Hazugságon kapta magát a CEU

Michael Ignatieff rektor úr sopánkodik: „Ha a törvényt elfogadják, akkor a jövőben a CEU nem adhat ki olyan, az Egyesült Államokban és Magyarországon is elfogadott diplomákat, mint most.”

Rotyog a víz a CEU-fazékban, fő a feje az intézmény korifeusainak. Péntek késő estére ugyanis kiderült, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) közleménye tévesen hivatkozott az Oktatási Hivatal állásfoglalására, miszerint a törvényeknek megfelelően működik. A módosított közleményükben ugyanis azt közölték, hogy az Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központja által tett megállapítások a CEU által még korábban az Oktatási Hivatalhoz benyújtott, 17 CEU-s képzés engedélyezési ügyére vonatkoznak. Aranyos, nem?

Egy olyan intézmény, amelynek holdudvara szerint fényesebben világít az esze, mint a Nap, amelyről 14 Nobel-díjas közgazdász hirtelen fontosnak tartotta levélben közölni csodálatát a régió egyik vezető egyeteme iránt, s kivont szablyával védelmezni hajszálának esetleges meggörbülését, ahol még maga Bokros Lajos, a népnyúzás pontifex maximusa is katedrára állhat, hogy széles körben terjessze a magyarokon kipróbált népsanyargató tudományát, tehát ez a jeles intézmény azt nem képes helyből eldönteni, hogy a péntek reggeli miniszterelnöki interjúra reagáló közleménye az aktuális helyzetre vonatkozik-e vagy egy korábbira. Nekifutásból aztán sikerült, miután az Oktatási Hivatal (OH) félnapos késéssel, 21.12 perckor az MTI-ben cáfolta, hogy állásfoglalást adott volna ki arról, miszerint a Közép-európai Egyetem (CEU) törvényesen működik. Azt nem írta ugyan bele, de a mondatból logikusan következik, hogy a Közép-európai Egyetem tehát nem működik törvényesen. Erre mondta azt pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor, hogy „a csalás, az csalás, akárki is követi el. Volt egy vizsgálat, és megállapítottuk, hogy több egyetem is szabálytalanul működik, köztük Soros György egyeteme is.”

Ezt a nyilatkozatot próbálta cáfolni a CEU tegnapi első közleménye. Ahogy tegnapi írásunkban jeleztük, ebben igyekezett az intézmény a miniszterelnököt lehazugozni. Ez azonban nem sikerült. Huszonkét perccel az Oktatási Hivatal péntek esti közleménye után az MTI-ben megjelent a CEU módosított közleménye. Eszerint „az OH Magyar Ekvivalencia és Információs Központja által tett megállapítások a CEU által még korábban az OH-hoz benyújtott, 17 CEU-s képzés engedélyezési ügyére vonatkoznak. A CEU-val kapcsolatos, jelenleg még tartó működési engedély felülvizsgálati eljárás még nem zárult le, de ez az eljárás is vizsgálja az Nftv. 76. Szakasz (1) bek. szerinti feltételeket, így a CEU ezen eljárás kapcsán is arra számít, hogy a hivatal megállapítja: a CEU mindenben megfelel a jelenlegi jogszabályi előírásoknak."

Hogy a CEU mire számít, az az egyetem magánügye. Azt tehát egyelőre saját maguk sem mondhatják ki, hogy az intézmény mindenben megfelel a jelenlegi jogszabályi előírásoknak.

A témával kapcsolatban a Magyarul Balóval című műsorban megszólalt péntek este az egyetem rektora, Michael Ignatieff is, aki felelős vezetőtől szokatlan módon nem a tényekről beszélt. Orbán Viktor csalással kapcsolatos megállapítására azt tudta mondani, hogy „a miniszterelnök kitalált egy történetet, amely egyszerűen nem igaz.” Puff neki! Erre varrjunk gombot! Majd hozzátette, szintén a „tények” jegyében, hogy a Közép-Európai Egyetem neve pedig nem Soros-egyetem.

Jaj, kedves Michael, csak nem képzeli, hogy ezt a miniszterelnök nem tudja. Hiába takaródzik azzal, hogy önnek az intézmény 21 tagú vagonkezelői bizottságának kell elszámolnia, köztük nemzetközileg elismert tudósoknak, nem Soros Györgynek, attól még a köznyelv a CEU-t Soros-egyetemként tartja számon. Egy ilyen miniszterelnöki megnyilatkozás után, amikor egy hatósági vizsgálat 28 egyetem esetében állapított meg szabálytalanságokat, köztük az Ön intézményénél is, akkor illik az ezzel kapcsolatos negatív megállapítást esetleg tényszerűen cáfoló nyilatkozatot tenni, ha tudja, nem pedig arra hivatkozni, hogy sok kormánytag részesült Soros-ösztöndíjban vagy végzett a CEU-n. Hogy Orbán, Deutsch, Kövér, Kovács Zoltán, Schmidt Mária mind vagy Soros-ösztöndíjat kaptak, vagy a CEU-n tanultak. Az ilyen érvelés csak arra jó, hogy a nyilvánosság jobban lássa, hogy valami tényleg nagyon bűzlik Dániában.

Ön is tisztában van azzal, hogy nagyon is ül, amit a miniszterelnök mondott, hogy ha működik egy magyar egyetem, egy diplomát ad ki, ehhez képest van egy egyetem, amely kettőt: egy Magyarországon és egy Amerikában érvényeset. Ez nem fair a többi magyar egyetemmel szemben.

Azt nyilván a Rektor Úr is jól tudja, hogy az Oktatási Hivatal nem Soros- és nem is CEU-ellenes vizsgálatot tartott. S azt is tudja, hogy éppen e vizsgálat negatív tapasztalatai nyomán módosítják a felsőoktatási törvényt. Ebben új feltétel lesz, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény az anyaországban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősüljön. Az más kérdés, hogy az itthon működő külföldi egyetemek közül a CEU az egyetlen, amelynek nincs hazájában, az Egyesült Államokban kampusza.

Michael Ignotieff bizonyára azért nyúlt érvelés helyett a nagytekintélyű tudósok kártyájához, mert tisztában van vele, a CEU jelenleg nem felelne meg a követelményeknek. A törvénymódosítás után a CEU-nak ugyanis minden Magyarországon működő szakát meg kellene indítania New York államban is, ha teljesíteni akarja a magyar kormány új feltételét. Erre mondta Orbán Viktor, hogy a magyar kormány kész a tárgyalásokra az USA kormányával, hogy államközi szerződés biztosítsa a jövőben a működés feltételeit. Az új feltételeknek 2018 februárjáig kell megfelelni. Ha ez nem történik meg, akkor 2018 szeptemberétől új képzés már nem indítható, az addigiak viszont befejezhetők.

Ezek kemény dolgok, az nyilvánvaló. Be kell látni, a CEU sem lehet pápább a pápánál, el kell fogadnia, hogy rá is épp olyan normatív szabályok vonatkozhatnak, ahogy az összes többi nálunk működő külföldi egyetemre.

„Ez a törvény egyetlenegy intézmény ellen irányul. Diszkriminatív. Szíven szúr mindent, amit évtizedek óta csinálunk a CEU-n.” – jelezte az egyetem péntek esti, az intézmény tanárainak és diákjainak írt levelében Michael Ignatieff. „Ha a törvényt elfogadják, akkor a jövőben a CEU nem adhat ki olyan, az Egyesült Államokban és Magyarországon is elfogadott diplomákat, mint most.”

Igen, kedves Rektor Úr! Szíven szúrja a csalást, a liberalizmus ’politikailag korrekt (pc)’ hazugságdiktatúráját, a tisztességtelenséget, a Soros-érdekeltség privilégiumrendszerét, amely a CEU-t minden alap nélkül a többi egyetem elé helyezte.

A rotyogó fazékból végre tiszta víz kerülhet a pohárba!

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/36715/pics/lead_800x600.jpg
Hazugságon kapta magát a CEU
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?