Reagálás az amerikai külügyminisztérium nyilatkozatára

Kovács Zoltán kormányszóvivő

„Az amerikai külügyminisztérium nyilatkozata újabb éles példája a kettős mércének, hiszen Amerikában sokkal szigorúbb törvény van érvényben, mint Magyarországon. Az USA-ban a Soros-szervezetek soha nem csinálhatnák azt, amit Európában.

A külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény kapcsán kezdettől zajlik a Soros-szervezetek hathatós közreműködésével egy hazug, dezinformációs kampány a nemzetközi médiában. Sajnálattal látjuk, hogy még az amerikai Külügyminisztériumot is sikerült megtéveszteni. Ha hiteles képpel rendelkeznének a már kihirdetett törvényről, akkor tudnák, hogy a magyar törvény éppen amerikai mintára – a Fara-törvény, azaz a külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvény (Foreign Agents Registration Act) alapján – született, de jóval enyhébb annál. Az Amerikai Egyesült Államokban 1938 óta regisztrálniuk kell magukat a külföldi támogatású szervezeteknek. Az amerikai szabályoknál jóval enyhébb magyar javaslat az egyesülési jogot, illetve a civil szervezetek működését semmilyen módon nem veszélyezteti. A törvény egyetlen újdonságot tartalmaz, hogy átláthatóvá kell tenni a szervezetek külföldi támogatását, ahogy az az Egyesült Államokban is történik. Szeretnénk, ha mindenki számára látható lenne, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek külföldi pénzekből és idegen érdekeknek megfelelően próbálják befolyásolni a magyar közéletet és a magyar bevándorláspolitikát. A törvény megalkotását a magyar emberek elsöprő támogatása kíséri, a nemzeti konzultáción a válaszadók 99%-a támogatta a törvény elfogadását.”

Hónapok óta zajlik a kommunikációs csata. A „civilek”, pontosabban az ngo-k folyamatosan tiltakoznak az ellen, hogy a törvény megkövetelje tőlük az átláthatóságot. Holott a jogszabály nem avatkozik a tevékenységükbe, semmiben nem korlátozza mozgásukat, társadalmi aktivitásukat. Pusztán azt írja elő, hogy regisztrálniuk kell magukat, s amennyiben évi 7,2 millió forintnál nagyobb támogatást kapnak külföldi forrásból, azt tüntessék föl mindenütt, ahol nyilvános tevékenységet folytatnak. Amit – sokuk szerint – a honlapokon már eddig is közzétettek.

A törvény tehát olyat kér, amit saját elmondásuk szerint már eddig is teljesítettek. 

Akkor meg hol is van a baj?

Kinek a készülékében?

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/39479/pics/lead_800x600.jpg
átláthatóság,Fara,Kovács Zoltán,ngo,Rafa,reagálás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?