Gy. Németh igazság helyett inkább hörcsögözne

Kár, hogy felkészületlen volt Gy. Németh Erzsébet szerdán az Egyenes Beszéd című ATV műsorban. Ha megnézte volna előző nap a Tarlós Istvánnal készült beszélgetést (erről készült írásunkat itt olvashatják) , akkor tudhatta volna, hogy Rónai Egon műsorvezető már az első felvezető mondatában hazudott. Valótlanul állította, hogy „önök azok az ellenzéki szakértők, akiken a szakértők ordítva röhögnek.” Gy. Németh azonban elmulasztotta a felkészülést, így a tények pontos ismerete nélkül lövöldözött vissza azzal kapcsolatban, kin is röhögnek ordítva azok a bizonyos szakértők.

Így a tények ismerete nélkül vonta kétségbe Tarlós szakértelmét, aki történetesen meg sem említette az adásban egyik képviselő nevét sem, nemhogy külön Gy. Némethét. A képviselő asszony a főpolgármester hozzáértését kérdőjelezte meg a hármas metró felújított orosz szerelvényeinek ügyében, a Római-parti gát meghiúsított népszavazásában és a Bálna Kereskedelmi és Kulturális Központ eladásában, működtetésében.

Pedig Tarlós nem erről beszélt az ATV-nek, hanem arra világított rá, hogy éppen ő segített az ellenzéknek demokratikus jogai gyakorlásában, hogy ő személyesen kínált lehetőséget Lányi Andrásnak, hogy hét év után készítsenek végre egy szakértői anyagot, amit bevisz a közgyűlés elé. Ez meg is történt. S ezen az egyetlen eddig elkészült, az árvízvédelemhez professzionális szinten nem értő munkacsoport által összeállított, laikusnak látszó ellenzéki szakvéleményen „röhögött ordítva” az árvízvédelmi szakma és nem Gy. Németh Erzsébeten, illetve képviselőtársain.

Bár lehetséges az is, hogy Gy. Némethet igazából ezúttal sem érdekelte a valóság, ahogy az ellenzéki képviselőknél és az őket kiszolgáló médiumok munkásainál az már lenni szokott.

A tények tiszta használatával ugyanis egyszerűen nem lenne alapja azoknak a vádaknak, amivel például Tarlóst most illetik.

Menjünk végig röviden Gy. Németh „érvein”:

  1. A hármas metró orosz szerelvényei már jó ideje hibátlanul működnek, a hibák miatti kötbért pedig érvényesíteni fogják.
  2. A Római-parton 1945 óta nem épült semmiféle gát, noha Demszkynek és MSZP-s frakcióvezetőjének, aki történetesen Gy. Németh volt, bőven lett volna ideje elkészíttetni. Még egy szakvélemény beszerzésére, egy megvalósíthatósági tanulmány elkészíttetésére sem futotta erejükből. Most meg már jó ideje vitáznak, félrevezetve a lakosságot, akadályozva a gátépítő munkálatok megkezdését. A Közgyűlés minapi döntése után pedig nehezükre esik elfogadni, hogy megkezdik az Aranyhegyi- és a Barát-patak menti gátak építését. S mikor elkészülnek, egy év múlva, akkor meg lehet építeni a folyóval párhuzamos védművet valahol a parton. Addig pedig – a demokrácia további gyakorlására – meg lehet vitatni az esetleg még tisztázatlan kérdéseket, ütköztetni lehet a hat, valóban szakértők által készített szakvéleményt az egyetlen, a Lányi-féle laikusok csapata által készített összegzéssel.
  3. A Bálna eladásáról pedig – Gy. Németh állításával ellentétben – még nem döntöttek. Pályázatot írnak ki, s ha a beérkezett ajánlatok között lesz megfelelő, akkor arról az a Fővárosi Közgyűlés határoz majd, amelynek Gy. Németh Erzsébet is tagja, így nyilván értesülni fog a pontos fejleményekről.

Így állunk tehát a most már DK-s mezben tündöklő Gy. Németh Erzsébet legutóbbi televíziós szereplésével. Alapvetően tényszerűtlen, tehát hazug, más oldalról viszont szánalmas, lesújtó és rosszindulatú volt a megnyilvánulása. Ami nem azért olyan, mert Gy. Németh alapvetően rossz ember lenne. Nem. Hanem azért, mert az a politika, amit képvisel, kénytelen-kelletlen hazugságokra épít. Ha ugyanis nem ezt tenné, akkor nem lenne miről szót váltania a csúsztatásban igazi „korcsolyabajnok” kérdéseire válaszolva, a beszélgetésben egyébként szintén szánalmas teljesítményt nyújtó Rónai Egonnak.

Gy. Németh egyetlen értékelhető kijelentése az volt, hogy amennyiben legközelebb Tarlós személyében elkezdi támadni, akkor – egy barátja tanácsára – azt mondja majd neki, nyilván az érvek érveként, nem futván többre, hogy „hörcsög”. Hogy miért, az nem derült ki. Lehet, hogy erre Tarlós valamiért ugrik. De biztos vagyok benne, hogy ki fogja bírni.

Főleg azért, mert az igazság ettől még igazság marad. S az Gy. Némethnek – ha egy kicsit is komolyan veszi magát – a lelke mélyén mindig jobban fáj majd, mint a Tarlós lehörcsögözése.

1
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/44087/pics/lead_800x600.jpg
Bálna,Gy. Németh Erzsébet,hörcsög,igazság,Római-part,Tarlós István
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
jozsef 2017-10-27 08:08:38
Tarlos (amúgy maximálisan igaza van) tényleg elég indulatos.Fogadják így el.De ha csak ezzel tudják támadni,akkor az csak a (DK,SzDSz,MSzP,stb.) észérvei hiányának jele.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?