Az ellenzék szégyene

Molnár Gyula (MSZP) és Gyurcsány Ferenc (DK) az ellenzék képviseletében

A nyúl kiugrott a bokorból. A Fidesz-KDNP koalíció a mai parlamenti szavazáson elérte, hogy feketén-fehéren kiderüljön: mely országgyűlési pártok, illetve független képviselők a hazaárulók. A szavazás után nyilvánvalóvá vált, hogy a nemszavazó Jobbik, MSZP, DK mellett a nemmel szavazó Fodor Gábor (LMP), illetve a független Kész Zoltán és Kónya Péter számára fontosabb a haza veszte, mint 3,36 millió ember egybehangzó akarata.

Ennyire nyilvánvalóvá senki más nem tehette volna, hogy kik akarnak jót az ország népének és kiknek esik jobban növelni az állampolgárok biztonságának, megszokott életminőségének kockáztatását, vásárra vitelét. Az ő felfogásukban nem lenne tilos idegen népesség Magyarországra telepítése, sőt közülük többen kifejezetten üdvözölnék ezt a folyamatot.

Az MSZP és a Jobbik most is nyilvánvalóan hazudott, mert korábban mindketten az alaptörvénymódosítás támogatásáról biztosították a nyilvánosságot. Hátbatámadták, becsapták az országot.

A magyarok tisztán láthatják, hogy csak a kormánykoalícióra számíthat az ország a kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben.

Vona Jobbik elnök most is mondja a magáét, a pártja akár 24 órán belül kész megszavazni a törvényt, amennyiben a letelepedési kötvényt a kormány kivezeti. Kérdés: ki hiszi ezt el neki. Ha ilyen fontos alkalommal képest volt árulóvá válni, mi akadályozná meg a következő szavazáson, hogy ugyanígy cselekedjen. Akkorra is kitalálhatna valamilyen kifogást, csak azért, hogy választói előtt magát fényezze, próbálja feljebb tornázni a Jobbik népszerűségét a két éve folyamatosan hanyatló állapotából. Más oldalról pedig próbálja Orbán Viktort kellemetlen helyzetbe hozni. Igyekszik bebizonyítani, hogy nem „mindenható”, nem tudja könnyedén véghezvinni akaratát, amivel vágyai szerint nyilván romolhat a kormányfő megítélése.

Rossz hírem van számára. A Fidesz elnöksége meg fogja találni azt a jogi megoldást, amelynek birtokában a Magyar Alkotmánybíróság eredményesen megvívhatja csatáját az Európai Bizottsággal, ha kell az Európai Unió Bíróságával.

Eközben persze a nemzetközi környezet is változhat. Olaszországban decemberben módosulhat a parlament összetétele, Németországban pedig máris új szemlélettel közelítenek a bevándorlókhoz. A német belügyminiszter, Thomas de Maiziere támogatja azoknak a migránsoknak a kiutasítását, akiket a Földközi-tengerből mentenek ki. A cél az, hogy visszaszorítsák az Afrikából Európába irányuló embercsempészetet. A Thomas de Maiziere által vezetett tárca gyakorlatilag a magyar kormány álláspontját képviseli, miszerint a menedékjog iránti kérelmeket nem az Európai Unió területén kell lefolytatni. Mivel a bevándorlók döntő többsége Líbiában összpontosul, ezért a kérelmeket például Egyiptomban vagy Tunéziában kellene megvizsgálni, így jókora teher kerülne le az uniós országok válláról.

A nemzeti szuverenitásunkért folytatott harcot nem lehet feladni.

A magukat magyarnak valló pártok nemzeti politikát évek óta képtelenek felmutatni, legfeljebb szánalmas akciókkal igyekeznek életben tartani magukat. Nagy jobbegyes lenne számukra, ha e téren Orbán Viktor nagyobb sikert érne el az ország védelmében az Európai Unióban, mint itthon a magyarok képviseletét pusztán csak hangoztató pártok körében.

Ez lenne az ellenzéki pártok igazi szégyene. 

1
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/31562/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
zoltán 2016-11-08 21:30:51
Még nem tudok szólni, mert nagyon rosszak az első gondolataim. Nem is rosszak, inkább durvák, amit holnapra lehet, hogy már túlzottnak fogok ítélni. ( Lehet, hogy nem?) Zoltán
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?