Botka Molnár Zsoltot árulózza

Örömmel olvasom a 168 Óra holnap megjelenő számának előzetesében, hogy Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje lényegében leárulózta párttársát, Molnár Zsoltot, a szocialista párt elnökségi tagját.

Örültem, mert Botka párt talált Gyurcsány Ferencnek, így már kettejük ellen folytathatja harcát, ahogy ő mondja: „tűzzel-vassal”.

Molnár Zsolt azzal húzta ki a gyufát, hogy egyik írásában védelmébe vette az LMP-t, amely fejébe vette, hogy egyedül indul a választásokon, nem szövetségben az MSZP-vel, noha Botka ezt szeretné. Gyurcsányt pedig a nagyobb esély reményében rá akarja beszélni Botkára, mikor a miniszterelnök-jelölt akkor akarja látni a DK elnökét, amikor a háta közepét.

Ám mivel Botka is jól tudja, hogy Molnár szimpla anyázása nem éri el a publikum ingerküszöbét, gyorsan meg is vádolja azzal, hogy a Fidesz fizetett ügynöke. Mint mondta, az MSZP kongresszusa 96 százalékban őt és programját is elfogadta, innentől kezdve pedig szerinte árulás az, ha valaki a pártból nyilvánosan kritizálja ezt. Ez kollaboráció, mert "ingyen senki nem lehet ilyen hülye".

S hogy honnan jön a pénz? Arra is adott útmutatást Botka.

„Nemcsak azokról beszélek, néhányan lehetnek csak, akik a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei, hanem azokról a jószándékú balekokról is, akik nem veszik észre, hogy amit tesznek, az kizárólag a Fidesz hatalomban tartását segíti.”

Nem elég tehát a párttársat védekezésre képtelen, nehéz helyzetbe hozni, de a Fideszbe való belerúgással a napi rutint is el kellett végezni, hátha nő általa a népszerűségük. Természetesen az állítására ezúttal sem sikerült felhoznia semmiféle bizonyítékot, ahogy az MSZP által rendszeresen mantrázott korrupciós vádak is rendre elszállnak a levegőben.

Nem is nő az MSZP népszerűsége egy kicsit se, amióta miniszterelnök-jelölti posztját Botka tavasszal elfoglalta.

S hogy a sztori igazán MSZP-s legyen, álljon itt Molnár Zsolt reakciója Botka vádjaira. Az Indexnek arra a kérdésére, hogy Botka szerint szembe megy az MSZP döntésével, ami árulásnak számít, Molnár azt mondta: nincs döntés még az MSZP-ben, ebben a kérdésben az országos választmány dönt majd. "Bárhogy is dönt majd a választmány, azt tudomásul fogom venni, de egyelőre még nincs döntés."

Botka tehát finoman szólva nem mondott igazat. Magyarán hazudott, ami az MSZP-ben nem ritka jelenség. Úgy is mondhatni, hazugság nélkül nincs MSZP.

Alapvetően talán ezért tartanak ott, ahol tartanak. Ellenzékestől, mindenestől.

Nem hisz nekik a kutya sem.

http://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/40656/pics/lead_800x600.jpg
áruló,Botka,Molnár Zsolt,MSZP
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?