Gyurcsányék örömükben ütnek

Korrupció ügyben kapott magaslabdát az ellenzék, miután a kormány kedden bejelentette, hogy Magyarország kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködés elnevezésű nemzetközi kezdeményezésből, amihez még 2012-ben csatlakozott a kormányzat antikorrupciós programjának részeként. A Demokratikus Koalíció ma már reagált is a hírre. Gusztustalan véleményük lényege a következő.

A DK szerint a kormány már ott tart Magyarország "kifosztásában", hogy a látszatra sem ad, ezért kilépett a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) nevű nemzetközi korrupcióellenes együttműködésből. A kilépéssel a Fidesz nyilvánvalóan előre menekült, hiszen “a magyar történelem legkorruptabb kormányaként” előbb-utóbb így is, úgy is kizárták volna az együttműködésből. Orbán Viktor miniszterelnök tiszta vizet öntött a pohárba: nem akar átláthatóságot, nem akar társadalmi részvételt, nem akar sajtószabadságot – jelentette ki Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.

Itt az a DK beszél, amelyik képtelen volt eddig egyetlen korrupciós ügyet is a kormány rovására bizonyítani, jóllehet számtalanszor nekifutott a kérdésnek. Mondhatni, próbálkozott, ahogy a kutyák szoktak.

Arra viszont mindenki emlékszik, hogy Gyurcsány Ferencet családi cégén keresztül Brüsszelből pénzelik. Tavaly májusban másfél milliárd forintos megbízást tehetett zsebre a volt miniszterelnök társasága, az Altus. A pénzért cserébe Gyurcsány valószínűleg politikai megrendeléseket teljesíthet. A megbízás valódi hátteréről eddig sem ő, sem az Európai Bizottság nem volt hajlandó semmit nyilvánosságra hozni.

Szintén az ellenzéki oldal korrupciós érintettségével összefüggésbe hozható hír, hogy a metrókocsikat szállító Alstom 2,3 millió eurós kenőpénzeiből Medgyessy Péter volt miniszterelnök 600 ezer eurót tett zsebre. Többen kérdezték akkor, hogy Gyurcsánynak jutott-e és ha igen, mennyi az Alstom-kenőpénzekből, hiszen az ő miniszterelnöksége idején írták alá a céggel a szerződést.

Hasonló esetek a kormánnyal, annak tisztségviselőivel még véletlenül sem történtek meg. Alaptalan sárdobálással, áskálódással viszont annál többször kellett szembe néznie a kabinetnek.

S még két idézet az ellenzéki sajtó címei közül. A kettősmérce.blog.hu hasonló stílusban vagdalkozik a témával kapcsolatban. „Nem a nemzetközi korrupcióellenes szerződések, hanem a korrupt politikusok lopnak” – fogalmaz kedvesen beszámolója címében. A 444.hu sem akart lemaradni nagyotmondásban. Ott így trollkodtak a címben: „Magyarország hivatalosan sem akar többet átláthatóan kormányozni.”

A kormány tettének oka voltaképpen senkit nem érdekel a fenti véleménynyilvánítók közül. Csak az a fontos, hogy megint üthessenek egy jó nagyot a kormányon, mint Petőfi juhásza, aki megbotozta szegény szamarát. Csakhogy ő elkeseredésében ütötte meg az állatot, míg Gyurcsányék mindezt örömükben tették. Mondván, hurrá, itt egy újabb lehetőség a gyalázkodásra!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium reagálása szerint a Nyílt Kormányzati Együttműködés a jó kormányzati gyakorlatok megvitatása helyett egyes országok leckéztetésének terepévé vált, valós párbeszédet nem folytat, a tényeket elferdíti és egyoldalú jelentéseket készít. Mint írták, a jelentésekben a Magyarországot "folyamatosan bíráló, úgynevezett civil szervezetek" véleménye megjelent, a kormányzati választ azonban figyelmen kívül hagyták, és ezért semmi értelme, hogy az ország fenntartsa tagságát.

Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Pedig tudhatná az ellenzék, hiszen Lenin elvtárs is megmondta, ha valami nem megy, azt ne erőltessük.

Egyébként nem árt egy pillantást vetni arra, mit tesz a kormány valóban a korrupció ellen. A korrupció felszámolása érdekében 2012-ben elfogadta a közigazgatási korrupció megelőzési programját, az idén pedig elkészült a 2018-ig tartó időszakra a nemzeti korrupcióellenes program.

A magyar alaptörvény egyebek mellett úgy rendelkezik, hogy például offshore hátterű cégek költségvetési támogatást, így uniós forrást sem kaphatnak. Átalakították a fejlesztéspolitikai intézményrendszert, s az új közbeszerzési törvény pedig átláthatóbb pályázati rendszert hozott létre, szélesre tárva az eljárások kapuit a hazai kis- és középvállalkozások előtt. Az átláthatóság és az éles verseny ugyanis jobb bármilyen ellenőrző intézménynél.

Ennek ellenére persze lehet Magyarországot cikizni, pellengérre állítani a Nyílt Kormányzati Együttműködés elnevezésű nemzetközi kezdeményezésben éppúgy, mint az ellenzék és sajtója dehonesztáló nyilatkozataiban. Ettől azonban nem megy előrébb a világ. A Soros-pénzen hivatalból gáncsoskodók álláspontja ab ovo hiteltelen, hiszen meg kell dolgozniuk a pénzükért. Épp úgy, ahogy Gyurcsányéknak.

Nem lehetetlen, hogy e témával kapcsolatos állásfoglalásaik, rosszindulatú, megalapozatlan írásaik is bekerülnek a szponzoroknak küldött teljesítésigazolásokba.

Hiába, valamiből mindenkinek élni kell. Az egyik ember épít, a másik inkább rombol.

Sajnos, az utóbbi is tud jövedelmező lenni. Remélhetőleg hosszú távon azért mégse.

 

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/32367/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?