M. Kiss Csaba, a röhejes HírTv-s

M. Kiss Csaba, a HírTv Célpont című műsorának felelős szerkesztője a legutóbbi Heti Válaszban arról beszélt, hogy pályafutása alatt még direkt politikai megrendeléssel soha nem találkozott. Mint mondta, hírigazgatói ezeket a megkereséseket mindig el tudták hárítani. Khmmm. Jelenlegi hírigazgatójáról, Tarr Péterről is azt feltételezi, hogy képes lesz visszaverni az efféle próbálkozásokat.

Érdekes mondatok ezek. Olyanok, mintha egy szerkesztő riporter egyenesen a Marsról érkezett volna. Pedig erről szó sincs, hiszen legutóbb a Story4 hírműsorában együtt dolgozott mások mellett Bárdos Andrással vagy Baló Györggyel. Olyan médiaszemélyiségekkel, akik számára nyilván szintén soha nem adtak föl politikai megrendeléseket. Fölösleges is lett volna, hiszen például éppen Bárdos volt az, aki évekkel ezelőtt együtt nyaralt Medgyessy Péter akkori miniszterelnökkel és Gyurcsány Ferenccel Kuba festői varaderói tengerpartján. Bárdos újságírói megnyilvánulásai sohasem tévesztettek célt, politikai megrendelés nélkül is képben volt, mikor tálaljon valamit rózsaszínben, s mikor, kivel szemben mártsa vitriolba a tollát. Baló György munkásságát is jól ismerjük. A rendszerváltozás előtti Magyar Televízió egyik politikai oszlopa volt, ahogy a rendszerváltozás után is csak olyan médiumokban tűnt föl, amelyek szemben álltak a nemzeti gondolattal. Baló most is a szélsőségesen liberális politikai tartalommal dolgozó RTL Klub sorait erősíti.

Ezt megelőzően M. Kiss Csaba hosszú ideig a TV2 Sváby András-féle Napló című műsorában dolgozott. Annál a csatornánál, amely megalakulásától kezdve szemben állt a konzervatív szellemiséggel, s annak a Sváby Andrásnak a vezetése alatt, aki élete talán legnagyobb bukását akkor könyvelte el, amikor Orbán Viktorral készített interjút a 2006 szeptemberi rendőri túlkapásokról, miközben a miniszterelnök Gyurcsány Ferencet próbálta mentegetni az őszödi beszéde miatt. Orbán Viktor kénytelen volt Svábyval felmosni a padlót. (Az első rész itt, a második rész itt érhető el.) Meg lehet nézni, hogy az akkori Napló műsorának az ATV-n ma látható reinkarnációja mennyiben különbözik azon műsor szellemiségétől, amikor M. Kiss Csaba is a TV2 műhelyében dolgozott. Természetesen semmiben.

M. Kiss Csaba a lehetetlenre vállalkozik, amikor igyekszik a tárgyszerű, független szerkesztő szerepét eljátszani. Tulajdonképpen fölösleges is. S ami még ennél is rosszabb, hihetetlenül nevetséges. Eleve olyan időszakban szerződött a HírTv-hez, amikor a csatorna túl volt a „G” napon, s az erőteljes profilváltás időszakát éli, készülve a 2018-as választásokra. Nem ott, ahol régen, hanem a balliberális oldal mellett. Konzervatív, polgári értékrendű adóból szélsőségesen liberális, ellenzéki csatornává vált, zászlaján Kálmán Olgával. Jóllehet szavakban ugyanakkor mindent megtesz, hogy továbbra is állítsa magáról, hogy a hagyományait megőrző fórumról van szó. Ami már csak azért is lehetetlen, mert a Simicska Lajos tulajdonában lévő orgánum nem képviselhet mást, mint a tulajdonosát, aki nyilvánvalóan szemben áll Orbán Viktorral és kormányával. Ez az alaphelyzet. Az M. Kiss Csaba által felelősen szerkesztett műsor címe pedig Célpont. Önök szerint ezek után mi vagy ki lehet a Célpont célpontja?

„Mielőtt leszerződtem a HírTv-hez az volt a feltételem, hogy minden politikai irányba kutakodhassunk” – mondta M. Kiss. Micsoda feltétel! Szem nem marad szárazon.

Találomra belekukkantottam néhány adás témáiba. A „minden irány” azt jelentette M. Kissnek, hogy például egy panamai-offshore üggyel kapcsolatban pumpolták a kormányt, Palkovics Lászlót szorongatták a CEU dolgaiban, s egy uniós beruházás befejezetlensége miatt köszörülték a nyelvüket a kabinet munkáján. Botka búvárkodós luxusnyaralásai vagy a 25 milliós, a vagyonnyilatkozatban nem szerepeltetett terepjárója persze nem kandikáltak ki a témák közül.

Ez persze nem baj. Senki nem is számított erre. Hiszen tudja milyen adóról, milyen emberről van szó.

Lehet, hogy M. Kiss Csaba ennél függetlenebb szerkesztőnek szeretné láttatni magát. Ez azonban részint nem sikerül, részint pedig senkit nem érdekel, ahogy az önfényező nyilatkozatait sem hiszi el senki.

Főleg, ha egy olyan lapban lát napvilágot, ahol mást nem is lehet mondani, hiszen a tulajdonos szintén Simicska Lajos.

2
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/37988/pics/lead_800x600.jpg
független,HírTV,M Kiss Csaba,röhejes,Simicska Lajos
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Zoltán 2017-05-08 17:02:21
Kedves Gizella! Épp tegnap írtam egy hozzászólásomban, hogy ezek a szemetek még nem érték el az emberré válás értelmi szintjét.
Tévedek?
Válaszolok
gizella 2017-05-08 12:45:23
olyan jó lenne egyszer megtudni annak az okát,hogy (elkötelezetten) ballibsi újságírók miért akarják magukról elhitetni,hogy kiegyensúlyozottak,függetlenek ? a jobb térfélen ezt nem tapasztalom ott felvállalják az értékrendjüket,nem sumákolnak a hovatartozásukat illetően, tűrik a "független " kollégáik mocskolódásait. mintha a kormánypárti média és munkatársai ellenzékben lennének, komolyan megáll az ember esze
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?