Már megint lebukott a DK

Itt még részt vettek a parlamenti munkában a fizetésükért...

Előre elnézést kérek, hogy ismét Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció viselt dolgairól írok. Mentségül legfeljebb azt hozhatom föl, hogy nem én keresem a Gyurcsányhoz kapcsolódó témákat, hanem azok keresnek meg engem. Ami azt jelenti, hogy az újabb és újabb disznóságok mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Márpedig – ha másból nem is – de hazugságokból, disznóságokból, az emberek félrevezetéséből nagyon jól áll ez a párt.

Itt van most ez a képviselői fizetésfelvétel, illetve fizetés fel nem vétel ügye. 2015. október 25-én Gyurcsány Ferenc a Facebookon tett közzé egy videót, amelyben a következőket mondta. „A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselői többé nem vesznek fel képviselői fizetést, és a kétharmados szavazásokat kivéve, nem vesznek részt Orbán „bábparlamentjének” munkájában.” Egyértelmű fogalmazás. Az ember szinte már könnyeket kezd hullatni, mi lesz szegény DK-sokkal, ha a havi 748 ezer forint nem csörög be hó elején a kasszába. De hát arra gondolt, hogy majd a milliárdos Gyurcsány Ferenc kipótolja nekik a kiesést.

A bejelentésben nem volt szó Kövér László házelnök döntéséről, semmi egyébről, ami visszafordíthatta volna ezt a sokak számára jól hangzó bejelentést.

Aztán a napokban kiderült, hogy a DK-sok mégis felveszik az alapilletményüket. Kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc 2015. október 25-i bejelentése óta hazugságban tartotta a közvéleményt. S amikor az ATV-ben erről nyilatkozni volt kénytelen, akkor a felelősséget egyszerűen Kövér László házelnökre testálta. Mondván: „Kövér nem mer dönteni.” Tehát miközben ők minden hónap elején „lesik” a számlát, hogy átutalta-e a pénzt az Országgyűlés Hivatala és nyilván jókat röhögnek azon, hogy ezek a … balfácánok, most is fizettek annak ellenére, hogy nem csinálnak érte semmit, eszükbe sem jut, hogy érvényt szerezzenek saját vállalásuknak. Például, hogy szóljanak, kérem, itt valami tévedés történt. Mi nem dolgoztunk meg ezért a pénzért, jeleztük is, hogy nem vesszük föl a fizetést, ezért kérjük, hogy ne utaljanak többé. A már átutalt pénzt pedig vissza lehetett volna fizetni, hiszen a dolog így lett volna kerek. Így lett volna tisztességes. Ez azonban elmaradt, miközben az állampolgárok szűk két éve úgy tudták, hogy a DK egy tök gerinces ellenzéki párt, amelyik nem vesz részt véleménye szerint ”Orbán ’bábparlamentjének’ munkájában”, mert nem ért vele egyet, ezért a képviselők nem is veszik föl a fizetésüket.

Hát nem így van.

A dolgok ebben a kis homokozóban is éppen úgy működnek, mint a DK „nemzeti” politikájában. Hazugságra épül minden. Megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy értük dolgoznak, nekik akarnak jobbat, az országot akarják fölvirágoztatni, miközben minden idegszálukkal a globalista George Soros akaratát lesik, azt teljesítik, hogy cserébe hatalmat adjon nekik. S ha a választásokon még az ő hathatós segítsége révén sem jön be a siker, akkor az erőszakos úton megszerzett hatalamtól sem riadnának vissza.

Ha ugyanis ezt elutasítanák, akkor hangosan elutasítanának minden erőszakos hatalomátvételről szóló felvetést. Olyanokat, amiket például néhány magáról megfeledkezett ellenzéki politikus mondogatott vagy a sorosista „civilek” szorgalmaznak szívesen, illetve a fiatalok mostani utcai tüntetései kapcsán hangoztatnak mind gyakrabban. Olyanokat, amit a szintén Soros-kedvenc Charles Gati már 2012-ben felvetett, a kormány elmozdításának nem demokratikus módját emlegetve. Nem demokratikus, tehát nem választásokon, hanem erőszakkal, puccsal való kormánydöntésről beszélt, a tömegek kormányelleni uszításával.

A fizetési ügyben is kiderült, hogy a DK-nak nincs egy igaz mozdulata se. S amikor ez kiderül, akkor elkezdik sározni Kövér László házelnököt, aki szerintük nem mer dönteni.

Mintha nem tudnák Gyurcsányék kristály tisztán, hogy az ő fizetésüket nem Kövér László „intézi”. Az ő fizetésüket a választók biztosítják azzal, hogy megválasztották őket, hogy mandátumot adtak nekik. Ezt házelnöki döntéssel nem lehet csak úgy megvonni. A népfelség elvét, a nép akaratát maga az Országgyűlés elnöke sem írhatja felül.

Milyen érdekes, hogy Schiffer András volt LMP-s elnök, exképviselő valahogy meg tudta oldani, hogy ne kapjon fizetést, amikor megelégelte a parlamenti munkát. Egyszerűen lemondott a mandátumáról s kilépett az Országgyűlés kötelékéből. A lemondás érvényeségéhez még az sem kell, hogy az Országgyűlés elfogadó határozatot adjon ki róla. Majd a választóinak elszámol a döntéséről 2018-ban, ha egyáltalán meg akarja magát méretni.

Nem kövérezett, nem beszélt összevissza a képviselők komplex munkájáról, mint a helyzetét mentegetni próbáló Gyurcsány a tévében. Azt tette, amit tennie kellett. Tisztán, egyenes, becsületesen.

Tisztaság, egyenesség, becsület? Erről Gyurcsány csak beszélni szeret, de a tiszta, egyenes, becsületes munka a DK-nak soha nem fog menni, ahogy eddig se ment. Születési rendellenesség. Gyógyíthatatlan. („Hazudtunk éjjel, reggel meg este.”)

A fizetésügy cseppben a tenger.

Így érdemes értékelni minden kijelentésüket!

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/37483/pics/lead_800x600.jpeg
Charles Gati,Fizetés,Gyurcsány Ferenc,pucss
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?