Csintalan-agyhalott, bejglivel

Matolcsy György jegybankelnök parlamenti meghallgatásáról távozóban több tévériporter igyekezett tőle nyilatkozatot kérni olyan országházi területen, ahogy tilos a sajtó számára videófelvételek rögzítése. Matolcsy áldott Adventet kívánva tért ki a válaszadás elől. Ez a jelenet került tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsora egyik riportjának élére, amiről Csintalan Sándor műsorvezető és Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője fejtette ki véleményét.

Olvasatukban természetesen Matolcsy minden volt, csak úri ember nem. Az senkit nem érdekelt, hogy a meghallgatás után a Magyar Nemzeti Bank elnökének nem volt ideje további beszélgetésekre, egyszerűen azért, mert más programja volt. Erről természetesen nem vettek tudomást a „kommunikációs szakemberek” sem, ahogy őket kissé élcelődve a műsorvezető nevezte. Egy szándék vezette őket: minél mélyebbre földbe döngölni Matolcsyt. Lejáratni őt, mint aki galád módon nem teljesíti azt a kötelességét, hogy az illetékességébe tartozó közügyekről tájékoztassa a nyilvánosságot.

És akkor Csintalan végre kimondta a tutit! „Csak idő kérdése, mikor fogja kitiltani totálisan [Kövér László házelnök – a szerk.] a sajtót onnan.” Az idő múlásával egyre „nagyszerűbbé” váló kommunikációs szakember ezúttal is rászolgált arra a minősítésre, amit korábban magára nézve alkalmazott, nevezetesen, hogy agyhalott. Igen, Csintalan teljesen agyhalott, hiszen indulatból beszél, s amikor felmegy nála a pumpa, akkor kontroll nélkül ontja magából a hülyeséget, a megalapozott ostobaságok sorozatát. S miután egy politikai szekértábor három fanja ülésezett éppen a műsorban, ezért a hülyeségét senki nem javította ki, okossággá emelve Csintalan 200/120-as vérnyomás mellett mondott baromságát. Hiszen 120/80-as vérnyomásnál ő is pontosan tudja, hogy vágyálmai netovábbjára soha nem kerül sor. Már csak azért sem, mert Kövér László jogvégzett ember lévén pontosan tudja, hogy az általa vezetett szervezet milyen magatartási szabályokat írhat elő, s milyeneket nem.

Alapvetően az fáj a médiumok egy részének, hogy Kövér László házelnök pontosan rögzítette, hol, milyen szabályok szerint lehet a parlamentben videótudósításokat, fényképfelvételeket készíteni, megjelölve az épületben ezek pontos helyét. Ez a sajtóterem ellőtti terület mellett egy nagyon központi fekvésű, a Szent Koronának helyet adó kupolacsarnok és az ülésterem közötti tágas, gazdagon díszített közlekedő. Az úgy nevezett küzdőtér. Ez persze megakadályozza a lesipuskásokat abban, hogy úgy törjenek rá a képviselőkre, hogy azok hirtelenjében szavakat keresve esetleg grimaszolnak, s a tévéstáb számára hízelgő módon, de magukat előnytelen helyzetben kényszerítik kamera elé állni. Adásban aztán pár másodperces felvétellel nevetségessé lehet így tenni valakit anélkül, hogy akár egy árva szót is szólt volna. Ezzel a médium eleve rosszindulatú célja teljesült is, az információ, amit elmondhatott volna a kérdezett, már egyáltalán nem fontos.

Régen ennek nagy hagyománya volt a T. Házban. Abban az időben a politikát és a médiát is az ellenzéki erők uralták, ezért aztán rendetlenség és szabályozatlanság honolt a társadalom legtöbb területén, így a parlamenti sajtómunka területén is. Mit tesz Isten, a szabályozatlanság korában sem a most ellenzékben lévő politikusok kerültek leggyakrabban a kamera előtt kínos szituba, hanem a politikai térfél keresztény-konzervatív fertályának képviselői.

Ebben a helyzetben lépett Kövér László, melynek nyomán több médium képviselője lett már kitiltva a házból, s hasonló sorsra jutott számos politikus is. A következő rövid párbeszéd a közelmúltban zajlott Kövér László házelnök és a Mandiner képviselője között.

„- Mandiner: Önre milyen hatással van a hatalom?

- Kövér László: Ezt hogy tetszik képzelni? Azt mondtam, hogy nem. Erre hátulról az orrom alá dugja a mikrofont. Ez ön szerint milyen viselkedés?

- M.: Ez a sajtófolyosó, és talán szabad kérdezni.

- K. L.: Nem, nem szabad. Azt mondom, hogy nem, az nem szabad, sehol a világon. Tessék tanulmányozni az Európai Parlamentnek a sajtószabályzatát, és ott meg tetszik látni, hogy mi a rend Európában.

- M: De ez a magyar parlament. Ön tetszett levetetni az EU-s zászlót a Parlamentről.

- K. L.: Ez azt jelenti az önök felfogásában, hogy még szigorúbb szabályok lesznek, mint amilyenek eddig voltak.”

Ez a szó szoros értelmében egyenes beszéd. Ettől megy fel a médiumok egy részénél a pumpa, éppen ettől beszél napról napra nagyobb baromságokat Csintalan Sándor. Mert pontosan látják, hogy miközben az ország szekere jó irányban halad, addig az ellenzék egyre kevesebb területen tud labdába rúgni. Egyre kevesebb az a muníció, amiből politikai tőkét tud kovácsolni. Programjuk amúgy sincs, de ami van is, arra végképp nem kíváncsiak a választók.

Maradnak tehát „népszerűsítő” eszköznek a lapos kis akciózások, amelynek része volt a parlamenti kommunikációs terrorizálás is, ám ez nagyon is visszaszorulóban van. Idegesek attól, hogy ezeket is kicsavarja a kezükből a rend, a szabályozottság, aminek ráadásul az Európai Unióban is szilárd alapja van. Nincs tehát újdonság itt sem a nap alatt.

Hiába vízionálja Csintalan, hogy majd kitiltják a parlamentből a teljes sajtót. Ez a hülye szöveg csak arra jó, hogy tehetetlenségében magát tovább lejárassa, hogy az ATV még megmaradt fanatikus nézőt folytatólagosan bolondítsa, félrevezesse. Mert ő tudja a legjobban, hogy ez sosem lesz így.

Mint ahogy azzal is tisztában van, hogy a kutya ugat, a karaván pedig halad. Hál Istennek, meg a józan választók szavazatainak, nagyon jó irányban.

S ehhez a magyarok ragaszkodnak is!

Így aztán – Matolcsyval szólva – áldott Adventet sok bejglivel, szeretettel mindenkinek!

1
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/32531/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Illés 2016-12-15 19:20:35
Te kis "huncut" most éppen milyen színű vagy?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?