Mellár Tamás csörgősipkája

Nagy csalódás Mellár Tamás hosszú nyilatkozatát olvasni a Népszavában. Nemcsak azért, mert a ’90-es években nagyszerű közgazdasági elemzései révén Mellár az egyike volt azoknak, akik a legközérthetőbben voltak képesek közel hozni a laikus olvasóhoz a pártállami örökséggel küzdő ország gazdasági feladatait. Mindennek most nyomát sem látni. Ráadásul szövege tele van demagógiával, ami egyáltalán nem illik az amúgy nagyon is felkészült közgazdász professzorhoz.

Az embernek az az érzése, mintha a demagógiával akarná pótolni az igazmondást, az ország gazdasági helyzetének reális számbavételét csak azért, hogy dehonesztáló képet rajzoljon a 2010 óta ismét kormányra került politikai erőről.

Pedig Mellár Tamás a Fidesz környékén kóstolt bele a politikába, a Központi Statisztikai Hivatal élére még Orbán Viktor emelte első miniszterelnöksége idején. Nem azért írom ezt le, mintha az olvasó azt várná tőle, hogy hálából ne mondjon rosszat a Fidesz kormányról. Erről szó sincs. Arról viszont igen, hogy Mellárnak – éppen felkészültsége okán – nem szabadna a hozzá méltatlan demagógia eszközével úgy élni, hogy általa igaztalanul sárba tiporja a kormány 2010 óta végzett munkáját.

Azt mondja például, nagy csalódás neki a Fidesz, amely 2010-ben 2/3-os felhatalmazást kapott, hogy helyre billentse a történelem kerekét és Magyarországon fejezze be a polgári átalakulást. Szemére veti a kormánynak, amit 40-50 éve mindenki mondott, hogy a magyar gazdaság szerkezete elavult, ám a kabinet ennek ellenére nem lépte meg a radikális változtatásokat. Rosszallotta, hogy a kormány nem vállalta föl a népszerűtlen szerepet, nem adta be a társadalomnak a keserű pirulát azért, hogy hosszú távon sikeres legyen az ország. Mellár azt mondja, hogy a rövidtávú népszerűség miatt a kormány igyekszik elhitetni a társadalommal, hogy a gazdaságban minden rendben van s csak mások hibájából nem jutunk előrébb. Amellett, hogy ez nettó hazugság, a kormány fő bűnösnek láttatja a külföldi tőkét, amely kizsákmányol minket s mutogat a büsszeli bürokráciára is, amely megbénítja a kormányzást. „Kellene egy bátor politikai erő, amely felvállalja a nehéz és népszerűtlen döntéseket” – mondja Mellár.

És itt akkor el is érkeztünk a hozzá méltatlan demagógiához, amelyet a professzor oly szívesen alkalmaz fejtegetésében. A lényegről ugyanis egy szót sem ejt. Arról, hogy milyen katasztrófális gazdasági környezetben vette át a kormány az irányítást 2010-ben. Az ország a csőd szélén volt, a Gyurcsány- Bajnai-féle hagyaték romhalmaza azzal fenyegetett, hogy Görögország szintjére süllyed az ország. Az államadósság hihetetlen mértékben megnőtt, s maga Gyurcsány vallotta be, hogy kormányzás helyett csak trükkök százaival tudták felszínen tartani az ország hajóját. Nem szól arról, hogy a kormányváltás után az EU-ban nem adtak semmiféle pénzügyi segítséget Magyarországnak, hogy a szakadék széléről el lehessen húzni az ország szekerét. Továbbá nem szól arról sem, hogy az unió elutasító magatartása miatt a pénzügyi stabilitást csak a multinacionális cégek különadójával lehetett úgy-ahogy megteremteni, szembe menve az eddigi liberális gyakorlattal, mert az országlakosokat nem lehetett már újabb adókkal tovább terhelni.

Gyurcsányék idejében valahogy nem jutott eszébe a professzornak szóvá tenni a gazdasági szerkezet elavultságát, nem követelte a mobilabb, demokratikusabb társadalmi modellre való áttérés szükségszerűségét, a polgári demokratikus átalakulás befejezését. Pedig számára is teljesen világos volt, hogy 2010 előtt is előre lehetett volna lépni ezen az úton, de nem sikerült, mi több, szándék se volt rá. Azt viszont már nem teszi hozzá, hogy az ilyen nagy horderejű társadalmi-gazdasági átalakulás megkezdéséhez minimálisan stabil, de legalábbis stabilizálódó gazdasági alapokra van szükség. Ennek megteremtése pedig több évet vesz igénybe. S ez a „több esztendő’ éppen napjainkban kezdi megmutatni első eredményeit. Éppen az idei esztendő az, amikor a hitelminősítők sorra befektetésre ajánlott kategóriába emelték vissza hazánkat. Emlékezhetünk, hogy 2011-ben taszítottak bennünket a bóvliba, éppen annak az örökségnek az okán, amiről már fentebb szóltunk.

Mostanra ért tehát olyan helyzetbe az ország, hogy a gazdaságot, a társadalmat átalakító intézkedésekre nemcsak választói felhatalmazása, hanem gazdasági ereje is kezd nőni. Szomorú, hogy ezt éppen egy olyan ember nem veszi észre, aki nemcsak tanulta, hanem oktatja is a közgazdaság tudományát.

Az olvasók azonban valószínűbbnek tartják, hogy Mellárnak az évek során megváltozott a politikai szemlélete. A konzervatív-nemzeti világlátást mintha valamilyen okból liberálisra cserélte volna, amit azonban szégyell bevallani. Helyette úgy tesz, mintha pápább lenne a pápánál, okosabb közgazdász volna azoknál, akik a csőd széléről visszahúzták az országot, vállalva döntéseikért minden felelősséget. Mellár eközben ott áll a pálya szélén és olykor – mint egy szurkoló, gibicnek semmi sem drága alapon – bekiabál a küzdőtérre, hátha meg tudja zavarni az életükért foggal-körömmel küzdő magyar csapatot.

Sunyi, szégyenletes magatartás, méltatlan egy magát ma is konzervatív gondolkodónak minősítő közgazdászhoz. Érdekes módon ennek igazán a liberális médiumok örülnek nagyon, hiszen ha megszólaltatják, akkor általa újjal mutogathatnak a kormányra: tessék, ezt egy konzervatív ember mondja, nem a liberálisok.

Kedves Mellár Tamás! Ha Önnek tetszik a politikai bohóc szerepe, hát játssza csak tovább. Senki nem fogja levenni a fejéről a csörgősipkát. Nevetni azonban annál többen fognak rajta, ahogy a bohócokon szokás.

1
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/31619/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Viktorné 2016-11-11 22:26:59
HÁT, ŐT IS A POLITIKA VEZETTE IDÁIG . JA,, AZ A MÁSIK
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?