Soros: Vesszen a haza!

Jeney Orsolya Sorossal, közösen a magyarság ellen

Vajon elítéli-e az Amnesty International Magyarország azt a szomáliai fiatalembert, aki szeméremsértő módon szexuálisan zaklatott egy hazafelé tartó lányt a napokban a XVI. kerületben? Kinek a jogai védelmét tartja fontosabbnak a nemzetközi jogvédő szervezet: a magyar leányét, akinek sérelmére elkövették a cselekményt, vagy a sérelmet okozó szomáliai férfiét, aki több éve hagyta el afrikai szülőhazáját, s a Földközi tengeren át, Görögország, Macedónia, Szerbia érintésével a zöldhatáron keresztül érkezett Magyarországra, s balszerencsénkre itt is időzik egy ideje? Konkrét kiállást nem olvastam az Amnesty-től ez ügyben, de a szervezet migránsokkal kapcsolatos állásfoglalásaiból egyértelműen kitűnik, hogy e konkrét ügyben sem a megtámadott magyar lány jogai fontosak elsősorban a számára. A szervezetvezető, Jeney Orsolya egy korábbi nyilatkozata szerint a menekültügy miatt csakis szégyenkezhet Magyarország. Az sem a magyarok érdekeit szolgálja, hogy a szervezet szerint hangulatkeltés volt a plakátkampány és a nemzeti konzultáció is. Jeney Orsolya azt sem értette, miért épített Magyarország kerítést a határára és szerinte a tranzitzónák működése is átláthatatlan.

Nos, voltaképpen ezeket az ostoba félreértéseket csak és kizárólag olyan ember fogalmazhatja meg, akinek semmit nem jelent a magyarság. Szörnyűséges kinyilatkoztatásainak emberi jogi szempontból egyetlen nyilvánvaló rezüméje van, nem a magyar emberek jogaiért dolgozik, hanem az idegenekéért. Ez pedig a nevéből ítélve magyarnak született ember számára óriási szégyen. Ezzel nem a nyilvánosság elé kellene kiállni és ott világgá kürtölni, hogy a magyar érdekeket védő magyar kormány intézkedései menekültügyben szégyellni valóak. Hát hiszen kinek az érdekeit védje a kormány, ha nem azokét, akik megválasztották, akik szolgálatára, méltó képviseletére felesküdött?

Az idegenlelkű Jeney Orsolyának sajtótájékoztató tartása helyett inkább el kellene süllyednie szégyenében, hogy – honfitársunk létére – egy emberi jogi szervezetet képviselve nem a magyar, hanem az idegen emberek jogait képviseli.

Az Amnesty International Magyarország vezetője azonban nemhogy nem akar szégyenében elsüllyedni, hanem szennyes tevékenységeinek halmazára még rátesz egy lapáttal. Bejelenti, hogy részt vesz az október 2-iki népszavazási kampányban. Természetesen itt sem a magyar érdekek mentén, sokkal inkább azok szekerét tolva, akik arra játszanak, hogy otthon tartsák az embereket, hogy a népszavazás ne legyen érvényes, hogy a magyar kormány ne tudja nagy erővel védelmezni a nemzeti érdekeket az Európai Bizottságban, az Európai Unióban. Itt is az erőszakoló szomáliai a fontosabb, mint a sérelmet elszenvedő magyar lány, a külföld migánspárti érdekei előrébb valók, mint a nemzet holnapja, identitása. Elképesztő!

Persze, ha hozzátesszük, hogy az Amnesty International magyarországi szervezete is erőteljesen Soros György által pénzelt, akkor egycsapásra érthetőbb az egész történet. Soros nevezte már magát a magyar kormány ellenzékének, ami voltaképpen nem is hazugság. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a saját hibájából harmatgyenge ellenzék hangja azért hallatszik egyáltalán, mert Soros különböző szervezetei fölerősítik azt. Soros támogatása nélkül még ott sem tartana az ellenzék, ahol most. Elég csak az MSZP bugyuta óriásplakátjára utalni, amelynek egyik oldalán azokhoz szólnak, akik nemmel akarnak szavazni az október 2-iki népszavazáson, a másik oldalán pedig az igennel voksolóknak szánnak lélekerősítő felületet. Ugyanabból a szájból mondja Molnár Gyula pártelnök, hogy éljen a haza!, mint azt, hogy vesszen a haza! Bravó! Ez aztán a tiszta, közérthető iránymutatás. Még szerencse, hogy a szocialista szavazók józanabbak a nyilvánvalóan kelekótyának látszó, úgy tűnik, talán olykor dizájneres hatástól sem mentes pártvezetésnél és többségében önvédelmi reflextől vezérelve nemmel szavaz a magyarság érdekében.

Soros persze nem ad esélyt arra, hogy az általa manipulált választók mérlegeljenek. Nála egyértelműen a „Vesszen a haza!” a cél. Az, hogy Magyarország egy érvénytelen népszavazással gyengüljön az EU-ban, tárgyalási pozíciója romoljon, kiszolgáltatottsága nőjön.

Ezért állítja sorompóba az Amensty Internationalt is, hogy egy látszólag független nemzetközi cég magyarországi szervezeteként mondja meg a tutit a magyaroknak. De nem tudja megmondani, mert az nem áll érdekében. Csak hazudni méltóztatik. Ő sem vesz tudomást arról, akárcsak az ellenzék, hogy az Európai Bizottság idén nyolcszor döntött a kötelező kvótarendszerről, a migránsok EU tagállamok közötti széttelepítéséről, nem pedig egyszer, amely révén Magyarországra nem egészen 1300 menekültet telepítenének. (Ezt a döntés a magyar kormány bíróságon támadta meg – a szerk.) Annyit akarnak betelepíteni, amennyi a folyamatos befogadás révén bejut Olaszországba, Németországba, Franciaországba. Magyarországra nem, mert a kormány nem engedi. Bejönni meg nem lehet a zöldhatáron, mert a kerítés – köszönet érte Orbán Viktor határozottságának – megvéd bennünket. De sok tíz millió migráns még indulásra vár.

Ha nem leszünk határozottak, akkor azok hozzánk is megérkeznek. Soros György és az EU erős tagállamai gondoskodnak róla.

A nemeknek győzniük kell október 2-án! Mindenkinek el kell menni szavazni, ellenkező esetben a ”szomáliaiak” igázzák le lányainkat, nemzetünket.

Ezt nem hagyhatjuk!

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/30157/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?