Békességről papolnak, erőszakról álmodoznak

Böcskei Balázs

A törvényesség és a törvénytelenség határmezsgyéjén közlekedő polgári engedetlenség is szóba került az Echo Tv Angard című műsorának szerda esti adásban. Érdekes volt figyelni a vitát.

A műsor ellenzéki, liberális szakértői – Böcskei Balázs politológus és Nagy József újságíró – arról győzködték a kormánypárti megszólalókat – Nagy Ervin filozófust és Gajdics Ottó főszerkesztőt –, hogy a polgári engedetlenség helyes, jó dolog. Legfőképpen azért, mert békés. Mindez annak kapcsán került felszínre, hogy a Magyar Idők a napokban arról írt, hogy polgári engedetlenségi képzést tartottak titokban radikális aktivistáknak a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) kunbábonyi központjában. Mint az írásból kiderült, már tavaly elkezdődött azoknak a radikális aktivistáknak a felkészítése, akik ősztől várhatóan a kormánypártokhoz köthető ingatlanok, valamint különböző állami intézmények elfoglalásával, működésük megzavarásával igyekeznek majd befolyásolni a 2018-as választások kimenetelét. Az előadásaik jellemzően arról szólnak, hogyan lehet a törvényesség határán egyensúlyozva, a passzív ellenállás és az erőszakmentes provokáció eszközével elérni, hogy a rendőrség látványosan beavatkozzon egy-egy demonstrációba. Oktatták azt is, hogy óriási médiafelületet biztosít az adott eseménynek és növelheti a lakosság szimpátiáját mind a szervezők, mind pedig az általuk képviselt ügy irányában.

A CKA rendezvényein megfordult már az amerikai tőzsdespekuláns, Soros György alapítványai által támogatott Magyar Helsinki Bizottság munkatársa éppúgy, mint a Migration Aid-é. Kapcsolódott hozzájuk sok más liberális szervezet, így a K-Monitor, az Ökotárs Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, a Mérték Médiaelemző Műhely és a Háttér Társaság is. Érdekes módon a Lepkegyűjtők Egyesülete, a horgászok vagy a nagycsaládosok civil szervezetei nem vettek részt a képzésen. Hogy miért? Van sejtésünk róla.

A televíziós beszélgetés azért volt különösen izgalmas, mert plasztikusan megmutatta, kik pártolják és kik ellenzik az ilyenfajta tréningeket. Nem mintha bármiféle újdonságot tudtunk volna meg, de nem árt ezt sem vissza-visszatérően nyomatékosítani.

A legálságosabb álláspontot Böcskei Balázsnak sikerült megfogalmaznia. Ő azért tartotta helyesnek az ilyen képzéseket, mert ezeken megtanulják a résztvevők, hogyan lehet elkerülni a tüntetéseken az atrocitásokat. Hogy a már-már erőszakba hajló feszült pillanatokban a szakképzett aktivisták megtalálják az együttműködés lehetőségét a rendőrséggel, s így békésen folytatódhasson tovább a demonstráció. Az ő szavaival: „Ha elszabadulnának az indulatok, akkor hogy lehet erőszakmentesen folytatni a tüntetést?”

De mit is nevezünk polgári engedetlenségnek. A Társaság a Szabadságjogokét (TASZ) definiciója: „Polgári engedetlenségnek nevezzük, ha egy ember vagy csoport szándékosan azért követ el törvénysértést, hogy igazságtalan, méltánytalan, alapjogsértő szabályozásra vagy hatósági gyakorlatra hívja fel a közfigyelmet. (…) A polgári engedetlenség jellemzője, hogy nem jár erőszakkal, rongálással és nem sérti mások alapvető jogait. Az engedetlenkedő tudja, hogy tette jogi felelősségre vonással járhat és vállalja a hátrányos következmények kockázatát.”

Látható tehát, hogy a kunbábonyi kiképzésnek valójában semmi köze nincs a polgári engedetlenséghez.

Mi itt a méltánytalan, alapjogsértő szabályozás?

Az, hogy a túlmozgásos Gulyás Márton nevű aktivista úgy gondolja ­– néhány, vele közös videón szereplő szánalmas követőjével együtt –, hogy igazságtalan a választási rendszer. És akkor mi van, ha néhányan úgy gondolják, hogy szerintük olyan a választási rendszer, amilyen. A választójogi törvényt teljesen legitim választás alapján kétharmados parlamenti felhatalmazást kapott politikai erő alkotta meg. Alaptörvénykövető minőségéhez kétség sem férhet.

Erre mondja Gulyás, ha ez őszre nem változik meg, akkor kezdődhet a buli, az ingatlanok, a különböző állami intézmények elfoglalása, működésük megzavarása. A békesség jegyében, ugye? Szörnyű.

Emlékezhetünk a Fidesz Lendvai utcai székházának 2013-as elfoglalására. Nem járt erőszakkal, nem járt rongálással, amikor leszaggatták a redőnyöket, betörték az ablakokat, a bejárati ajtót, óriási károkat okozva? Vagy a Sándor-palotát nemrégiben festékesflakonnal megdobáló Gulyás Márton megmozdulása szintén békésnek nevezhető?

A műsor e témával foglalkozó részében az volt az igazán drámai, hogy a balliberális oldal képviselői annak ellenére helyeselték az efféle kardcsörtető készülődést az őszi forró kampányidőszakra, hogy tudván tudják, hogy a feszült helyzetekben benne van az erőszak. Valakinél óhatatlanul elszakadhat a cérna, s kész a baj. Vagy mégse? Sőt, Ők arra várnak, s ezért támogatják örvendezve a kunbábonyi „tudásközpont” szolgáltatását, mert – szemforgató módon békés megoldásról prédikálnak ugyan – de legfőképpen atrocitást szeretnének kiprovokálni. Gulyás is, Csintalan is, Zagyva György Gyula, Stohl Buci és Gálvölgyi is, akik azon a szörnyű videón ennek érdekében felléptek.

Gajdics Ottó a műsorban ezt így fogalmazta meg, igen, „a rendőrség arányosan, szakmailag kifogástalanul, gyorsan reagáljon ezekre a szituációkra és oldja meg, ez teljesen így van. De abban is fogadást merek kötni, hogy a különböző hálózatokon keresztül már be vannak élesítve a különböző csatornák: BBC, CNN és egyéb társaságok közvetítőkocsijai és annak stábjai, hogy abban a pillanatban, ahogy az első atrocitás megtörténik, olyan képeket tud produkálni, hogy a rendőrök ott húzzák-vonják a szerencsétlen polgári engedetlent és viszik éppen a kóterba, s azt öles címekkel írják le: lám-lám az orbáni diktatúrában a rendőrség már veri a népet. Biztos, hogy így lesz.”

Ez a lényeg, kérem szépen! Hozzátéve, ha az ellenzéknek és a különböző hozzájuk csapódó mozgalmaknak – Orbán mindenáron való leváltási vágyán kívül – lenne programja, szervezettsége, népszerűsége, akkor nem kellene „polgári engedetlenségi” kiképzőbázist üzemeltetni, kormánybuktatást kiváltó utcai harcokról vizionálni. Mert bizony ennek a kardcsörtetésnek megvan az ilyen veszélye.

Csak egyszerűen készülni kellene a választásra. Vonzó programmal, arcokkal demokratikus keretek között megverni a kormánypártokat. Ez persze nem jutott Gulyás Márton és videós (óvodás)társai eszébe.

Az erőszak ugyanis nem demokrácia.

Még akkor sem az, ha a liberálisok – ha az ő érdekeik szolgálatóról van szó – nem így gondolják.

Ők azt szeretnék, ha mindig az ő érdekeik szolgálatáról lenne szó.

Hál istennek, ebben éppen a demokrácia jelenti a legfőbb akadályt

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/39320/pics/lead_800x600.jpg
Böcskei Balázs,Civil Kollégium Alapítvány,Echo Tv,Gajdics Ottó,Kunbábony,polgári engedetlenség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?