Minőségi oktatáshoz jó pedagógus is kell!

At őszi hónapokbban alakulnak meg a konzultációs fórumok

Most, a tanévzárók, a ballagások idején ütötte meg a szememet egy Facebook-bejegyzés az oktatással kapcsolatban. Végre nem a Tanítanék Mozgalom újabb téziseiről, nem a politikai hangulatkeltők kormányzattal szembeni folyamatos állóháborújáról lehetett olvasni, hanem a lényegről, vagyis a munkáról. Arról a különleges személyiségépítő, ha tetszik emberalkotó folyamatról, amely a bezárt tanteremajtó mögött zajlik, amikor egymás között vannak az oktatás legilletékesebb szereplői: a gyerekek és a pedagógusok. A szívet melengető bejegyzés szerzője egy XVII. kerületi intézmény, a Gregor József Általános Iskola tanára, Erdei Klára, akit – különleges évfordulóhoz érve – diákjai idén tizedszer választották meg az év tanárának. Tíz esztendeje nem volt év, amikor a legkritikusabb „zsűritagokból” álló döntőbizottság ne ítélte volna neki ezt a pedagógus számára talán legértékesebb elismerést. Részlet a bejegyzésből.

„A legelső elismerést abban az évben kaptam, amikor édesapám itt hagyott minket... Akkor a nagy öröm mellett szomorúság is volt bennem, hogy nem élhette meg egyetlen gyermeke sikerét... Tudom, hogy nagyon büszke lenne rám! Az elmúlt 9 évben egymás után jöttek az elismerő oklevelek... Azóta is az egyik szemem sír, a másik nevet: Bárcsak látná Ő is! ... :( Nagyon KÖSZÖNÖM minden gregoros diáknak, aki rám szavazott!”

(Hasonló teljesítmény számos akad az országban. Szívesen venném, ha értesítenének róla, hogy azokat is közkinccsé tehessük – Horváth K. József).

Azért hoztam ide ezeket a ritkán olvasható személyes gondolatok, mert az utóbbi hónapokban, ha az oktatás a téma, akkor szinte kivétel nélkül a konfliktusok vannak terítéken. Mintha az iskolákban csak a balhéról szólna az élet, s az alapot jelentő oktatómunka megtűrt másodhegedűsként húzódna vissza a sarokba. Pedig a számok megmutatták, hogy ez egyáltalán nem így van. A tanárok többsége tanítani akar! A legutóbbi – „tanévzáró” – tüntetésen például az országosan mintegy 110 ezer általános és középiskolai pedagógusból csupán néhány ezer ember – közülük közel se mind pedagógus, több politikus, civil aktivista – vett részt. S az is közismert, hogy az egyik önjelölt vezető, az ÁVH-s felmenőkkel bíró Pukli István igazgatói tevékenységét sem jellemezte diákjai elismerése. Épp ellenkezőleg: erős kritikával illették, a tanulók tüntetést szerveztek tevékenységével kapcsolatban. Vagyis olyan ember igyekszik magát az oktatásügy reformjának egyik élharcosaként feltüntetni, aki személy szerint az alapoknál, az iskolában a gyerek-tanár kapcsolatban már elvesztette a csatát.

Csermely Péter professzor, a tehetséggondozás nemzetközi hírű szaktekintélye gyakran beszél előadásaiban arról, hogyan kell az oktatási intézményekben gondozni a tehetséges gyerekeket. Mint vallja, a szakmai fejlesztőmunkán túl alapvető fontosságú, hogy a tehetséges gyerekeket az iskolai közösség számára példaként a figyelem középpontjába állítsák. Ezzel is ösztönözve őket a még jobb teljesítményre. Hozzátehetjük, komoly pedagógusi felkészültség szükséges ennek megvalósítására, hiszen napjainkban nem ritka az ellenkező diákmagatartás: a jótanulók kiközösítésére irányuló törekvés, a tehetségek rendszeres kinevetése, strébernek bélyegzése.

Nyilván így van ez a pedagógusok között is. Közöttük is meg kell becsülni a legjobbakat, akik rendszeresen bizonyították, hogy ott vannak a szakma élvonalában. A XVII. kerületi példához hasonló kiemelkedő teljesítmény sok van még az országban, akik személyes képességeiken kívül leginkább azért válhattak azzá, mert a munkakörülményeket biztosító intézményvezetés ezt felismerte és a legjobb feltételeket igyekezett megteremteni munkájukhoz.

A XVII. kerület egyébként híres arról, hogy mindig jó feltételeket igyekezett teremteni az oktatás számára. Akkor is, amikor még teljes egészében az önkormányzaté volt a fenntartás és a működtetés irányítása, akkor is, amikor az állammal való feladatmegosztásban az önkormányzat leckéje az intézmények működtetése maradt. S így lesz ez napjainkban is, amikor az állam magára vállal minden felelősséget. Ha tetszik, jó tehetséggondozóként megkülönböztetett módon figyelt oda az intézményeire, ahol olyan sikerek születhettek, mint az Év Tanára díj esetében.

A kiemelkedő egyéni teljesítmények ellenére a rendszer egésze rosszul működött. Országos átlagban a tanulók tudásszintjének versenyképessége zuhanásszerű minőségromlást szenvedett, illetve az önkormányzatok iskolafenntartói munkájának 2010-re hatalmas csőd, 1300 milliárd forintos mínusz lett a következménye. Ez tény akkor is, ha erről nem mindig az önkormányzatok tehettek, inkábbaz a szabályozás, amely legtöbbször helyben kigazdálkodható forrás nélkül adta át az oktatás feladatait a helyi képviseleteknek.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter éppen a legutóbbi Kormányinfón beszélt arról, hogy várhatóan az őszi hónapokban alakulnak meg azok a konzultációs fórumok, amelyek révén az önkormányzat által képviselt érdekek is szerepet kapnak a fönntartói munkában. „Teljesen természetes, hogy a fönntartói és a működtetői jogokat ellátó magyar állam kíváncsi az ottani választópolgárok véleményére. Ez nem jelentheti a fönntartói és a működtetői felelősség átvállalását. Annak érdekében, hogy sikeres legyen az intézmény, folyamatos kapcsolatban szeretnénk lenni a helyi önkormányzattal, képviselő-testülettel, polgármesterrel, részben a kritikák begyűjtése, részben az elvárások megfogalmazása érdekében” – mutatott rá a miniszter.     

A kormányzati jobbító szándék indokoltsága megkérdőjelezhetetlen. A keretek változásának folyamatos csiszolása megteremtheti az óhajtott célt, a gyerekek tudásszintjének radikális emelését. Ez az ország versenyképességének javítása szempontjából megkerülhetetlen. Ami természetesen nem megy a pedagógusok minőségi munkája nélkül. Minőségi oktatáshoz jó pedagógus is kell! Hogy ebbe a csoportba azok tartoznak-e bele, akik teljesítménye ellen tüntetnek a diákok vagy azok, akiket rendszeresen elismerésben részesítenek? A kérdés természetesen költői.

Nyilvánvaló, hogy miként az olvasó, úgy a most formálódó megújuló közoktatási rendszer is pontosan tudja rá a választ.

Épp ideje meg is adni!  

4
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/28058/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
tündérördög 2016-06-19 10:51:27
Addig a politikában sem lesz minőség, amíg a kultúrában nincs. A nemzeti kultúra támogatása nélkül idegen érdekeket szolgálnak a politikusok sajnos. Még az átkos nemzeti kultúrája is jobb volt, legalább klasszikusainkat filmre vitték. Azok a nemzetek lettek naggyá, amelyek a nemzeti kultúrájukat mindig előnyben részesítették uralkodóktól, vallásoktól függetlenül /ld.: pl. Dél-Korea, Kína, Japán/, és azok lecsúsznak, amelyek nem. /ld:unió országai, USA/
Válaszolok
tündérördög 2016-06-19 10:46:52
Dehogy nincs, ha a nemzet, család és egyén érdekei egybeesnek, az minőségi, ha valamelyik nincs kiszolgálva, vagy az egyik a másik rovására történik, akkor az már nem minőség. Ld: pl a focicsapat teljesítménye minőségi, mert a hazának, maguknak, az egyéneknek dicsőséget hoztak.
Válaszolok
lujobp válasza: tündérördög bejegyzésére 2016-06-19 08:05:08
a politikában nincs olyan,hogy minőségi.relativ és nézőpont kérdése,ugyanez vonatkozik a szakértőkrei. melyik szakértő az igazi? független? vagy .bizonyitott tény hogy a szakértők sem értenek egyet,akkor mi legyen?
Válaszolok
tündérördög 2016-06-18 23:12:44
Minőségi politikához meg minőségi politikusok kellenének. Egy poli-
tikus ne adjon minősítést arról, ami nem a szakmája, és nem ért hozzá. Erre vannak a szakértők.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?