnalisztikai erőszakoskodás következménye. Ő nem hívott, így én sem kerestem többet.

Annyit azért megtettem, hogy a Blogstaron írtam egy jegyzetet Sírtalanság címen, amelyben – igyekezve a közvélemény kíváncsiságát felébreszteni – utaltam az „esetleges” bizonytalan helyzetre. Ebből idézek. „De mi van akkor, ha a kérdéses hölgy mégsem halt meg? Mi van akkor, ha köszöni szépen, jól van, s ha kérnék, még vallomást is tenne? Nem feltétlenül a bíróság, inkább a közvélemény ítélőszéke előtt. Lehet, hogy megváltoztatná az akkori vallomását, ami az egyetlen esély lenne Kiss László ártatlanságának bebizonyítására. De az is lehet, hogy nem változtatna rajta, csupán elmondaná, hogy ő hogyan emlékszik az 1961-es sajnálatos eseményekre. Ezzel persze nem erősítené a Kiss László-féle kísérletet ártatlanságának bizonyítására.”

Takáts Zsuzsanna végül megszólalt. Mint mondta, azért állt a nyilvánosság elé, mert nem bírta tovább hallgatni az ügy körül elhangzó „felelőtlen kijelentéseket”. Pedig tett kísérletet a hallgatásra. „Felröppent a hír, hogy halott vagyok, úgy gondoltam, megússzuk az egészet.” De nem úszta meg. „Jöttek a vélemények. Volt, aki azt mondta, én vagyok az egésznek az oka.”

Takáts Zsuzsa interjújából: „Szóba elegyedtem a Lantossal napozás közben. Nem tudom, hogy lehettem ilyen hülye, de teljesen normális dolgokról beszélgettünk. Ahol ültünk, attól 40-50 méterre volt egy épület. Mondta, hogy meg akar valamit mutatni. Odaszóltam a lányoknak, hogy bemegyek. Az uszodából nem látott oda senki. Kiderült, hogy az egy lakás. Azt mondta, innen nem megyek el, jönnek a többiek. Nem is akartam elhinni. Mindketten fürdőruhában voltunk. Utána tényleg jött a két másik. Először könyörögtem, de rám ugrottak, ketten befogták a számat, aztán sorban, egymás után. Első volt a Lantos, második volt a Várszegi és a harmadik volt a Kiss. Rosszul lettem közben, nem tudtam összeszedni magam. Gyógyszert adtak, hogy jobban legyek, ezt egyébként a rendőrség is megtalálta és lefoglalta.”

Kiss László utóbb – szerecsenmosdatásként – koncepciós per áldozatának nevezte magukat és kilátásba helyezte, hogy perújrafelvételt kezdeményez. Zamecsnik Péter ügyvéd szerint azonban az ilyen kezdeményezésnek nagyon csekély az esélye a sikerre. Akkor lenne realitása, ha az érintett hölgy maga kérné az újratárgyalást, hogy megváltoztassa vallomását. Az ügyvéd szerint Kiss inkább az ártatlansága hangsúlyozására említett egy olyan lépést, amelyet aztán sosem fog, vagy nem is tud megtenni.

De van itt még valami, ami szót érdemel. A halálhír keltése. Ezt Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök közölte először a nyilvánossággal, aki Kiss Lászlótól értesülhetett róla.

Ám nem azt mondta Gyárfás megengedő módon, hogy tudomása szerint halott az áldozat, hanem csak simán kijelentette, hogy halott. Tényként. Megfellebbezhetetlennek látszó „igazságként”. Az a Gyárfás, aki évtizedeket töltött a sajtószakmában és kitűnően tudja, hogy mekkora jelentősége van a szavaknak, a pontos fogalmazásnak. Honnan volt ehhez bátorsága? De honnan volt bátorsága az áldozat szerint „hideg-kék szemű” Kiss Lászlónak, hogy halottként beszéljen a megerőszakoltról? Minimalizálva annak esélyét, hogy a bűncselekményről szóló hír megjelenése után valaki megkeresse Takáts Zsuzsannát és megkérdezze, szerinte hogy volt. Netán azt gondolták, hogy olyan magas polcon ülnek, hogy az áldozat nem mer majd velük szemben előállni a történtekkel? Esetleg, hogy a nőt a szégyenérzete nem engedi újfent vallomást tenni?

Egyáltalán, mi szükség volt arra, hogy az áldozat halálát emlegessék? Menekülés a szembesítés elől? Hogy minél hamarabb levegyék a témát a nyilvánosság napirendjéről s úgy tegyenek, mintha mi sem történt volna?

Újabb gyalázattal kisebbíteni a hajdani gyalázat mázsás súlyát?

A király meztelen. Akárhányszor szavaz Gyárfásnak bizalmat a legszűkebb szakmai közössége. A tátongó erkölcsi szakadékot nem lehet nyilvános kézfelelmelésekkel kitölteni.

– Örülök, ha a hölgy él, akkor legalább valami esély van, hogy megoldódik a dolog – reagált Takáts Zsuzsanna nyilatkozatára Kiss László.

Téved, Kedves Kiss László! A „dolog” már megoldódott. A „hölgy” nem bocsátott meg. „Megbocsátani ugyanis csak olyannak lehet, aki bocsánatot kér” – nyilatkozta az áldozat. Ez pedig soha nem történt meg. A hideg-kék szemű embernek ötvenöt év is kevés volt hozzá.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/27126/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?