Horn szerint Orbán tehetségtelen

– Én nem tartom Orbánt olyan fantasztikusan tehetséges politikusnak – osztotta meg álláspontját Horn Gábor, volt SZDSZ-es politikus az ATV Csatt című műsorában. Hozzátette, a tehetséges politikus nagyon sok jót tesz a nemzetéért. Ebből a szempontból kicsit sem gondolom azt, hogy Orbán tehetséges lenne – emelte ki.

Hogy 1990 és 2010 között a Szabad Demokraták Szövetsége mennyi jót tett a nemzetért – Demszkyvel, Kunczéval, Magyar Bálinttal vagy éppen Horn Gáborral a soraikban – azt most hagyjuk.

Inkább vessünk egy pillantást arra, mit tett le az asztalra az Orbán-kormány az elmúlt időszakban.

A magyar gazdaság teljesítményét már a nagy hitelminősítők is elismerik. A GDP stabilan növekszik és az államadósság is csökkenő pályán van, miközben tartósan 3 százalék alatt marad a költségvetési hiány. Magyarország erősödését jelzi, hogy sikerült 5 százalék alá csökkenteni a munkanélküliséget. 2010-hez képest 700 ezerrel többen dolgoznak.

Miközben továbbra is 15 százalék marad a személyi jövedelemadó mértéke (2010 előtt 38 százalékos kulcs is volt), 2017-ben 5 százalékkal csökkennek a munkaadói adók, és 9 százalékra csökken a társasági adó. Ez azt jelenti, hogy Európában nálunk lesz a legalacsonyabb a társasági adókulcs.

A munkaadók, a munkavállalók és a kormány megállapodásának köszönhetően a minimálbér 2017-ben 15 százalékkal, a szakmunkás minimálbér pedig 25 százalékkal növekszik. Nemcsak több tehát a munkahely, hanem jobban megéri dolgozni.

Az adócsökkentés más területekre is kiterjed. 2017 januárjától 5 százalékra csökken a legfontosabb élelmiszerek (tej, tojás, baromfi) áfája, és 18 százalékra csökken az internetezés áfakulcsa.

A közös erőfeszítések eredményességét jelzi, hogy a reálbérek 2016-ban több mint 7 százalékkal nőttek.

2017 januárjában gyermekenként 15 ezer forintra nő a kétgyermekes családok adókedvezménye. Ez azt jelenti, hogy összesen 30 ezer forint kedvezményt érvényesíthetnek havonta. Az egy gyermeket nevelők továbbra is havi 10 ezer, míg a három vagy több gyermekes családok havi közel 100 ezer forintos kedvezményt kapnak. A családi adózásnak is köszönhető, hogy 2010 óta a házasságkötések száma több mint 40 százalékkal, a termékenységi ráta pedig 15 százzal emelkedett. A családok kiemelt támogatása a magyar gazdasági modell egyik fő pillére. A magyar kormány nem a migrációval, hanem a családok megerősítésével szeretné megoldani a népesedési problémákat.

A pedagógus-életpályamodell 2013-ban indult. 2013 és 2017 között átlagosan 50 százalékkal emelkedik a pedagógusok fizetése. A felsőoktatásban is folytatódik a béremelés: az oktatók és a kutatók fizetése 2018-ig összesen 27 százalékkal nő. Amíg a baloldali kormányok elvettek egyhavi bért a pedagógusoktól, a polgári kormány kiszámítható életpályát kínál nekik.

A szakorvosok és a szakgyógyszerészek béremeléséről ősszel döntött a kormány. Az ő fizetésük két ütemben 207 ezer forinttal emelkedik. A béremelés az ápolókat is érinti, az ő fizetésük 2019-re átlagosan 65 százalékkal növekszik majd. A rezidensek alapbére is nő 50 ezer forinttal jövő novembertől.

Minden korábbinál többen kapnak ingyenes étkezést és ingyen tankönyvet. A kormány hivatalba lépésekor 32 milliárd forint állt rendelkezésre gyermekétkeztetésre. Ma ez az összeg már 74 milliárd forint, amely a legmagasabb összeg a rendszerváltás óta. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 92 ezer helyett ma már 318 ezer gyermek étkezik ingyen naponta háromszor. Magyarországon így a kisgyermekek 90 százaléka kap ingyenesen étkezést.

A kormány kiemelt figyelmet szentel a szünidei étkezésre is. A korábbi 3 milliárd helyett 2017-ben már 6,7 milliárd forintot szán arra, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek a tanítási szünetekben is étkezhessenek.

A diákok kétharmada, minden alsó tagozatos és a szociálisan rászoruló felsős, vagyis összesen 730 ezer diák ingyenesen kapta a tankönyvcsomagot az idei tanévben. Ez 37 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A következő tanévben pedig már az ötödikes évfolyamon sem kell fizetni a könyvekért. Jelentős megtakarítást jelent a szülőknek az is, hogy az elmúlt hat évben a tankönyvek ára átlagosan 40 százalékkal csökkent.

A kormány célja, hogy minden magyar családnak saját otthona legyen. Ezért indította el az otthonteremtési programot. Ennek keretében a magyar családok akár 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást is kaphatnak lakásvásárlásra vagy házépítésre. (CSOK.) A legalább három gyermeket nevelő, vagy vállaló családok 10 millió forintos kedvezményes állami hitelt is igényelhetnek. Szintén az otthonteremtést segíti, hogy 5 százalékra csökkent az új lakásépítés áfája. Élénkíthetik a lakásépítési kedvet a nemzeti otthonteremtési közösségek is.

Kedves Horn Gábor! Képzelje el, hol tartana Magyarország, ha ön csak egy kicsit is tehetségesnek tartaná Orbán Viktort. Azt gondolom, ugyanitt. A magyar miniszterelnök komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy ezeket az eredményeket az ország munkavállalóival együtt közösen elérhesse. Nem azért dolgozik, hogy megfeleljen Horn Gábor kényes ízlésének, hanem azért, hogy a 2010-ben a csőd szélén átvett Magyarországot erősödő nemzetté fejlessze.

Annyit azért elvárnánk egy magát büszke véleményformáló személyiségnek tartó expolitikustól, aki már jelenlétével nem terheli a politikát, „csak” a tévénézőket, ahogy a műsorban elhangzott, hogy legalább egy kicsit próbáljon tárgyilagos lenni. Tudom, hogy ez az egykori SZDSZ-eseknek nehezen megy. Így viszont láthatja, mennyire félrevezeti az embereket. Meg azt is, mennyire „figyelnek” a szavára, mennyire „hisznek” önnek és volt pártjának. Nem véletlenül szavazták ki az SZDSZ-t a parlamentből.

Úgy fest, a sánta kutyát ezúttal is nehezebb fülön csípni, mint Horn Gábort.

4
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/32665/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
Zoltán 2016-12-29 16:04:35
Ki az a melyik horn? Gondolkodni úgy sem tudsz!
Válaszolok
Arpad válasza: JANOS bejegyzésére 2016-12-21 01:01:01
Egyetertek teljes mertekben kedves János
Válaszolok
Károly 2016-12-20 22:19:40
Ha tudjuk ,hogy ki mondta és hol mondta,már nem is érdekes hogy mit mondott!
Válaszolok
JANOS 2016-12-20 20:32:18
... Te gábor ... Te kövér, és igen csunya ember vagy ... De a lelked is az ... Nem gondolod, hogy ki kéne téged esetleg herélni, nehogy tovább ad a génjeidet a jövö nemzedéknek ? ... Hát nem vagy szeretetre méltó az biztos ...
... tisztelettel : ifj. zsiray jános ...
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?