Nem Trump szégyene!

Jó érzés Donald Trump Orbán Viktornak címzett levelét olvasni. Különösen annak fényében, hogy az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságában olyan politikailag motivált alapanyagot vitattak meg ma, amelyeket „úgynevezett civil szervezetek” politikai tevékenységük részeként állítottak össze. Így igyekezve sarokba szorítani ismét saját hazájukat.

Trump elnök levelében jelezte, nagyra értékeli a magyar kormányfő támogatását és bátorítását. „Kihívások előtt állunk, melyeket – hitem szerint – közös alapokon, partnerséggel le tudunk küzdeni. Ugyanakkor óriási lehetőségeink is vannak, hogy előre lépjünk közös céljaink eléréséért” – szögezte le az USA alig egy hónapja beiktatott vezetője.

Emlékezetes, az esküjét letevő Trumpnak gratuláló levelében Orbán Viktor azt írta, "történelmi választási győzelme erős felhatalmazást ad az amerikai néptől a változtatásokhoz. A világnak hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie, ami új és bátor megközelítést kíván”. Majd így folytatta: "Egyre bővülő gazdasági kapcsolataink, régi keletű együttműködésünk olyan területeken, mint például a terrorizmus elleni harc, valamint hasonló vélekedésünk a gazdaság- és biztonságpolitikáról, állampolgáraink biztonságáért érzett felelősségünkről, az országhatár-ellenőrzésről és a migrációról, történelmi lehetőséget nyújt arra, hogy közösen alakítsuk a jövőt". Orbán Viktor jelezte továbbá, örömmel várja Magyarország és az Egyesült Államok "régi keletű, erős és szívélyes kapcsolatainak további elmélyülését". A miniszterelnök abban bízik, hogy a folytatódó partneri viszony révén képesek lesznek megküzdeni a kihívásokkal és élni a lehetőségekkel. A magyar kormányfő gratuláló levele végén ismét támogatásáról biztosította a beiktatott amerikai elnököt.

Trump elnök levelének jelentőségét több médium kis sunyi megjegyzéssel igyekezett kisebbíteni. Az Index például azt írta, hogy kiderült, hogy Trump elvesztette a többségi szavazatot, így bár az elektorok megválasztották, Hillary Clintonra összességében több szavazat érkezett. Az Index lényegében azt sugallta, mintha Clinton nyerte volna meg a választást, így Trump elnöksége csak amolyan szükségmegoldás. A Propeller.hu és a 24.hu a levél ismertetése után zárójelben hozzátette, hogy a legtöbb kormányfő kap ilyen levelet. A Propeller még odabiggyesztette azt is, hogy a nagy találkozás még várat magára.

Primitív próbálkozások, s a lényegen nem változtatnak, hiszen a két ember régebb óta közel áll egymáshoz. Korábbi telefonos beszélgetésük hangulatából ez kétséget kizárólag kiderül. A telefonálás során Trump meghívta a magyar miniszterelnököt Washingtonba. Mire Orbán elmondta neki, hogy már régen nem járt ott, hiszen „fekete bárányként” kezelték. Trump nevetve annyit válaszolt, hogy őt is.

Azt nem tudni, hogy a mai EP ülésen magukat Magyarország ellen exponáló Társaság a Szabadságjogokért, Amnesty International és Helsinki Bizottság képviselői konzultáltak-e a szerkesztőségekkel, ami alapján ezeket a kicsinyes megjegyzéseiket hozzáfűzték Trump leveléhez. Nem valószínű.

Soros György liberális zsoldosainak megy ez maguktól is.

Különös, de igaznak látszik, hogy az USA elnöke jobban tiszteli Magyarországot, annak miniszterelnökét, mint azok, akik ennek az országnak a szülöttei, állampolgárai.

Ez nem Donald Trump szégyene.

1
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/35033/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
andris.
andris. 2017-02-28 11:30:46
Trump elnök szörnyebb helyzetben áll, mint *Orbán az összes magyarokhoz képest
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?