TGM (Orbánnak): „Ide figyelj, vazze, ne hazudj már!”

TGM alávaló szereplése közben az ATV-ben

Tamás Gáspár Miklós (TGM) olyan mélyre süllyedt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy ennél mélyebben talán már nincs is hely a föld kérge alatt. Az „Ide figyelj, vazze, ne hazudj már!” ocsmány kocsmai kiszólóssal érzékeltette például, hogy szerinte Orbán hazudott a Európai Parlement előtt és csak a jómodor tartotta vissza a képviselők vehemensebbjeit, hogy ne így reagáljanak a hazáját védő miniszterelnök érveire.

Tamás Gáspár Miklós ebben a negyedórában nem kevesebbet művelt, mint értelmiségi elefántcsonttornyából aljasul vádolta és gyalázta a kormányt, lehülyézte a tévénézőket, igyekezve őket megfélemlíteni, mert szerinte nem veszik észre, hogy a kormány hazugságokkal vezeti félre őket. S ahelyett, hogy lázadnának, hagyják magukat és kitartanak Orbán Viktor mellett. A kormányt pedig a legsúlyosabb antiszemita váddal illette, mondván a kabinet „szimbolikus” ellenségeket talál magának. „Csak Soros György felekezeti hovatartozására szeretnék gyöngéd és halk célzást tenni. Na, ez az a finom célzás, amelyet Magyarországon mindenki megért, mert ennek van hagyománya.” Hihetetlen gusztustalan, s természetesen valótlan állítás, amit a műsorvezetőnek nem sikerült se kapásból, se kis gondolkodási idő után visszautasítani, de Rónai Egonnak még rákérdezni se volt érkezése: mégis, hogy tetszik gondolni ezt az aljasságot?

TGM a beszélgetés során ugyanis azt sulykolta, hogy olyan ritka helyzet állt elő Magyarország történelmében, hogy most senki nem akar bennünket megtámadni, elpusztítani. Ebben a pillanatban Magyarországnak nincs ellensége.

TGM az elefántcsonttornyából kipillantva nem óhajt tudomást venni arról, hogy Soros György évi egymillió migránst akar Európába telepíteni, amihez az uniós kohéziós pénzeket, hazánk egyik fő fejlesztési forrását akarja felhasználni, s ha ez sem lenne elég, akkor – ravasz üzletemberként – még kölcsönt is szívesen adna az EU-nak. (Amit szintén mi „nyöghetnénk” vissza, mint nemrég az IMF kölcsönt.) TGM álszent módon azt állítja, hogy Soros kevés és gyenge ahhoz, amit róla állítanak. Csőbehúzós retorikai fogásként képtelenségnek tünteti föl, hogy Putyin dróton rángatná Orbán Viktort, ami természetesen igaz is, de ebben az összefüggésben nem az igazmondásé a főszerep, hanem a következő állítás relativizálásáé. Hiszen Putyin személyének reális helyén kezelését arra használja föl, hogy az igazi nagy veszedelmet, a Soros befolyást bagatellizálja. „Soros György bármilyen gazdag, mégiscsak egy magánember. Akinek semmiféle módja nincs azokat elkövetni, amiket fölrónak neki. Ezek egytől egyig őrültségek. Ezekkel etetik a szerencsétlen magyar népet. Azért ennél többet érdemelnek.”

TGM úgy írja le, hogy veszélyes és bizonytalan a helyzet. De nem azért veszélyes, amitől valójában, hogy migránsmilliók indulhatnak határaink felé, hanem azért, mert a kormány veszélyesnek állítja be. Itt is durván provokatív módon kijelenti, „A zsidók behozzák az arabokat, és nagyszerű jelszavakkal sikerül bizonytalanságot kelteni, akkor az emberek a fennálló kormányt szokták támogatni. Az általuk fölébresztett bizonytalanságra megnyugvást nyújt az állampolgároknak.”

Az ember zsebében kinyílik a bicska. A magyarok tehát szerinte nem attól félnek, hogy a migránsok százezrei átrohannak az országon, feldúlva a közbiztonságot, terrorcselekmények lehetőségét növelve meg, elpusztítva mindent, mint a sáskák, ami ellen a kormány önerőből, súlyos milliárdokért dupla kerítést épített, hogy megvédje a polgárait, a hazát és a migránsok igazi célországait: Ausztriát, Németországot, Svédországot a már számukra is veszélyt jelentő bevándorló tömegektől. Szerinte attól félnek az emberek, hogy a kormány vélt ellenségeket kreál, amelyek a valóságban nem is léteznek. Igaz, hogy már a kormányon lévő német, francia, olasz pártok is igyekeznek mindent kitalálni, hogy eddigi migránssimogató politikájukon változtassanak, de ez TGM-et nem zavarja.

És mivel érzi, hogy hazug szövege nem talál meghallgatásra azoknál, akik körében szeretné, arcátlanul lehülyézi őket.

„Kedves Nézők! Ezen a szinten talán mégsem kellene bedőlni. Akkor se, ha valaki erős nemzeti érzésű, nagyon patrióta, nagyon konzervatív, nagyon katolikus. Akkor is lehet választani olyan politikát, ami nekem ugyan nem fogja elnyerni a tetszésemet, de amely nem jelent merényletet az emberi ésszel szemben.” Majd némileg enyhíteni próbál lesújtó megállapításán. Nem az emberek a (nagyon) hülyék, hanem a kormány galád. Ezt mondja: „Olyan szinten alázzák meg a magyar lakosságot azáltal, hogy butaságokkal etetik, s ezzel próbálják propagálni a politikájukat, amely egyszerűen az emberi méltóságot sérti.”

És hogy nyomatékot adjon szavainak, felidézi Orbán Viktor sikeres európai parlamenti honvédő beszédét úgy, mint egy merő hazugságot, amelyben „egyetlen tárgyilag helyálló állítás nem volt.” Persze, valótlanságot példaként egyet sem tudott említeni, s a műsorvezető itt sem kérte, hogy legalább valamit említsen. Ekkor hangzott el az a minősíthetetlen kiszólás, amit úgy hiányolt TGM az európai képviselőktől: „Na idefigyelj, vazze, hát ne hazudj már!”

Szóval, nagyon mélyre süllyedt ezen az estén Tamás Gáspár Miklós. Ám hogy hangulatában ne legyen szomorú ez a TGM miatt alapvetően lesújtó írás, gyorsan ideírom: Tamás Gáspár Miklós tudja, hogy már a tüntetések utáni közvéleménykutatások szerint a biztos szavazók között a Fidesz 47 százalékon áll, amely alapján bő kétharmadra számíthat. Szomorúan állapítja meg, hogy bár az emberek már nem szeretik úgy Orbán Viktort (szerinte), mint régen, de mégis nyerni fog.

Kétségbeesett tehetetlenségében pedig odáig jut, hogy arra kéri a miniszterelnököt, önként veszítse el a választásokat. Akinek ugyanis ilyen a jó a vitakészsége, mint neki, abból kiváló ellenzéki képviselő lenne. A kormányt meg közben kezelnék Soros ellenzéki katonái, tehetjük hozzá, ami rémálom.

Az a világ régen elmúlt, amikor az álemeszpés Békesi Lászlóval az élen a teljes SZDSZ, mögötte Soros György katonáival meg akarta dönteni Horn Gyula szocialista kormányát. Az sem sikerült.

Álmodni, persze lehetett róla, ahogy lehet most is Orbán visszalépéséről.

Ha viszont TGM magánál van és mégis arra kéri Orbán Viktort, hogy önszántából veszítse el a választásokat és legyen ragyogó ellenzéki képviselő, akkor jobb, ha azonnal orvoshoz fordul.

Ez ugyanis nem csak Orbán Viktor személyes ügye. Annál sokkal több. Millióké. Így erről a kérdésről nem elsősorban a miniszterelnökkel kell tárgyalni, hanem a választókkal.

Azokkal, akiket TGM tévészereplésében kedvesen lehülyézett!

4
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/37729/pics/lead_800x600.png
antiszemita,hazugság,Ide figyelj, vazze, ne hazudj már!,Orbán Viktor,Soros,Tamás Gáspár Miklós
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
József 2017-05-03 14:42:08
Ilyen pofátlanul kevesen hazudnak.
Válaszolok
János 2017-05-01 13:53:37
TGM a sértett "zseni", aki a tehetségéből csak azt érte el, hogy kormánygyalázóként ugráltassák, dróton rángassák. Mert egyébként sem a közéletben, sem a szűkebb értelemben vett politikában, sem a tudományban nem vitte semmire. Leginkább anarchistának mondanám, de annak is gyatra. Az persze az adott médiumot minősíti, amely unos-untalan szerepelteti. Azon pedig végképp ne csodálkozzunk, hogy Rónai mindezt szó nélkül tűrte, az csak azt mutatja, hogy az újságírói etika minimuma is kiveszett belőle, ha egyáltalán volt benne valaha.
Válaszolok
gizella 2017-04-30 13:24:25
nem szörnyeteg,buggyant! agyára ment a státusza ,amivel felruházták és ájult áhítattal olvasták az írásait,elemezgették, csócsálták stb. leborultak nagysága előtt , de mostanra már beleőrült az ellenzéki létbe s fél ,hogy már nem élvezheti az övéi "uralkodását" : ))) politikai értelemben kapuzárási pánik.
Válaszolok
Illés 2017-04-29 20:23:07
Ez a pali egy szörnyeteg,nem tudom miért hívják még TV-be? Szemlátomásra őrűlt !!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?