TGM leglidércesebb álma

Terrorsajtóról ír Tamás Gáspár Miklós. Látomása egyszerre szörnyű és elképesztő. TGM úgy ír ugyanis a látomásáról, mintha valóság lenne. Mintha a „terrorsajtó” valóban létezne, s valóban az államapparátus egyik legfontosabb része lenne. Víziója szerint ugyanis az, méghozzá a féldiktatúra államának része, és „a többi államrésszel együtt bukik meg, ha megbukik valaha.”

Azt gondolom, itt van a kutya elásva.

Tamás Gáspár Miklós ugyanis valószínűleg retteg. Retteg attól, hogy a kétszer kétharmaddal korábban megválasztott Orbán kormány harmadszorra is megnyeri a választók többségének bizalmát, s tovább folytatja a kétséget kizáróan demokratikus, nemzetállami alapú Magyarország építését, erősítését, közösen a magyarok többségével. Retteg attól, hogy a rendszerváltozás után végre valahára megerősödött kormánypárti média továbbra is nyíltan beszél a közállapotokról, benne azokról a disznóságokról, amelyeket a „demokratikus” ellenzék, s a mögötte lévők sorosista ngo-k hálózatán keresztül a magyar nemzet ellen évtizedeken át elkövetett és elkövet ma is. Retteg attól, hogy az emberek fejében tudatosulni fog az a gazemberség, amelyet a közelmúltban még „csak” ártatlanul tüntetgető, de az erőszakosság iránti olthatatlan vágy oroszlánkörmeit azért meg-megvillantó „fiatalok” a szeptembert már forró őszként emlegetik. Mondván, ha nem tudják a kormányt szép szóval jobb belátásra bírni, hogy mondjon le önként az emberek nagy többsége által ráruházott hatalmáról, akkor majd jönnek ők és intézményfoglalásokkal s a polgári engedetlenség más erőszakos akcióival ezt ki fogják kényszeríteni. Demokratikus eszköz, mondjuk sikeres választással való hatalomszerzés, ahogy annak sorja van, még véletlenül se jut az eszükbe.

Ha a kormánypárti sajtó ezt tisztán bemutatja, felkészítve az embereket arra, hogy mire számítsanak, akkor TGM szerint nem tájékoztatási kötelezettségének tesz eleget, hanem a kormány utasításainak. Lévén az „államközeli sajtó még csak nem is a propaganda eszköze, hanem kormányzásé.”

TGM nyilvánvalóan képtelen tudomásul venni a valóságot. Képtelen tudomásul venni, hogy nem 1989-et írunk, amikor ellenzéki képviselőként a „demokrácia koronázatlan királyaként” – mint SZDSZ ügyvivő – beválasztották az egypárti parlamentbe. Országgyűlési bevonulása akkor is nettó hazugság volt, hiszen éppen az SZDSZ volt az a párt, amely a legkevésbé sem volt demokrata. Függetlenül attól, hogy a választási kampányban – csaliként az emberek közé dobva – szélsőségesen antikommunista, rendszerváltó nézeteket hangoztatott, de már az 1990-es szabad választás után szembe ment a győztes MDF-fel, élére állt a taxisblokádnak, majd 1994-ben azonnal kormányra ment az „ősellenséggel”, Horn Gyula MSZP-jével.

Akkoriban még nem létezett kormánypárti sajtó. Az Új Magyarország a ’94-es választások után még vegetált egy darabig, a vége felé már fűtetlen szerkesztőségében, télikabátban, sálban, sapkában készítettük a másnapi lapszámot a Mázsa téren, mígnem a Kordaxnak és Horn Gyulának kiszolgáltatva kimulasztották. A Pesti Hírlap éppen ’94 június 4-én, Trianon évfordulóján szűnt meg, mert támogatói a kormányváltás miatt féltek továbbra is folyósítani a megjelenéshez szükséges forrást. A jobboldali olvasók tájékoztatását még a Magyar Fórum című hetilap szolgálta abban az időben. Tehát a teljes sajtópaletta – a fentiek kivételével – az MSZP és az SZDSZ irányítása alatt volt. Akkor írta a Fideszről a Magyar Hírlap ­– akkor még szélsőségesen liberális orgánum publicistája Gádor Iván –, hogy „a szemétkosárból szedtünk ki titeket, és ugyanoda dobunk vissza.” E hihetetlenül sértő, alpári és hazug megnyilvánulás nyomán azonban Tamás Gáspár Miklós akkoriban véletlenül valahogy elfelejtett terrorsajtóról írni.

Igaz, nem is írhatta volna le rájuk a terrorsajtó minősítést, mert akkor az volt a liberális trendi, ez a stílus volt a médiában megszokott, a természetes. A médiaháború úgy zajlott, hogy a ballib sajtó nehéztüzérségének lövedékei záporoztak, a másik oldal gyenge képviselői pedig megpróbáltak életben maradni valahogy. Eközben Tamás Gáspár Miklós „demokratikusan” arra agitálta az olvasókat – 1996-ot írunk –, s akkor még nem tudva, hogy a virtigli terrorsajtót személyesíti meg, hogy borogassák fel azokat az újságosbódékat, ahol Magyar Fórumot és egyéb felforgató iratokat (értsd: jobboldali médiumokat – a szerk) találnak. Nem arra, hogy vizsgálják meg, igaz vagy sem, amit írnak. S ha netán nem, akkor kérjenek helyreigazítást.

Dehogy! Erőszak! Hajrá!

Még szerencse, hogy az emberek józanabbak voltak Tamás Gáspár Miklósnál, és nem került sor ilyen atrocitásra.

TGM harci szelleme azonban máig töretlen. Értetlenkedett ugyanis azon, hogy az Origo szerkesztőségébe betört momentumos Fekete-Győr András milyen szelíden és türelmesen viselkedett. Valószínűleg jobban örült volna, ha a szakállas redakció-agresszor lekevert volna egy nyaklevest az újságírónak.

Egy szó, mint száz, TGM nyilván úgy érzi, hogy sarokba szorult. Retteg attól, hogy a kormány nem bukik meg, s vele együtt a kormánypárti média is a jelenlegihez hasonlóan szolgálja tovább olvasóit még hosszú éveken át.

Ez Tamás Gáspár Miklós talán leglidércesebb álma.

De ha nem volna nagyon is meggyőződve a bekövetkezés valószínűségéről, akkor nyugton maradna. Hátra dőlne a fotelében, kérne egy kávét és várná a választás számára szívet melengető híreit.

És eszébe se jutna fundametális hülyeségeket írni. Főleg nem a csak az ő képzeletében létező terrorsajtóról.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/38977/pics/lead_800x600.jpg
bódéborogatás,Tamás Gáspár Miklós,terrorsajtó
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?