Az MSZP-s szörnyetegek méltók a megvetésre

Havas Szófia

Az MSZP megint bebizonyította, hogy különösen méltó az emberek megvetésére. A szocialisták, minden más parlamenti párttal ellentétben egyedüliként bojkottálták a Parlament 1956 hatvanadik évfordulójával kapcsolatos emlékülését, továbbá kiállt Havas Szófia mellett, aki lenácizta, lefasiztázta a forradalom hőseit egy orosz állami televíziós műsorban, amely valótlanul, rosszindulatúan tájékoztatott a magyar forradalomról.

Voltaképpen örülni kellene neki, hogy az MSZP mindig leleplezi önmagát. Hiába beszél arról, hogy 1956 örököseinek tekinti magát, tehát szerinte is forradalom és nem ellenforradalom zajlott hatvan évvel ezelőtt Magyarországon. Hiába próbál Nagy Imre tetteivel példálózni, önmagát a rendszerváltoztatás pártjának feltüntetni, ha közben bojkottálja az 56-os megemlékezés napját a parlamentben. Mint Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető mondta, az emlékezés ellen tiltakozók azt jelzik, hogy az ÁVH-val, a tömegbe lövetőkkel vannak.

Ahogy Havas Szófia melletti kiállásuk is érthetetlen. Egyúttal kétszínűségüknek is újabb bizonyítéka. Havas, a forradalom idején a fogak között bakanccsal „rendet rakó” Horn Gyula unokahúga azt mondta a műsorban, a forradalom alatt „házról házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat”. Hozzátette: „ezek nem radikálisok voltak, hanem valóságos fasiszták”. Arról is beszélt, hogy Amerika a forradalommal „a CIA által kiképzett nácik” visszatérését szerette volna elérni, akik „a fasiszta-ellenforradalmi puccsot voltak hivatottak előmozdítani”.

Az nem magyarázat az MSZP részéről, amit a Magyar Időknek küldött válaszukban rögzítettek, hogy „Havas Szófia mondatai a forradalommal kapcsolatban ellentétesek az MSZP álláspontjával”. Ahogy az se ad felmentést, hogy „párttagunk véleményét alapvetően befolyásolja az a családi trauma, személyes tragédia, amelynek során 1956-ban az édesapját elveszítette”.

Havas Szófia magánemberként ugyanis azt mond, ami akar. Még az édesapja elvesztése miatti fájdalmat is tolerálja az olvasó. Ám az MSZP tagjaként ilyet nem tehet. Egy magát demokratikusnak mondó párt ilyen elmeállapottal rendelkező tagot nem tűrhet meg a soraiban. Már csak az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásában olvasható alapvetés miatt sem. Ez így szól: „Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.”

Hogy teheti meg büntetlenül a szocialista Havas Szófia, hogy rendszeresen meggyalázza 1956 emlékét? Emlékezhetünk, nem először sercint bele a magyar történelem egyik legnemesebb, legtisztább forradalmába. 2008-ban például egyedüliként szavazott nemmel a Fővárosi Közgyűlésben arra, hogy a kommunisták által meggyilkolt Mansfeld Péterről nevezzenek el egy parkot a II. kerületben. De hogy lengyel barátainkat se hagyja ki a sorból Havas, a Katynban a szovjetek által lemészárolt lengyel tisztek emlékművének felállításáról szóló határozat elfogadásakor pedig tüntetőleg kivonult a Fővárosi Közgyűlésből.

Ahogy akkor, úgy most sem lesz következménye párton belül aljas történelemhamisításának. Ez kiderült az MSZP reagálásából.

Nagy kár, hogy Havas Szófiát fel tudják használni Magyarországgal ellenséges erők ilyen műsor készítésére. Még nagyobb kár, hogy történelemhamisításukkal még a magyar-amerikai viszonyt is igyekeznek beárnyékolni, hogy mentsék a szovjetek felelősségét 1956 vérbefojtásában.

A Külügyminisztérium bekérette Oroszország budapesti nagykövetét, az 1956-os forradalmat egyoldalúan bemutató állami tévében közölt műsor miatt. A tárca leszögezte, „a találkozón a tárca világossá fogja tenni, senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és a forradalom hőseiről.” Ez a dolog hivatalos része. A minisztérium teszi a dolgát.

A szomorú az ügyben az, hogy az MSZP továbbra is lehetővé teszi Havas Szófiának, hogy szocialista párttagként szembe menjen Magyarország Alaptörvényével, 56 mártírjaival, alapvetően a magyarság lelkületével, érzelmeivel. Sokak fájdalmasan tragikus, sőt drámai emlékeivel. Miközben veri a mellét saját demokratizmusáról, az 1956-os forradalom értékeinek elfogadásáról. Nem győzi hangsúlyozni, hogy ők milyen elvhűek, korrektek, tisztességesek.

Írtam, voltaképpen örülni kellene neki, hogy az MSZP mindig leleplezi önmagát. De nem lehet. Mert ez az arcátlanság túlmegy minden határon. S már az sem lelkesítő, hogy immáron sokadjára ismét lejáratták magukat. S hogy 2018-ban bizonyára tesznek majd rájuk a választók.

1
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/31279/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
zoltán 2016-10-27 16:49:01
Nem tudok hozzászólni,mert csak rettenetesen csúnya szavak jutnak eszembe és én azokat nem írom le, de még beszédben sem használom. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy megértettétek a mondanivalómat.
Üdvözlettel: Zoli
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?