Szelényi Zsuzsa környezetszennyezése

Nagyon szomorú volt Szelényi Zsuzsa, az Együtt elnökségi tagja, parlamenti képviselő ma reggel a HírTv-ben, hogy a parlament tegnap megszigorította a migránsokkal kapcsolatos jogszabályokat. Miután a módosítások egytől-egyig Magyarország, a magyar emberek biztonságát növelik, akár arra a következtetésre is juthatunk, hogy Szelényi Zsuzsa azért szomorú, mert családjával, három gyerekével ő is nagyobb biztonságban élhet a jövőben Budapesten.

Szomorkodott a fogyatkozó menekültkérők helyzetének szigorítása miatt, csóválta a fejét a „fogvatartottakkal” szembeni hatósági brutalitásért, illetve azért, hogy Magyarországra ma a világban úgy tekintenek, mint ahol embertelen kormány van hatalmon, amely nemcsak barátságtalan, de méltatlan is hazánkhoz.

Az interjú is példázza, hogy Magyarországon véleményszabadság van, mindenki nyilvánosan elmondhatja álláspontját, ha igaz, ha nem. A helyzet az, hogy Szelényi Zsuzsa állításainak minden pontja hamis, így a vele készült közel tíz perces beszélgetés egyszerre volt éke a virágzó honi demokráciának éppúgy, mint a verbális környezetszennyezésnek.

Szelényi Zsuzsa férje, Karvalits Ferenc Simor András jegybankelnök idején – 2007-2013 között – volt az MNB alelnöke. A hat év alatt megkeresett összesen 324 millió forintos vagyon, amelynek azóta sem lelték nyomát a házaspár vagyonnyilatkozatában, valószínűleg olyan biztonságérzetet jelent ma is a képviselőasszony számára, amely érzéketlenné teszi a bérből élő magyarok millióinak problémái iránt.

Például aziránt, hogy a „migráció a terrorizmus falova”, ahogy Orbán Viktor fogalmazott. Ennek mindennapi szörnyűséges bizonyítékait nem sorolnám, mint ahogy azt is fölösleges bizonygatni, hogy a jobb élet reményében még mindig milliók készülnek a nagy utazásra Európába. S lehet, hogy most átmenetileg kevesebben jönnek – bár szerintem a napi 100-250 határsértő sem kevés ­–, de a határőrizet fizikai és jogi szigorítása nagyon is indokolt.

Ha például valaki menekültkérelmet ad be a tranzitzónában, s „fogvatartott” lesz, de ügyében 28 nap alatt nem születik jogerős döntés, akkor az ország belsejébe irányítják egy nyílt táborba. Innen bármikor könnyedén tovább utazhat Nyugat-Európába. A „fogvatartottak” sokszor hamis személyi adatokat diktálnak be, hogy így húzzák el az eljárást. Lehet, hogy akad köztük terrorista, lehet, hogy nem. Ki tudja? Ezért mondta Kósa Lajos, Fidesz frakcióvezető, hogy az összes létező kiskaput be kell zárni. Csak az léphet Magyarország és az Európai Unió területére, akinek megvan hozzá a jogalapja. A „határőrizeti területen lefolytatott eljárások” szigorításával épp ez a cél, hogy miközben kizár minden visszaélést, betartja a schengeni és a dublini egyezményt. Hivatásos rosszindulatúak számára szomorú lehet ez is, de így van.

A határ őrzőinek brutalitásával kapcsolatban is valótlannak bizonyultak Szelényi állításai. „Mi erről nem tudunk semmit!” – ismerte el a képviselő. Kiderült, hogy értesüléseik a szerb oldalon dolgozó humanitárius szervezetektől származnak. Ugyanakkor az Unió határőrizeti szerve, a Frontex tisztjei nálunk jártak, s jelentésükben egyszer sem említették, hogy a magyar rendőrök és katonák agresszívan lépnének fel a menekültekkel szemben. Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó pedig elmondta, hogy amennyiben egy illegális migráns a meghallgatásakor bántalmazására tesz utalást, az ügy automatikusan az ügyészségre kerül. Eddig nyolc ilyen esetet vizsgáltak, de egyiknél sem bizonyosodott be, hogy a határon szolgálatot teljesítők bántották volna a menekülteket.

Ha valaki tehát migránsügyben az embertelen kormány által vezetett barátságtalan országként tekint Magyarországra, az egyebek mellett azért is előfordulhat, mert valótlan információk alapján tájékozódik. Ilyen valótlan információkat olyanok terjesztenek, mint például a még véletlenül sem illiberális Szelényi Zsuzsa, illetve – ez esetben – a HírTV.

Éppen ezért nem rosszindulatú információkat kellene terjeszteni a parlament kiskapukat bezárni igyekvő döntése nyomán, hanem nagyon is örülni annak, hogy a migránsok távol tartásával fokozódik a magyarok biztonságérzete, egyben az Európai Unió biztonsága.

A hozzánk egyre nagyobb számba beköltöző francia, holland, német polgárok éppen azért jönnek ide, mert megtapasztalták, hogy hazánk nemhogy barátságtalan ország lenne, hanem kifejezetten jó hely. Sokkal biztonságosabb, mint a saját hazájuk.

Szelényi Zsuzsa is nagyon jól érzi itt magát. Ha nem így lenne, elköltözne. De marad!

Csak akkor lesz rövid időre szomorú, ha kamera közelít hozzá...

2
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/35721/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Diák 2017-03-10 10:59:51
AZ A HELYZET ,HOGY MOCSOK EGY NŐ !!! ELTUDJA TARTANI A CSALÁDJÁT MERT FELVESZI A LÓVÉT UGY HOGY CSAK A SEGGÉT VAKARJA !!! REMÉLEM JÖVŐRE KUSS LESZ BEMENNI A NAGY HÁZBA !! SAJNÁLJA ŐKET ??? MIÉRT NEM MENNEK KI ODA LAKNI ??? OTT SAJNÁLHATJA DE IDE NE JŐJJÖN EGY SE !!
NORMÁLIS HATÁRŐRSÉG KELL GÉPFEGYVERREL FELSZÓLÍTÁS NÉLKÜLI TŰZ PARANCS MÍG NEM KÉSŐ !!!! AKI VOLT KATONA AZ TUDJA MI A HON ---VÉDELEM ---EZEK MEG CSAK ÁRULÓK !!!!!!!!!
Válaszolok
zöldfelület17
zöldfelület17 2017-03-08 20:19:44
Csak két megjegyzésem lenn: Demszky jól van! (???) a határőrséget + rég felszàmolták
(bár nem sírom vissza 1980—81-et, kiképzéssem Ady-Ligeten volt… majdnem mennyország-túriszt!).
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?