Mellárból hivatásos félrevezető lett

Azt nem tudom, hogy Mellár Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, közgazdászprofesszor együtt bulizott-e éjnek idején az Oktogonon a CEU ürügyén tüntető, a közlekedést megbénító fiatalokkal, ám azt igen, hogy nyilatkozataiban támogatja őket. Sőt, azok közé tartozott, akik kezdeményezték az MTA-javaslatot, hogy a CEU jelenlegi formájában működjön tovább, amit az MTA közgyűlése 63 százalékos többséggel szavazott meg. Mellár szívesen beszélt arról is, hogy több, köztudottan jobboldali értelmiségi is elhatárolódott a kormánytól, nemtetszését fejezve ki a történtekkel kapcsolatban.

A professzor mindig örömmel rábólint, ha a műsorvezetők konzervatív közgazdászként mutatják be. Nyilván azért, hogy a vele elmondatandó kormánykritikának nagyobb súlya legyen, hogy a liberális médiumok a kormánybíráló „konzervatív” Mellár nyilatkozataival nagyobbat üthessenek a rezsim (gazdaság)politikáján. Hiszen az az igazán „hitelesen” félrevezető, ha Orbán szellemi családjához tartozóként fémjelezhető szakemberrel mondatják ki a tutit: „Hogy ez így nem mehet tovább, hiszen már a nemzeti gondolkodásúaknak is elege van az illiberális kormányzásból.” Az, hogy ezt a magyarok döntő többsége nem így gondolja, senkit nem érdekel. Sajnos Mellárt se.

Szomorúan kell megállapítani, hogy az egyébként kiváló képességű közgazdászprofesszor politikai téren lement kutyába. Megfeledkezve mindarról az igényességről, szakszerűségről, amit közgazdasági fejtegetéseiben hitelesen és pontosan szokott bemutatni, ha gazdaságpolitikai kérdésekről beszél.

A CEU-val kapcsolatban azonban penetráns módon megmaradt az Oktogonon táncikáló, sörözgetős, böfögős sorosista ifjak szintjén. Meg sem kísérelte érvekbe foglalni a felsőoktatási törvény módosításának okát. A tudósok többségének szavazatával takarózva próbálta igazolni a 2004 óta kiváltságok garmadáját magáénak tudó Soros-egyetem változatlan formában való fennmaradásának szükségességét. Azokét a tudósokét, akik többsége köztudottan szorult helyzetben van. Továbblépési, kutatási lehetőségeik, előmeneteli esélyeik, alapvetően tehát egzisztenciájuk sok tekintetben függ a liberális szellemi világ véleményétől, döntéseitől. Ezért – tovább egyengetve saját tudományos jövőjüket, homokba dugott fejjel – szavazták meg a javaslatot, aminek hírét Mellár büszkén harsogta a HírTv-ben úgy, mintha annak bármiféle köze is lenne a CEU valóságához.

Tudtuk ezt eddig is, de Mezei Ferenc Széchenyi-díjas magyar fizikus Blogstaron olvasható, a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak CEU ügyben írott levele hitelesen, s nem utolsó sorban tényszerűen világítja meg a valóságos helyzetet. Mezei Ferenc egyebek mellett ezt mondja: „Mostanra már teljesen világos, hogy a CEU vitában teljességgel politikai és üzleti ügyről van szó. Az az állítás, hogy az áprilisi törvénymódosítás olyan feltételeket szabott az egyetemek működésére, amelyek a CEU, Közép-Európai Egyetem számára teljesíthetetlenek, a CEU vezetése által terjesztett politikai célú félrevezetésen alapul és egyáltalán nem felel meg a valóságnak.

Én saját magam nevében, mint az Academia Europaea tagja, támogatásomról biztosítottam Ignatieff CEU rektor urat, ha meg tudja magyarázni, hogyan akadályozza az új törvény a CEU fenntartását. Nem kaptam tőle magyarázatot, és azóta a sajtóban megjelent nyilatkozatai bizonyítják, hogy a magyarázat soha nem létezett.

Így (Ignatieff, Brüsszel, április 25): »A Central European University (CEU) New York államban be van jegyezve oktatási intézményként, de ott nem folytat tevékenységet. Az egyetemi munkát a CEU nevében is a budapesti Közép-Európai Egyetem végzi.« Márpedig a Közép-Európai Egyetemet (KEE), mint Magyarországon akkreditált és magyar diplomákat kiadó egyetemet az új törvény nem érinti, és továbbra is teljes autonómiát, oktatási és kutatási szabadságot élvez. Tehát semmi nem áll útjában a KEE és a CEU közös fenntartóinak, hogy folytassák teljes volumenben és minőségben az oktatási és kutatási tevékenységüket. (…)

Ellentétben az Ignatieff rektor úr által vezetett propaganda hadjárat igazságtól messze elrugaszkodott állításaival, az akadémiai szabadságot éppen a CEU eddigi körülmények közötti működése sérti és sértené továbbra is. Minden szabadság előfeltétele az egyenlőség, ha nincs egyenlőség, a szabadság privilégiumokkal való visszaélés szabadságává fajul. Ezt élvezi ma a CEU, tbk. a specifikusan rá szabott, 2004-ben hozott és hivatalosan Soros György által is a »Lex CEU«-nak nevezett törvény alapján. A jelenlegi új törvény – helyesen és jogosan – az egyetemek közötti egyenlőséget javítja és így, tárgyilagosan nézve, az akadémiai szabadság előmozdítását is szolgálja. (…)

Ha a Magyarországon működő egyetemek közötti egyenlőség körülményei között a CEU fenntartói nem látnak elegendő üzleti vagy morális, politikai hasznot a CEU működtetéséhez, feléjük – és nem az új törvény ellen – kell irányulnia a KEE és a CEU fenntartását szorgalmazó jogos és általam is teljes mértékben támogatott követeléseknek.”

Ez a korrekt beszéd! Nem kell hozzá sem akadémikusnak, sem az akadémia doktorának lenni, hogy valaki meglássa a törvénymódosítás lényegét. Csak akarni kellene. Ha nem itt lenne a kutya elásva, akkor az Európai Bizottság alelnöke sem liberális politikai hablattyal, súlyosabban Orbán Timmermans általi mélyen sértő leantiszemitázásával, hanem jogi érvekkel igyekezett volna alátámasztani igazát, ami persze sosem volt neki a témában.

Mellár Tamás Majtényi László díszpáholyában az államfőválasztáson az Országgyűlésben

A hazudozásnál Mellár Tamásnak sem futotta többre. Ma már őt is egy sorban kell emlegetni Fodor Gáborral, Ungár Klárával, Hegedűs Istvánnal, Molnár Péterrel, Szelényi Zsuzsával, akik szintén hátat fordítottak a Fidesznek. Azzal a különbséggel, hogy ők mindig is liberálisok voltak. Mellár azonban nemzetszerető és -tisztelő korszakában konzervatív közgazdász volt. Évekkel ezelőtt azonban már kiderült, hogy valamiért eladta lelkét a Soros világnak, amely annak idején őt is hozzásegítette a magas szintű tudás megszerzéséhez. Mára azonban annak a Majtényi Lászlónak szellemi holdudvarához tartozik, akit Soros György – őt követve a teljes „demokratikus” ellenzék – egyhangúan jelölt köztársasági elnöknek, s aki a minapi államfőválasztáson Majtényi díszpáholyában az első sorban kapott helyet az Országgyűlésben. S aki mára – ilyen-olyan okból – szívesen vesz részt a társadalom tudatos félrevezetésében. Hivatásos liberális félrevezető lett, akire mindig lehet számítani, ha rosszat kell mondani a kormány munkájáról.

A hazug emberről, meg a sánta kutyáról szóló közmondást azonban Mellár is nagyon jól ismeri. Talán még maradt benne a tisztességnek annyi szikrája, hogy olykor-olykor szégyelli ezért magát.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/38191/pics/lead_800x600.jpg
CEU,hivatásos félrevezető,Magyar Tudományos Akadémia,Mellár Tamás,Mezei ferenc,Soros kiváltságok
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?