Akasztanának is a momentumosok?

Gyűlés Szegeden

A jelek szerint a hazudozás, a félrevezető politizálás, a rombolás mellett akasztás-ügyben is van utánpótlása a balliberális oldalnak. Ismert, hogy a 2024-es olimpiát megölő álomgyilkos „új SZDSZ-es” momentumosok országjárásra indulva a minap Szegeden igyekeztek népszerűsíteni politikai nézeteiket. Tudatosítani akarva, hogy amikor majd zászlót bontanak, mindenki tisztában legyen vele, kire (nem)kell figyelni a választási lökdösődésben a balliberális oldalon.

A demokrácia momentumos bajnokai azonban már a nyitányon megütközéssel tapasztalták, hogy a rendezvényen olyanok is voltak, akik vitatkozni merészeltek a nézeteikkel. Előbb ezeket hangos pfújolással igyekeztek elhallgattatni, majd egy fiatal nőt pedig egyenesen saját sálával való felakasztással fenyegettek meg, ha nem hallgat el azonnal.

Őrület! Hogy jut egyáltalán ilyesmi a fiatal urak és hölgyek eszébe?

Hacsak nem az SZDSZ-alapító, 58-ban halálra ítélt, majd az ítélet életfogytiglanra változtatása után életben maradt Mécs Imre elbeszélései keltették föl momentumos gyermeke, Mécs János és barátai fantáziáját az emberölés e szörnyűséges módja iránt. Lehet, hogy Mécs János nemcsak a vidéki embereket utálja mindennél jobban, ahogy arról szörnyű irománya tanúskodik, hanem azokat is, akik ellent mondanak neki és társainak.

A kötél általi életkioltással való fenyegetés, s más brutális intézkedések rendre felmerülnek, sőt – például 2006-ban – bevetésre is kerülnek a balliberális oldalon.

Emlékezhetünk, a 2014-es választások előtt például Mesterházy Attila kampánygyűlésén a nézőtérről kiabálta be valaki az előadó beszédére reflektálva, hogy „Kötelet!”. Ettől a szónok azonban nem határolódott el, mondván ő „börtönt” hallott. A kérdésről vitát nem nyitottak, aki mást állított volna, mint Mesterházy, azt perrel fenyegették meg. Hab a tortán, hogy a rendezvényen jelenlévő egyik aktivista hazatérve Facebook-üzenőfalán chetelt. Amikor egyik beszélgetőtársától a hogylétéről érdeklődött, ismerőse úgy válaszolt, hogy „Kösz jól! Várom az áprilisi akasztást!” Erre az aktivista megerősítően azt reagálta, hogy „Lógni fognak!” Beszélgetőpartnere válaszul egy akasztófa kötelének a képét posztolta ki a Facebookra azzal a kommentárral, hogy „Én már elkészítettem, jöhetnek sorba!”

Lehet találni vérszomjas szimpatizánsokat a DK soraiban is. Másfél éve például DK-s gyűlöletcsoport buzdított Orbán Viktor kivégzésére, szintén a Facebookon. Gréczy Zsolt mosakodott aztán, hogy olyan férfi szerkeszti az oldalt, akit már réges-régen kizártak.

A Jobbik öt éve egy hatalmas akasztófát állított fel Debrecenben, ezzel demonstrálva a halálbüntetés visszaállítása melletti álláspontját, amelyet – a hajdúszováti gyilkosság kapcsán – főleg egy bizonyos szociokulturális körből érkező bűnelkövetőkkel szemben alkalmazna.

A másik oldalról említhetjük az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor volt fideszes képviselő esetét is. Arnóth Iváncsik Imre államtitkár napirend előtti felszólalása után tett megjegyzése – „Lógni fogsz!” ­– miatt két órán belül lemondott mandátumáról.

A legnagyobb erőszakhoz kapcsolódó disznóság természetesen Kövér László soha el nem hangzott „köteles beszédéhez” kötődik. Debreczeni József könyvében később Gyurcsány maga ismerte be, hogy Kövér kijelentését tudatosan rossz szándékúan értelmezve, hatásvadász módon, félelemkeltésre használták fel.

Természetesen öröm, hogy a vér nélküli rendszerváltozás utáni 27 évben senki életét nem követelte a politika. Voltak persze titokzatos robbantások 1998-ban Torgyán József és Szájer József lakásánál. Nagyobb baj azonban szerencsére nem történt, ám az elkövetők személyére azóta sem derült fény.

A rendszerváltozás utáni legvéresebb események a 2006-os tévészékház elleni ostromhoz kötődnek. Az azóta is eleven társadalmi felháborodás alapja elsősorban az, hogy a legfőbb felelősnek tartott akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc nem ül a vádlottak padján, holott ő volt az, aki a rendőrséget felhasználva szétverette az ellene tüntető tömeget.

Nem kell tehát aggódnia a DK-soknak, MSZP-seknek, jobbikosoknak. Van utánpótlás. Az SZDSZ-es gyökerekkel rendelkező momentumos fiatalok tanulékonyak. A nemes vitához, politikai ellenfeleik meggyőzéséhez ők sem ragaszkodnak mindig és feltétlenül, s az erőszakos hajlam tőlük sem áll távol.

Szomorú ez, nagyon szomorú. Remélhetőleg sosem lesz alkalom rá, hogy a fiúk élesben is alkalmazzák az apáktól megörökölt ösztöneiket.

2
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/35352/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Zoltán 2017-03-03 12:20:46
Monumentális ganéjtúrók.
Tudja-e valaki közülük, III. Calixtus pápa legendáját, miért is szól délben a harang a keresztény Európában? Nem kívánom részletezni.
Mert, mertünk, nagyok lenni? Igen, van közünk hozzá.

Ők is nagyot tettek? A varangyos béka sírva törli alsófelét.
A médiában szereplő ganéjtúró fotók, klippek alapján csak arra lehet következtetni, hogy valami bukott elődeik koton-szökevényei. A jövőről papolnak, holott a múltat sem érzékelték. Akkor, hogy ismernék.
Olyan rendszerben éltünk, (és nem akarunk visszaélni vele, sem dicsekedni!) amely, ha visszajönne – úgy látom, akarják – egy héten belül megjelenne a fekete autó házaik előtt éjszaka, és évekig, évtizedekig keresnék eltűnt elvtársaikat, hermafrodita buziblúz haverjaikat.
Van még élő példa. Nekik magyarázzam? Ott van a családban.
Hol voltak az elmúlt 25-30 évben szüleik, nagyszüleik? Nem lehet igaz, hogy valamennyiüket ilyen fogyatékosan neveltek. A rühesről biztosan tudom, hogy igen!
Természetesen tornából fel voltak mentve, mert azt az örök igazságot sem ismerik, hogy „Ép testben, ép lélek”. Pedig az ép lélekhez nagyon kellene az ép test, és kellene az olimpia is.
A test begyógyul, de a lélek soha!
Ennyi hóhányó!
Testhez álló feladat, kezdjenek aláírást gyűjteni egy téli olimpia megrendezése mellett. Legyen Hóhányók Olimpiája.
Ja! És az atomerőmű felrobbantásáról se felejtkezzenek el! Biztosan ezt is a regnáló kormányra testálják, de tudniuk kell, azt ők sem élnék túl!
Ne kell vidékre jönniük. Még takarítani sem! Azt is elk..nák!
Utolsó gondolat:
A tudás ellentéte nem a tudatlanság, nem a butaság, hanem ennél sokkal veszélyesebb a tudás illúziója.
Ezzel az illúzióval bővében áll a stáb.

Uram!
Meg tudsz menteni e patkány fajzattól?
Üdv és Béke!
Momentum ez jutott eszembe az elmúlt hetekről.
Válaszolok
Zoltán 2017-03-03 08:33:52
"Lehet találni vérszomjas szimpatizánsokat a DK soraiban is." A DK soraiban található meg a vérszomjas ÁVÓ-s szadista gyilkos körmösbauer fia, aki egykori SZDSZ-es alapító, majd a DK vezetőségi tagja lett. Aki egy ilyen szülői múlttal politizálni mer, márpedig nagyon is mert, az nagyon biztos lehetett valami oknál fogva, hogy talán a származása miatt kikezdhetetlen. Ő nyert!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?