Saját dugájába dőlt a Népszabadság?

Mesterházyék nem vállalták a veszteséges lap megvásárlását

Ahogy telik az idő, úgy jönnek elő az újabb részletek a Népszabadság bezárásával kapcsolatban. Előző cikkünkben idéztük a Profil című osztrák lap internetes kiadásában Heinrich Pecina nyilatkozatát, aki a Népszabadságot is kiadó Mediaworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partners-nek a vezetője. Az újság nyomtatott változatában nemcsak az került újfent nyilvánosságra, hogy a bezárásnak gazdasági okai voltak. Pecina elmondta azt is, hogy az újságot újra akarták indítani a szerkesztőség bevonásával, azonban a lap munkatársai inkább a fizetésük, mintsem az újság jövője miatt aggódtak.

Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem fejtette ki. Lehetséges, hogy esetleg kisebb költségkerettel, néhány embertől megválva tovább mehetett volna az újság. Az viszont tény, hogy a tulajdonos kedvező ajánlattal kereste meg az MSZP-t, az akkor még társtulajdonos alapítvány gárdáját, de Pecina szerint nem volt bátorságuk átvenni a lapot. Hogy miért? Erről nem szól a fáma. Lehet, hogy nem mertek szembe nézni azokkal a volt pártkáderekkel, Pecina szerint „kiérdemesült funkcionáriusokkal”, akiknek a szerkesztőség publikációs lehetőséget akart biztosítani tisztes honoráriumért cserébe. A helyzetet színezi Mesterházy Attilának, az MSZP volt elnökének a nyilatkozata, aki szerint a Népszabadság komoly veszteségekkel működött, ezért nem vette meg a szocialista párt. Ha ez igaz, és miért ne lenne az, akkor az MSZP kétszeresen is sáros a Népszabadság halálában. Részint nem vette meg a lapot, amikor erre lehetősége volt, még ha a források előteremtéséért kellett is volna izzadni egy kicsit, részint pedig – az előzmények dacára – a Népszabadság nyakára akarta ültetni régi kádereit, hogy a lapon keresztül tudjanak jövedelmet biztosítani nekik. Ahogy mondani szokták, a megmaradt egyetlen tulajdonos micsodájával akarták verni a csalánt.

Nem meglepő magatartás a jellemtelenségből már többször jelesre vizsgázott szocialista – liberális gárdától. Annak fényében különösen nem, hogy ezek után, a kritikus napokban van képük telekürtölni a világot mindenféle hazugsággal. Például arról, hogy a lapot a kormány záratta be, mert kellemetlen témákat dolgozott fel egyes kormánytagokkal kapcsolatban. Ha ez így lenne, akkor a Népszabadságot már régen be lehetett volna zárni, nem a közelmúltban megjelent írásai bírálták ugyanis először a kabinet munkáját.

Okosabbak lehetünk, ha Tamás Ervinnek, a Népszabadságban évtizedeken át főszerkesztő helyettesként dolgozó publicistának a megállapítására figyelünk. Elmondta, hogy amikor még a szocialista alapítvány is tulajdonosa volt a kiadónak, akkor a szerkesztőségben kényelmes dolguk volt. Ha pénzre volt szükségük, hol az egyik, hol a másik társtulajdonoshoz mentek kuncsorogni s mindig sikerrel jártak.

A jelek szerint azonban változott a világ. Az egy éve magára maradt tulajdonos kevésbé tudta akceptálni, hogy a szerkesztőség csak a saját érdekeit nézze, és a lap jövője miatt nem tud meghozni semmiféle áldozatot. A tüntetéseken lehet kígyót-békát kiabálni a kormányra, de a lényeg nem változik. A lapkiadáshoz pénz kell, amihez a szerkesztőség nem akart hozzájárulni, nem akarta összébb húzni a nadrágszíjat.

Heinrich Pecina pedig a munkavállalókkal együttérzően gondolkodik. Kifejezetten felbosszantotta például, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke kiállt a Népszabadság mellett. Pecina erre úgy reagált, hogy „az elnök a mi pénzünkből él, nem vállalkozó, így nem kell törődnie azzal, hogy munkahelyeket biztosítson.”

A dolog nagyon úgy fest, hogy a Népszabadság saját dugájába dőlt. Ennek beismeréséhez azonban valószínűleg újra kellene születnie a lapnak.

Sokan bíznak benne, hogy erre soha nem kerül sor.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/31059/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?