Bullshit

Érdekes kommentárt fűzött Stumpf András a Mandineren Bayer Zsolt háromrészes cikksorozatához, amelyet Kiss Tibor quimbista muzsikus penetráns dalszövegével kapcsolatban vetett papírra. Bayer előbb egy kétsoros versikével lírázott vissza Kiss gyomorforgató aktuálpolitikai szövegére, majd elővéve a tényeket bizonyította, hogy a muzsikus állításai például a magyar egészségüggyel kapcsolatban alaptalanok. Ezt konstatálta reagálásában Stumpf András, megállapítva az örömteli tényt, hogy a versike újságíróvá változtatta Bayer Zsoltot. Ezt persze a józan olvasó eddig is jól tudta, fölösleges volt tehát a gúnyolódás, de ha Stumpfnak ez a három cikk kellett a felismeréshez, hát lelke rajta.

Írásán azonban végigvonul a Kiss Tibor-simogatás. A gusztustalanságok sorával való rokonszenvezés. Annak sejtetése, hogy ha zenész volna, akkor ő is megírta volna a „verset”, mert Orbánra valószínűleg ő is Varangykirályként gondol. Így aztán még véletlenül se juthatott el oda, hogy erkölcsileg elítélje a rockzenészt obszcén és alapvetően mélyen etikátlan írásáért. Hiszen számára az obszcenitás a művészi szabadság szerves része. „Szabadság nélkül nincs ihletett pillanat és őszinte, katartikus alkotás” – írja. Az etika pedig olyan fogalom, amelyet nagyítóval sem érdemes keresni nála, hiszen nem létezik. Erre utalt reagálásában Csúri Ákos jelezve, hogy a Quimby szekérderéknyi pénzért többször fellépett Tusványoson Orbán Viktor jelenlétében. Ezt Stumpf „ritka bugyuta” felvetésként aposztrofálta, mondván a rocker „nem a Fidesznek játszott ott, hanem a közönségnek”. Íme Stumpf helyzetértékelési gigadeficitje, ami az erkölcs égbekiáltó hiányával párosul. 1. Akinek ennyire nem tetszik a meghívó miniszterelnök fizimiskája, sőt kifejezetten utálja őt, annak egyszerűen nem kell elfogadni az ugyanakkor anyagilag kecsegtető meghívást. 2. Ha pedig elfogadja, akkor minimum tartsa ahhoz az etikai alapvetéshez magát, hogy valamire való ember nem piszkít abba a tányérba, amelyikből eszik. 3. Kiss Tibor pedig egészen pontosan a Fidesz rendezvény miatt összegyűlt közönségnek játszott, Orbán Viktor és csapatának részvétele nélkül ugyanis se tömeg, se koncert, se kövér gázsi. 4. Stumpf felelősség dolgában is felmenti Kiss Tamást, mondván a rocksztárság lényege nem a felelősség, hanem a szabadság.

Nem kell a dolgot túlragozni. Ha bármely teljesítményből hiányzik az erkölcs és a felelősség, akkor az önmagában értéktelen. Bullshit. Vonatkozik ez a rockzenére, a dalszövegírásra éppúgy, mint az újságírásra.

Hogy az érintettek közül kinek a teljesítménye bullshit: Kiss Tiboré, Stumpf Andrásé vagy Bayer Zsolté, illetve Csúri Ákosé, azt az olvasó könnyen el tudja dönteni.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/36295/pics/lead_800x600.jpeg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?