Medgyessy puszipénze?

Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnöknek igazából csak születni volt nehéz, derült ki az országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, amely a 4-es metróval kapcsolatos gigakorrupciós botrányról szóló OLAF jelentést, ezen belül Medgyessy szerepét próbálta vizsgálni. Azét a Medgyessyét, akinek a neve ott szerepel a jelentés címlapján, mint a három leginkább érintett egyike.

Ez azonban cseppet sem zavarta a volt kormányfőt, mert – mint mondta – miniszterelnökként nem foglalkozott a 4-es metró ügyével. A bizottság ülésére is azért ment csak el, mert megígérte, hogy segíti a munkát, s minden lehetséges eszközzel igyekszik hozzájárulni az igazság kiderítéséhez.

Úgy általában.

Ám amikor a részletek kerültek terítékre, Medgyessyből elillant a vágy, így a bizottság előtt semmiféle hasznos információval nem szándékozott szolgálni. Még a cégének utalt 180 millió forintos sikerdíj részleteiről sem tudott semmit (mondani). A rejtvény megfejtését ő is az ügyészségtől várja. Lehet, hogy onnan fogja megtudni azt is, hogyan került ebben az időben 60 millió forint felesége számlájára. A szerencse fiát furdalhatja is a kíváncsiság, aki akkora mázlista, hogy neki egy lottónyereménynyi pénz bekaszírozásához még szelvényt sem kellett vásárolnia. Mint mondta, dolgoztak ugyan azon, hogy Alstom kocsikat vegyen a BKV, de a döntésekre tudomása szerint nem volt befolyásuk. Hogy a 180 millió forintot mégis miért kaphatta éppen az ő cége, s nem a sarki fűszeres, arról fogalma sincs. Talán még azon se lepődne meg, ha kiderülne, hogy csak pusziért. Elvégre ő mégiscsak egy III/II-es, D-209-es ügynök, egy szigorúan titkos tiszt, egy Medgyessy Péter, Magyarország barátai és szövetségesei által megpuccsolt miniszterelnöke. Neki ennyi pénz akár még pusziért is jár.

Talán épp ezért számára az sem különös, hogy a 2002. május 27-étől kezdődő és 2004. szeptember 29-éig tartó miniszterelnöksége alatt nem foglalkozott a metróüggyel. Pedig a kormánya 2003. május 28-i ülésén határozott arról, hogy a magyar állam részt vesz a metróépítésben. Az Országgyűlés pedig egy hónappal később fogadta el az „első metrótörvényt”, amelynek alapján pontosan 153,9 milliárd forintos támogatást szavaztak meg Budapestnek. Ennek alapján a 4-es metró „projektfinanszírozási szerződését” 2004. január 19-én kötötte meg a főváros, a BKV és a Magyar Államkincstár. Hogy hol járt ez idő alatt Medgyessy esze, csak a csengőt figyelte-e vagy mást, kérdés. Bizonyos azonban, különösen nagy tehetségű embernek kell ahhoz lenni, hogy egy olyan ügyből, amely köztudomásúlag Demszky Gábor főpolgármesternek hivatalba lépésétől kezdve szívügye volt, kormányfőként úgy sikerüljön kimaradnia belőle, hogy közben az általa vezetett testület komoly döntéseket hoz róla és aktívan foglalkozik a metró dolgaival.

Bár az is lehet, hogy annyira fölpaprikázta már magát az SZDSZ korrupciós ügyein, hogy azt sem tudta szegény, mit cselekszik, mit beszél. S bár most semmiféle korrupcióra nem emlékszik, meglehet, akkor csak azért beszélt mégis erről, mert erősen felzaklatta, hogy Gyurcsányék az SZDSZ-szel közösen megpuccsolták a miniszterelnöki székében.

Összességében elmondható, a gazdasági bizottság mai ülésén sok értékes információval lehettünk gazdagabbak. Megtudhattuk, hogy Medgyessy a szerencse fia, ugyanakkor egy balek, aki nem veszi észre, hogy kormányzása alatt eladják a fél országot. Kiderült továbbá, hogy galamblelkű, s könnyen felzaklatja magát, ha barátai kormányfői pozíciójára törnek. Ilyenkor pedig hajlamos olyanokat mondani, amelyek igazak ugyan, de ma jobb rájuk nem emlékezni.

Megtudtuk továbbá azt is, hogy Demszky Gábornak semmi köze sem lehetett a 4-es metró gigakorrupciójához. (Már azon kívül, hogy ő volt akkoriban a legfőbb kasszás [de nem Erzsi] a Városházán, tesszük hozzá halkan.)

Leginkább azonban az tisztázódott a mai ülésen, hogy semmi érdemi információt nem tudhattunk meg az ügy címlapon helyet kapó szereplőjétől. Legfeljebb annyit, hogy a mai „vallomás” szerint a 4-es metró ügyében az egykori MSZP-SZDSZ koalíció még véletlenül sem csinált semmit. Olyan, mint a ma született bárány.

Mégis eltűnt 167 milliárd forint.

Ezért kell a pénzt visszaszerezni, s ezért nem szabad nekik soha többé kasszakulcsot a kezükbe adni.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/36176/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?