Vona most is lenézi választóit

Nyeregben érzi magát

Vona Gábor megint vakít! Olyan ember szokott ilyet tenni, aki valamiért nagyon nyeregben érzi magát, a választóira pedig úgy tekint, mint csököttagyú gyülekezetre, amelynek rendkívül rossz az emlékezete.

Hír 2012-ből: Vona Gábor szerint a Jobbik frissen választandó pártvezetésének csak az lehet a célja, hogy 2014-re a Jobbik irányítsa Magyarországot. Aztán kiderült, hogy 2014-től mégsem a Jobbik irányítja Magyarországot. Az eredmény kihirdetéséig azonban nem hangzott el más, csak a győzelmi szlogenek sorozata, hogy aki nem úgy gondolja, hogy a győztesre szavaz, azaz a Jobbikra, amit Vona és társai sulykoltak a közvéleménybe, az szégyellje magát, és döntés előtt feltétlenül gondolja újra a dolgokat, ha jót akar. Az eredmény ismert, ismét kétharmados Fidesz győzelem. A baloldal a második 26, harmadik a Jobbik 20 százalékkal.

Legfrissebb, Magyar Nemzetbeli nyilatkozatában Vona újból a ráolvasás eszközéhez nyúl. „Számomra, ha 2018-ban nem nyerjük meg a választást, az igenis kudarc lesz.” Szerénysége ezúttal sem ismer határokat.

Nem tudni, mire alapozza optimizmusát.

A pártelnök, mint ismert, éppen a napokban szabadult meg Novák Előd alelnöktől is, a radikálisok markáns jobbikosától. Aki azt a szélsőséges vonalat képviselte, amellyel a választók zsidós, cigányos, gárdás érzelmeire lehetett hatni, ezáltal indulati alapú „ingyenvoksokhoz” lehetett juttatni a Jobbikot. Ezt a politikát képviselte Vona Gábor is. Húsz százalékra volt elég. Se többre, se kevesebbre.

Vona most változtat, néppárti politizálásba kezd. Talán arra gondolva, hogy a választást a sokak számára szimpatikus szalonképes üzenetekkel fogja megnyerni. Ebben azért sokan kételkednek. Márcsak azért is, mert a szalonképes üzeneteket a társadalom döntő többsége a jelenleg is kormányzó, hiteles Fidesz-KDNP szövetségtől várja, amely szövetség Magyarország szekerét 2010-ben megállította a szakadék széle előtt, s mára jelentősen felfelé ívelő pályára állította a kocsit. Ma már nemcsak a gazdaság makrószámai kedvezőek jó ideje, nemcsak a Fitch Ratings minősítette fel Magyarországot befektetésre ajánlott kategóriába, de a béremelések révén mind szélesebb körben az emberek is érzik a kimondott szó mögötti tartalmat.

Vona mondhatja meglehetősen arcátlanul, hogy Orbán Viktor egy kiégett ember, akit semmi más nem érdekel, csak a lopás és a foci. Ezen minősítései mögé azonban képtelen bizonyítékokat tenni. Aki ilyen dinamikával dolgozik, akit a támogatói így szeretnek, mint Orbánt, aki a legjobb úton van ahhoz, hogy Európa egyik leghitelesebb, legkarizmatikusabb vezetője legyen, arra lehet mondani ugyan, hogy kiégett, de ezzel csak a minősítő minősíti önmagát. Lopna Orbán Viktor? Mit? – tessék mondani. Valami konkrétumot, ha lehet. Csokit a boltból? Futball labdát a sportüzletből? Ne vicceljünk már! Jó ideje meghirdette a kormány a korrupcióval kapcsolatos zéro tolerancia elvét. Az új közbeszerzési törvény Európa legszigorúbb ilyen típusú dokumentuma. Az unió elvárásainak megfelelően változtatták meg. Létrehozták a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók államilag fizetett körét, akiknek kötelező az igénybe vétele.

Pökhendi kijelentésbe ágyazva rágalmazni persze lehet. Vona meg is teszi. A figyelmet ezzel magára tudja ugyan irányítani egy pillanatra, ám nagy valószínűséggel a „konszolidált” jobbikos politika lidércfénye, amelyben azért a kormányfő simán rágalmazható, kevesebb mandátumot hoz, mint Novák és társai radikalizmusa. Ami ugye csak húsz százalékra volt elég.

A Jobbik számára tehát ez az arcátlan politika sem hozna előrelépést, bármennyire is sulykolja Vona, hogy győznek 2018-ban. Igen, pont úgy, mint 2014-ben. Tehát sehogy!

Ha ma lennének a választákosok, a Fidesz a legutóbbi választásnál (44 százalék) jobb listás eredményt érne el. A közvéleménykutatók – Republikon Intézet, a Medián és a Tárki – ezt 53, 50, illetve 47 százalékra teszik. A baloldal 22-33, a Jobbik 18-27 százalékot érne el. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a legutóbbi dunaújvárosi önkormányzati választáson még a DK is megelőzte a Jobbik jelöltjét. A Nézőpont Intézet szerint pedig jelentős, legalább 10 százalék különbség lenne a kormánypártok és a második helyezett között.

Szóval ez az út járhatatlannak tűnik Vonáék számára. Ezt nemcsak a közvéleménykutatók adatai bizonyítják, hanem a volt SZDSZ-es szélsőség, Haraszti Miklós is. Ő csak akkor lát esélyt a Fidesz leváltására, ha a teljes ellenzék – baloldal és Jobbik együtt – legalább technikailag összefog. S minden választókerületbe egy Fidesz-KDNP jelölt ellen csak egy ellenzéki jelölt áll csatasorba.

Ezt az összeborulást Vona tagadja. Friss interjújában legalábbis. „A mi nemzeti néppártunknak nem csupán az a feladata, hogy leváltsa az Orbán-kormányt, le kell váltani a Fideszt és a XX. századi baloldali pártokat is. Nekem az nem öröm, ha Orbán Viktort leváltja Gyurcsány Ferenc vagy Tóbiás József” – mondja.

Ha nincs összeborulás, akkor mitől ez a mérhetetlen optimizmus a 2018-as győzelemről?

Elég lenne hozzá Simicska médiája a Magyar Nemzettel, a HírTv-vel, a Lánchíd Rádióval, a Metropol újsággal?

Kétlem. Az mindenesetre jó hír, hogy a konszolidálódó Jobbik gyaníthatóan végre nem veti be korábbi undorító üzeneteit. Ettől már önmagában tisztább lesz a közélet.

Vona tehát ismét vakít! Nyeregben érzi magát, s lenézi választóit.

Hogy alatta valódi paripa mocorog vagy a trójai falovat görgetik szőrös kezek, azt az idő fogja eldönteni. Sokaknak az utóbbi tűnik valószínűbbnek.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/27899/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?