Kunhalmi Ágnes „sötét lyuka”

A következőkben közöljük Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő interpellációját a Közép-Európai Egyetem témakörében, amelyet hétfőn mondott el az Országgyűlésben, illetve Rétvári Bence államtitkár válaszát. Mindezt azért, hogy ezúttal is dokumentáljuk, az MSZP-nek szándékában sincs a tények alapján párbeszédet folytatni, de ami sokkal fontosabb lenne, a magyar diákok érdekében fellépni. Kunhalmi „sötét lyukas” reagálása nem más, mint a magyar választópolgárok hülyének nézése, érvényes mondanivaló híján az indulatok öncélú felkorbácsolása politikai pecsenyéjük sütögetése érdekében a választások előtt. Azt remélve, hogy ilyen – Kunhalmit idézve – sötét, aljas gazemberségek sorozatával, mint a törvénymódosítás elleni alpári akció, meg lehet nyerni a szavazók többségének a szimpátiáját.

S akkor az interpelláció:

„Kunhalmi: A tudományterületük legismertebb és legkiválóbb képviselői oktatnak az egyetemen. Magyarországnak a CEU pénzt, művelt és okos diplomás diákokat ad. A CEU képzéséről számos magyar vezető került ki. Még a kormánynak és a Fidesz európai képviselőcsoportjának is van olyan tagja, aki a Közép-Európai el Egyetemen végzett. Az egyetem – és ez talán az egyik legfontosabb – ösztöndíjakkal támogat – nagyon szegény, mélyszegénységből kikerülő magyar diákokat is, akiknek a CEU nélkül esélyük sem lenne arra, hogy ilyen színvonalú oktatáshoz jussanak. Hozzáteszem, anno a miniszterelnök se jutott volna a CEU nélkül egy tapodtat sem előrébb. Tehát nincs fontosabb érdek annál, hogy ez a rendszer Magyarországon megmaradjon. Tisztelt államtitkár úr! Kérdezem öntől, miért sodorják még mélyebb tudásválságba Magyarországot és felmérték-e a valódi következményeit ennek a lépésnek vagy csak ahogy Lánczi úr, az önök házi rektora fogalmazott, önöket már tényleg nem az ország, csak a lopás érdekli?

Rétvári Bence: A CEU egy eredetileg New York államban bejegyzett egyetem. A Közép-Európai Egyetem pedig egy Magyarországon bejegyzett magánegyetem. A CEU New Yorkban csak papíron létezik, hiszen diplomát nem ad ki, kampusza nincs, oktatói, diákjai nincsenek. Összesen talán két titkárnőnyi infrasruktúrával és egy irodával rendelkezik New Yorkban. Ennek ellenére Magyarországon ennek az amerikai intézménynek a nevében adnak át diplomákat, amely amerikai intézmény valójában nem működik. Nincs diákja, nincs oktatója, nem ad ki diplomákat. Ez megtévesztés, ez csalás. Olyan látszatot kelt, mintha egy működő amerikai intézmény magyarországi kihelyezett képzése végzettségeket adna át, miközben ez az intézmény Amerikában egyetlenegy diplomát sem ad ki. Ez az intézmény Amerikában nem létezik. Ez a Soros-egyetem ugyanakkor egy együttműködési megállapodást köt a Közép-Európai Egyetemmel, amely átláthatatlan módon az oktatási tevékenységet a CEU helyett részben vagy egészben elvégzi. Ez az a kusza állapot, amihez képest egy tisztább állapotot kell létrehozni. Nem fantomegyetem nevében kell diplomát kiadni, hanem valós egyetem nevében. Amikor ön azt mondta, hogy a Közép-Európai Egyetem kiadhat-e diplomákat, Tisztelt Képviselőasszony, ha elolvasná, ha legalább egyszer kezébe venné a törvényjavaslatot, akkor tisztában lenne azzal, hogy a Közép-Európai Egyetemet ez a törvényjavaslat nem érinti. A Közép-Európai Egyetem státusza semmilyen mértékben nem fog változni. Csupán az a helyzet kerül tisztázásra, amelyről azt is mondhatjuk, hogy csalás, hogy egy olyan intézmény nevében adnak ki amerikai diplomát, amely Amerikában nem bocsájt ki diplomákat. Minden diák érdekében ezt a helyzetet kezelni kell.

Ön rendkívül sok politikai lózungot pufogtatott a megelőző percekben, de egyetlen egy mondatot sem mondott azzal kapcsolatban, hogy a törvénymódosításnak melyik pontjával nem ért egyet. Azzal nem ért egyet, hogy ha két különböző ország érintett egy felsőoktatási intézményben, akkor a két országnak meg kell erősítenie ezen intézménynek a működését? Azzal nem ért egyet, hogy csak az az intézmény folytathasson képzést egy másik országban, amely az eredeti országban is folytat képzést? Vagy azzal nem ért egyet, hogy a képzés mögött egy felsőoktatási, oktatási hivatali minősítésnek kell lennie? Melyikkel nem ért egyet? Itt nem hoznak föl önök érveket. Kifejezetten elkerülik azt, hogy a törvénymódosító javaslatról szóljanak, mert csupán a politikai hangulatkeltés az érdekük, hogy e mögött is valamiféle más szándékot mutassanak be.

Tisztelt Képviselőasszony! Megnyugtathatom, hogy mi elsősorban a magyar diákok és a magyar egyetemek érdekében járunk el. Óriási versenyelőny ugyanis, hogy valaki ugyanúgy egy magyar képzésre jár, csak az egyiknél amerikai diplomát is kap. Tudja, van olyan fiatal, aki úgy gondolkodik, hogy ahhoz, hogy amerikai diplomám legyen egyik esetben el kell utaznom Amerikába, fizetni a lakhatást, az oktatás költségeit vagy csak elmegyek egy Amerikában nem működő intézmény magyarországi képzésére, és ott ugyanúgy amerikai diplomát kapok. Inkább ezt választják, és nem a magyar egyetemek MBA képzését. Hiszen ez egy MBA végzettséget ad Magyarországon úgy, hogy Amerikában nem ad MBA végzettséget. Mi ez, ha nem csalás, Tisztelt Képviselő Asszony? Éppen ezért gondoljuk úgy, hogy azért, mert valaki hozzászokott másfél évtizeden keresztül, hogy csettintésére a magyar liberális és MSZP-s kormányok bármilyen törvényt módosíthattak, és ők a törvény fölé helyezték magukat, ez az állapot bizony meg fog szűnni Magyarországon.

Kunhalmi: Tisztelt Államtitkár úr, az elmúlt négy percben egyetlen egy szava és mondata nem igaz, hazudik, mint a vízfolyás. Az, amit az CEU ellen önök hoztak, az színtiszta koncepciós eljárás, ami a legsötétebb magyar diktatúrákat idézi Magyarországon. Ennél még nagyobb a baj, mert aki a tudást támadja, az a saját nemzetét és népét támadja. Önök a tudást támadják azért, hogy egy sötét lyukká változtassák Magyarországot, ahol még jobban el lehet nyomni az embereket. Sötét, aljas gazemberség az, amit önök most tesznek.”

Az államtitkári választ az Országgyűlés elfogadta. Tovább világosítva azt a sötét lyukat, ahová Kunhalmi politikai elődjei taszították Magyarországot.

1
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/36817/pics/lead_800x600.jpg
CEU Rétvári Bence,interpelláció,Kunhalmi Ágnes,sötét lyuk
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Magda 2017-04-05 20:30:00
Lehet, hogy tévedek, de mélyszegénységből senki se jut a CEU-ra szerintem. Először is, mert ez csakis posztraduális képzést adó egyetem. Aztán: csak nappali képzés van, nem engedi meg, hogy közben másik egyetemre is járjon a diák és kőkeményen fizetős, egymillió fölötti féléves tandíjakkal. Ó, nyilván adnak ők ösztöndíjat! CSak kinek? Aztán: a felvétel feltételei között áll: "Egyetemünk mindazok jelentkezését várja, akik elfogadják intézményünk szellemiségét és az erre épülő tananyagot." Na vajon kiket? A liberálpalántákat. Tényleg nagyon szükségünk van kisebbségpolitikusokra, a társadalmi nemek tanulmányozóira, enélkül el se tudom képzelni az életemet, Ágika. Aztán: Orbán nem járt a Ceura. Honnan szedi ez az ostoba liba ezt a baromságot? Ezek után hol lenne itt a tudásválság? Hiszti, hisztike. Jól pofán kéne verni őket, már nagyon unalmasak.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?