Vastagbőrű Ujhelyit megint pofán vághatja a valóság

Ott folytatta a mocskolódást, ahol legutóbb abbahagyta

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kedden is kibérelte az ATV stúdióját, hogy megtartsa aktuális hazudozásaival egybekötött Orbángyalázását.

Érdekes fiú ez az Ujhelyi. Most, hogy borostás ábrázatban mutatkozik, úgy képzelheti, hogy a nézők nem veszik észre, milyen hihetetlenül vastag bőr borítja az arcát. Olyan vastag, amin nem süt át a hazugság pírja, sőt még az sem látszik rajta, ha a valóság rendre olyan maflást ad neki, hogy a fal adja a másikat.

Emlékezhetünk – írtunk is róla –, legutóbb azzal nyúzta a közvéleményt, hogy a kormány azért nem hozza nyilvánosságra az OLAF-jelentést, mert titkolnivalója van. Majd, amikor a kabinet nyilvánosságra hozta a dokumentumot, amely a nemzetközi baloldal szövevényes bűncselekményéről szól és az elmúlt 27 év legsúlyosabb korrupciós ügyét tartalmazza, Vastagbőrű Ujhelyi nem sietett ismét a képernyőre, hogy megmutassa, a jelentés mely pontjai alapján állította a kormányról azt, amit.

Kedden este is ott folytatta a mocskolódást, ahol legutóbb abbahagyta.

Ezúttal Orbán Viktor öt pontjáról igyekezett bebizonyítani, hogy ordas hazugság és Európa ellenes uszítás az egész.

Hihetetlen ez az ember. El tudja képzelni, hogy Orbán Viktor kiáll az ország elé, és idei programbeszédében valótlanságokra építi mondandója lényegét. Azt, amiről hamarosan nemzeti konzultáció veszi kezdetét.

Ujhelyi beteg lelke el tudja képzelni, hogy például a rezsicsökkentés uniós megfúrásának szándékát Orbán csak mondja, s valójában nem is akarja Brüsszel elvonni az energiaár megállapításának jogát. Szerinte ezt a miniszterelnök csak kitalálja, hogy ellenségképet mutasson föl az Unióban. Az nem számít a vastagbőrű politikusnak, hogy a miniszterelnök számtalanszor nyilatkozott arról, hogy Magyarország kiáll az EU, hazánk uniós tagsága mellett. Aztán mikor a műsorvezető azt kérdezi, hogy „az energiauniónak része lenne az is, hogy megmondja Brüsszel, mennyi legyen az energia ára Magyarországon?”, akkor Ujhelyi vesz egy nagy levegőt, nyel egyet, s beismeri, hogy így van. Na, nem úgy, ahogy a normális ember, aki azt mondja egyszerűen: ’igen’.

Vastagbőrű Ujhelyinél az ’igen’ úgy hangzik, hogy „Olyan része van (a javaslatnak), amely nyilván kisebb lehetőséget adna Orbán Viktor kezébe, hogy önálló játékává tegye az ármegállapítást.” Kedves, nem? Majd még hozzáfűzi azt a sületlenséget, hogy ezáltal „nem az ország mozgástere csökkenne, hanem Orbáné”. Bravó. Mintha nem képviseleti demokráciában élnénk, mintha eddig a kormányzást az egész ország végezte volna, nem pedig az országgyűlés, a kormány többszöri kétharmados felhatalmazás alapján.

Ujhelyi szerint hazugság az is, hogy az Unió az adómegállapítási jogunkat szintén megtámadná, ahogy a munkahelyteremtési támogatás rendszerét igyekezne megvonni Magyarországtól. Utóbbival kapcsolatban úgy érvelt, hogy „szó sincs ilyesmiről”. Legfeljebb arról lehet szó, hogy amennyiben az unió intézményei úgy ítélik meg, hogy például „Mészáros Lőrinc gazdagodási, vagyonosodási üzlete nem szabályos munkahelyteremtő program, akkor abban nem adnak zöld utat a kormánynak.” Más esetben nem gördítene akadályt. Ezek szerint az unió – normativitás helyett – olyan szabályokat igyekszik majd érvényesíteni, amelyek alapján szabadon eldöntheti, kinek a fejlesztése szabályos és kinek nem. Mintha eddig Mészáros Lőrinc bármely fejlesztésével kapcsolatban bármiféle szabálytalanság gyanúja felmerült volna.

Érdekes, de igaz, Ujhelyi valamiért nem említette Gyurcsány cégének 1,5 milliárd forint értékű uniós juttatását. Ez azt mutatja, hogy az Európai Bizottság tervezett változtatása nyomán – a Vastagbőrű szerint – a volt miniszterelnök uniós támogatása még véletlenül se szabálytalan. Más esetben azonban, ha a pénzből nem Gyurcsány gazdagodik, hanem szabályosan elnyert pályázaton új, munkahelyteremtő beruházás valósul meg, az ellene volna a kényes ízlésű brüsszeli bürokratáknak.

Attól tartok azonban, s ez a jó hír, hogy az idő most sem Ujhelyinek dolgozik. Orbán Viktor migránsokkal kapcsolatban tett 2015-ös megoldási javaslatait is igazolta az idő, s mind több követőre talál, pofára ejtve az uniós mainstreamet Junckerestül, Merkelestül. S az OLAF jelentés nyilvánossá tételében sem jött be, amit Vastagbőrű MSZP-sünk vízionált róla. Csak idő kérdése, hogy az orbáni öt pont részleteit mikor igazolja vissza tételesen az idő.

Úgy fest, Ujhelyi ezt a kis időt is ki akarja használni gyalázkodásra, miután normális mondanivalója úgy sincs a magyarok számára. Pechére, újfent ki fog derülni, hogy az Orbán kormány egyáltalán nem akarja kivezetni az országot az unióból, hanem olyan szövetséggé akarja reformálni az Ujhelyiék szerint is rosszul működő szervezetet, amelyben a nemzeti szuverenitás a központosítás rovására fokozatosan erősödik.

Ez persze szúrja az ellenzék szemét, hiszen erőteljes szavazói támogatottság híján az Európai Uniótól várja a piszkos munka elvégzését: Orbán olyan döntésekre kényszerítését, amelyekkel szembe megy a választók akaratával. Az uniót felhasználva érve el a kormány hőn áhított bukását.

Ebből persze nem eszik se Ujhelyi, se az MSZP, se az ellenzék. Rá kéne eszmélniük végre, hogy hazudozásal nem lehet jövőt építeni.

A magyarok szerencséje az, hogy ezt a vastagbőrrel születettek képtelenek felismerni.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/34177/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?