A száz százalék mindig gyanús

Egy fiatal nő, Ladó Andrea elhatározta, hogy megzavarja Orbán Viktor tusványosi beszédét. Munkálhatott benne az egykori rosszcsont kislány, csiklandozta a feltűnési viszketegség, hogy megmutassa, ő is valaki. Ezért azán föl se tette a környezetvédelemmel, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdéseit, pedig még választ is kaphatott volna rájuk a beszéd utáni nyilvános konzultáción magától a miniszterelnöktől, inkább a fütyülés mellett döntött.

Ladó Andreát már akkor bosszúság fogta el, amikor a Facebookon meghirdetett rendzavarási tervéhez nem csatlakozott senki. Az meg aztán végképp meglepte, hogy a helyszínen később se akarta kifütyülni Orbán Viktort más rajta kívül.

Hősünk azonban nem adta fel. Dacosan elzarándokolt Budapestről Tusványosra.

A véletlen úgy hozta, hogy vele érkezett a HVG videósa, s a hatalmas tömeg dacára nem maradt el környezetéből az Index mozgóképrögzítője sem. Éppen mellette táborozott le. A Simicska-Soros portálok emberei már csak ilyenek, mázlisták.

Nyilván a véletlen műve volt az is, hogy az adott pillanatban a sors egy helyre sodorta őket. A videósok pedig valahogy mindig úgy álltak, hogy Ladó Andrea a látószögükbe essen.

Az eredetileg Lövétéről származó, de Budapesten élő, a civil életben egyébként sok figyelmet nem érdemlő hölgy valójában érdektelen a külvilág számára. Sem nőiessége, sem sütnivalójának Napnál fényesebb ragyogása nem lehetett első blikkre patkómágnes, de a médiumok képviselői mégis érezhettek benne valamit. Valami olyan különlegeset, amitől egycsapásra esemény születik a lövétei amazon sürgölődéséből azon a területen egy adott pillanatban.

Az elképesztő véletlenek sorát tovább növelte, hogy megjelent a térben Borbát Áron, a csíkszeredai magyar konzul sajtósának férje is. Környezetén kívül róla se tudta korábban senki, hogy a világon van. Neki pedig – mint láttuk – fontos szerepet osztott a sztoriban az Élet. Neki kellett nem sokkal később – ügyelve, hogy a kamerák jól lássák – megrántani Ladó Andrea haját. Az egyébként nyugodt természetűnek látszó férjet bozontos szakállából ítélve inkább szemlélődő típusnak gondoltuk volna, nem lelketlen nőnyúzónak, de hát tévedni emberi dolog. Borbátnak ráadásul „erőszakoskodása” előtt valahogy indulatba kellett jönnie a renitens nő fütyülése hallatán. Ez – valljuk be – nem nagyon sikerült. Hallva a „jelet” egyszerűen teljesítette a feladatát. Ladóhoz libbent és már húzta is a haját. Kicsinykét persze, hogy még véletlenül se fájjon. Ladó Andrea pedig szinte már várta, hogy hátulról meghúzzák neki barna tincseit és már hanyatt is esett. Borbát aztán – mint aki jól végezte dolgát – szépen visszalépett a helyére, átadva a terepet a rendfenntartóknak, akik kimentették a tömegből a fütyülő nőt.

Ezt nagyon jól tették, mert illetlen viselkedéséért sokan csúnyán néztek rá. Megmentették attól, hogy valaki ne csak a haját húzza meg…

Ezzel készen is volt a produkció. A kamerák hibátlanul működtek. Ladó Andrea szerencsétlenségére még azt is rögzítették, amikor – kivezetése közben – igyekezett eldadogni tiltakozásának motivációit. Ezzel sikerült bemutatni azt is, mennyi sütnivaló szorult a fejecskéjébe. Röviddel később pedig már teljesült a cél, a világot jelentő „deszkákon” lehetett a műbalhét bemutatni.

Arról nem szólt a fáma, hogy a kis produkciócskának volt-e valami hozadéka számára, valahol, valaki kifizette volna-e az érte járó fellépti díjat. Akár igen, akár nem, a provokáció megtörtént. Az LMP rögvest fel is ajánlotta neki a jogvédelmet, amit Ladó Andrea nem fogadott el. Talán éppen azért, mert ő is – mint mondta – LMP szavazó, s ismeri őket, mint a rosszpénzt.

Véletlenek sorozata is történt tehát ezen a hétvégén Tusványoson.

Csak egy dolog nem volt véletlen. Orbán Viktor beszédének sikere.

Állva tapsolta a közönség.

Ladó Andrea kivételével, ami nem baj.

A száz százalék ugyanis mindig gyanús.

4
http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/40589/pics/lead_800x600.jpg
Ladó Andrea,LMP,Tusványos
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
Péter válasza: István bejegyzésére 2017-07-25 17:21:29
Azt nem tudom,te miért nem utaztál ?Napnál világosabb,hogy a csorda tagja vagy.Megyek hányni böszme.
Válaszolok
Péter 2017-07-25 17:19:23
hm.arról se szól a fáma,hogy neked ki fizet ezért a fecniért?
De sejthető.
Válaszolok
István 2017-07-25 13:17:51
Ez a 3.14-csa olyan sötét,mint a belsőzseb...!Belenyúl a darázsfészekbe,és azon csodálkozik,hogy megcsípik a darazsak?Állítólag ő egy székely leány...és nem tudja,hogy ott a tőbbség akaratával szembe menni azt jelenti,hogy hamar kinyílik a pofonosláda?Simán megúszta ezt a kalandot...járhatott volna sokkal rosszabbul is...!Egy biztos,ez egyszer sem állt sorba amikor észosztás volt...!Egy épkézláb mondatot nem tudott kinyögni...ő sem tudja miért csinálta...gyanítom,pénzért!Kislányom,sok volt az áfonyapálinka?Vagy be voltál füvezve?Az,hogy simán megúszta,köszönheti annak a biztonsági őrnek,aki ki menekítette onnan,ahol meg is lincselhették volna...!És volt pofája még kétszer vissza menni...!Ezért kár volt Budapestről 800.km-ert utaznod...bár szerintem vissza sem kellett volna jönnöd...!
Válaszolok
János 2017-07-25 12:40:17
Azt hittem, hogy a csürheszellemet soha nem kényszeredek leírni, de tévedtem.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?