Németh Szilárd élveboncolása

Ha az ellenzéki képviselőkön múlik, akkor hétfőn talán a mentők, a tűzoltók és a rendőrség szirénái is Németh Szilárd Fidesz alelnök, csepeli országgyűlési képviselő, a birkózószövetség elnöke nevét visították volna.

A csepeli önkormányzat képviselő-testülete ugyanis pénteken szavazta meg: a Németh Szilárd által alapított és az ő lakhelyére bejegyzett Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány kapjon 2 milliárd forintos költségvetési támogatást, hogy felépítse a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnokát. Hétfőn Kunhalmi Ágnes (MSZP) már hűtlen kezelésről beszélt, Szél Bernadett (LPM) sikkasztást és szintén hűtlen kezelést emlegetve feljelentéssel riogatott, Szilágyi György (Jobbik) parlamenti felszólalásában pedig a rezsibiztos megbízhatóságával gúnyolódott.

Persze, nem eszik olyan forrón a kását, ahogy főzik. A problémát ott látja az ellenzék, hogy a Németh Szilárd alapítványának fejlesztési céllal odaadott pénz onnan már vissza soha nem kerül. Sőt, az elkészülő sportcsarnok is az alapítványé lesz, nem az önkormányzaté s nem az államé.

A témában megszólalt hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szabó Szabolcs is, aki az Együtt független parlamenti képviselője, ráadásul szintén csepeli illetőségű, s mint ilyen Németh Szilárd régi politikai ellenfele. Szabó geográfus, az ELTE Természettudományi Karának adjunktusa, tehát pallérozott elme. Ő fogalmazta meg, hogy itt nem beszélhetünk se sikkasztásról, se hűtlen kezelésről, már csak azért sem, mert a forrásjuttatás teljes mértékben megfelel a jogszabályoknak. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig Szilágyi Györgynek válaszolva a parlamentben kijelentette, hogy „az állami támogatásért a támogatott és az állam közösen és törvényesen felel önöknek.”

Nincs tehát semmilyen módon veszélyben a Németh Szilárd alapítványának átutalt összeg, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy ebből a pénzből az utolsó fillérig mindent a sportcsarnokra fognak költeni. Katonaként menetelve mindig megkaptuk, ha halkan énekeltünk, hogy mi az, lopni mennek? Nos, a képviselő itt nagyon is fennhangon énekel. Ennél jobban ugyanis nem lehet kiállni a reflektorfénybe a jó ügyet szolgálni, mint Németh Szilárd tette. Abban biztosak lehetünk, hogy a fejlesztés teljes transzparenciája a csarnok avatásáig folyamatosan meg lesz. Lázár János azt is elmondta, nem híve annak, hogy egy nagy mamut állami szervezet valósítsa meg a fejlesztést azokkal a sportolókkal szemben, akiknek a beruházás létesül. „Kifejezetten azt támogatom, hogy azok az emberek, akik képviselik a birkózókat, akiknek a csarnok épül, ebben az egészben részt vegyenek.” Egyébként a parlamenti vitában senki nem tudott fölhozni egyetlen érvet sem amellett, hogy Németh Szilárd ebben a beruházásban miért ne vehetne részt. Hiszen ő vezeti a birkózószövetséget, ő a térség országgyűlési képviselője, Csepelen lakik, Csepelen él, a városrész önkormányzatának fejlesztéséért, a térség gyarapításáért dolgozik.

És bátor ember. Nagyon bátor! A manapság divatos kifejezéssel szólva, bevállalós! Nyilván pontosan tudta, ha ez a kétmilliárdos összeg nyilvánosságra kerül, akkor kapni fog hideget-meleget. „Ez szerintem morálisan és politikailag fölvállalhatatlan” – mondta a tévében Szabó Szabolcs. Szerinte nem, mások szerint viszont fölvállalható. Ez volt a legtöbb negatívum, amit el tudott mondani. Megosztotta terveit is a nézőkkel. Eszerint, ha egyszer sikerül hatalomra kerülniük, akkor törvényt alkotnak arról, hogy ez a sportcsarnok az alapítványtól az önkormányzat vagy az állam tulajdonába kerüljön.

Azt gondolom, hogy első lépésben az a legfontosabb, hogy készüljön el a beruházás, szolgálja a csepelieket, legyen a magyar birkózó sport országos fellegvára. Ne járjon úgy, mint más magánalapítványok Csepelen, hogy azokon keresztül kézen közön eltűnt a közvagyon. Itt nem tűnhet el a pénz. Talán éppen ezért választotta Németh Szilárd ezt a rá nézve nagyon is súlyos lelki megterhelést jelentő megoldást, hogy személyesen ő garantálja a létesítmény megszületését akkor is, ha a politikai szélforgó a jövő évi választáson esetleg mást részesít parlamenti mandátumban. A forgandó politikai szerencsétől függetlenül a sportcsarnok mindenképpen megépül, a csepeliek akkor is megkapják, ami jár nekik. Hogy aztán kinek a tulajdonában lesz, az az emberek számára édes mindegy. Ha netán egy másik politikai erő állami tulajdonba akarja venni, hát vegye. Mert lesz mit!

Egyébként Németh Szilárd kezét minden oldalról árgus szemekkel figyelik. Mint nemzetbiztonsági védelem alatt álló személy nincs egyetlen mozdulata sem, amiről az illetékes szervek ne tudnának. A beruházást pedig hivatalból az ügyészség felügyeli.

Hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia leendő csepeli csarnoka egyébiránt örömmel és büszkeséggel tölti el a városrész lakóit, arról szintén Szabó Szabolcs az autentikus forrás. „Én mindig örültem neki” – mondja. Abban vitáztak, hogy hol épüljön meg, mert szerintük a Kis-Duna part nem ideális helyszín, de végül elfogadták ezt is. S annak is örültek, hogy nem 500 millióért, amiről eredetileg szó volt, hanem kétmilliárdért egy még nagyobb csarnokot építenek. Így nemcsak önmagában egy kétszintes csarnok készül el, hanem lesz egy birkózó akadémia is. Mellette még 2,4 milliárdért épül valamikor szállásépület, rehabilitációs központ. Magyarán a birkózásnak a hazai központja lesz Csepel, s ez nagyon jó dolog a városrészben élőknek.

Ehhez azonban, tetszik, nem tetszik, kellett egy ember, aki a helyi viszonyokat jól ismeri, s aki a kormányzat és a csepeli polgármesteri hivatal bizalmát Lázár János és Borbély Lénárd polgármester szerint egyaránt élvezi.

Ő pedig Németh Szilárd. Valószínűleg az ő helyében kevesen vállalták volna föl ezt az élveboncolást. „Csak” azért, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a köz szolgálatában.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/38833/pics/lead_800x600.jpg
2 milliárd,alapítvány,birkózószövetség,élveboncolás,Kozma István,Lázár János,Németh Szilárd
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?