Vona borzalmas lelke

Vona Gábornak nem tetszik a „borzalmas tagság", ezért aztán mindent elkövet annak érdekében, hogy néppártosítsa a szélsőjobbos formációként induló Jobbikot. Néhai Szabó Iván, az MDF liberális szárnyának politikusa minősítette hajdan borzalmasnak a Magyar Demokrata Fórum népnemzeti támogatóit. Ezzel a kijelentésével a politikai süllyesztő felé terelte az azóta a rendszerváltó párthoz méltatlanul, keserves kínok között kimúlt pártot.

Hogy a Jobbik hasonló sorsra jut-e, kérdés. Az mindenesetre a nyilvános tiltakozások sorából, nyilatkozatokból és a petíciók özönéből máris jól látszik, hogy a tagság jelentékeny része nem óhajt asszisztálni a párt balliberális irányba való nyitásához. Ezen persze egyáltalán nem lehet csodálkozni, hiszen a támogatók, a szimpatizánsok a Jobbik indulásánál éppen nem arra szövetkeztek, hogy jobb sorsra érdemes exkomcsikkal, támogatóikat vesztett, népellenes liberálisokkal összefogva hajózzanak be a hőn áhított hatalom kikötőjébe.

Az így esetlegesen megszerezhető hatalom ugyanis nem az a hatalom, amire ők vágynak. Ezzel nem lehet azokat a radikális nemzeti célokat megvalósítani, amit a kormányon sosem volt, ezért magát tisztakezűnek hirdető Jobbik papíron maga elé tűzött. S amihez nem mellesleg zsidó-és cigányellenes, alapvetően rasszista retorikával gyűjtött szavazókat. Amivel – szintén nem mellesleg – normális demokráciában sohasem lehetne hatalomra jutni. Mint ahogy az sem elképzelhető, hogy ilyen elveket valló politikai vezető a damaszkuszi úton megvilágosodva egyáltalán talpon maradjon. Továbbá „új reformokat” megvalósítani akaró néppárti céljairól ábrándozzon, a Jobbik valódi lelkéről, minden magyart képviselni akaró küldetéséről fuvolázzon.

Ezt ma Vona Gáboron kívül senki nem tehetné meg Magyarországon. Ha Vona Gábor Jobbikját nem a baloldalon álmodták volna meg, akkor Vona már régen az antiszemita Szabó Albert és Bácsfi Diána mellett kapirgálna a politika szemétdombján.

Most azonban más idők járnak. Most Orbán Viktort kell leváltani! S ezért semmi nem lehetetlen, még a rasszista múltját most is vállaló, ám azt meghaladottnak tekintő Jobbikkal való összefogás sem. Vona pedig legújabban minden magyarral összeborulna "hovatartozástól, státusztól, vallástól függetlenül". Az ellenzék pedig ezt megengedi neki, hiszen Orbán fejéért cserébe semmi sem drága. A szétesett balliberális világ önerejéből képtelen erre, ezért kell a Jobbik régi-új szavazóbázisa. Nagyon kell, hogy a végén ilyen-olyan technikai-taktikai szövetséget hazudva összeboruljanak, megszervezzék, hogy csak egy-egy ellenzéki erő álljon minden fideszes jelölttel szemben a 106 választókerületben.

S Vona ehhez kitűnő partner.

Hazudozásban, köpönyegforgatásban a legjobb formában lévő SZDSZ-esekkel is felveszi a versenyt. Még az is belefér a „kényesen nagy távolságot tartó” kapcsolatukba, hogy éppen a Jobbik frakció javaslatára döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés, hogy elviszik Lukács György szobrát a lipótvárosi Szent István parkból. Azét a hóhér Lukácsét, aki a Tanácsköztársaság idején politikai népbiztosként nyolc embert főbelövetett, filozófusként pedig az ő köpönyegéből bújtak elő az SZDSZ éceszgéberei, illetve politikusainak jó része Heller Ágnestől, Haraszti Miklóson, Konrád Györgyön át Kőszeg Ferencig. Nem véletlenül puhítják már éppen ők a közvéleményt, Medgyessy Péter volt MSZP-s miniszterelnökkel karöltve, hogy a Jobbikkal márpedig össze kell fogni. Hogy a Jobbik a „borzalmas tagságát” szalonképes baloldali munkásemberekre cserélhesse, akiknek vállalhatók a szavazatai. Vona a hóhér szellemi örököseivel való összefogástól sem viszolyog.

Az ellenzék szerint így következhetne be legbiztosabban a hatalomváltás vagy legalábbis így lehetne a legtöbb szavazatot begyűjteni Orbán legyőzéséhez. Hogy az esetleges siker esetén melyik ellenzéki erő kormányozna, nem kérdés. Amikor 94-ben vagy 2002-ben egyaránt az MSZP szavazói hozták a győzelmet, a kormányrúd valójában akkor is a szabad szemmel alig látható SZDSZ kezében volt. Most se lenne másként.

De nem lesz győzelem!

A magyaroknak a pártállam óta forog a gyomra a gusztustalan hazudozóktól. Politikai szemétdombra vetette az SZDSZ-t, a meghasonult MDF-et, Gyurcsányt, és előbb-utóbb Vona is ott találja majd magát a Jobbik éppen aktuális, borzalmas lelkével együtt.

Küldött emberekre nincs szükség a politikában sehol a világon.

A végre a maga útját járó, szuverén Magyarországnak pedig különösen nincs.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/33570/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?