Schmuck Erzsi és a lószerszám

Az LMP megint bakot lőtt a parlamentben, méghozzá nem is kicsit. Ismét kiderült, hogy a párt nem az olcsó villamosenergiában érdekelt lakosság pártján áll, hanem – mint annyiszor – az ellenkező oldalon, a megfizethetetlenül drága megújuló energiát előállító nagytőkét támogatja. Eszköze ezúttal sem volt túl bonyolult, mindössze hazudni kellett. Szél Bernadett társelnökük – ma már miniszterelnök-jelölt – jó iskolát működtet számukra, s maga is a professzorok közé tartozik a ’valótlanság tan’ elméleti és gyakorlati oktatásában. Legutóbb egyik legjobb tanítványa, Schmuck Erzsébet mondta fel hamisan a leckét. Erzsébet képviselő asszony ugyanis azt kérdezte a kormánytól, hogy a kabinet miért nem követi a brit példát Paks ügyében? A képviselő emlékeztetett: Ausztria jelezte, hogy az európai bírósághoz fordul a paksi bővítés állami támogatása miatt, ahogy tette azt a britek beruházásának esetében is. Hozzátette: ott azonnal felfüggesztettek minden előkészületet és pénzköltést, amíg a bírósági döntés nem születik meg az atomerőműről. Szerinte egy felelős kormány így tesz. Ezért arra kérdezett rá, hogyan jár el a magyar kabinet?

Ezután kiderült az, ami kiderült, mindjárt részletezzük. Csak előbb nagy levegőt kell venni, hiszen nem tudjuk elképzelni, hogy Schmuck Erzsébet, a környezetvédelemmel több tíz éve foglalkozó képviselő ne tudta volna, mit fog a kérdésére válaszolni Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár. Előre mondom, Schmuck Horn Gyula kormányában még helyettes államtitkár is volt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban. A többit majd a válasz után.

Aszódi Attila: Tisztelt Képviselőasszonynak szólítva Schmuck Erzsébetet a legnagyobb mértékben megadta neki a tiszteletet. A következő mondatában azonban kénytelen volt a lényegre rámutatni, nevezetesen: a képviselő „már megint olyat mond, ami nem igaz”.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a brit Hinkley Point C atomerőmű építésével kapcsolatos osztrák keresetet 2015 júliusában adták be az Európai Bíróságra. A beruházó igazgatósága 2016 júliusában hozta meg a végső tulajdonosi döntést. A brit kormány pedig 2016 szeptemberében járult hozzá a beruházás megvalósításához. Jelenleg az épülő atomerőmű telephelyén naponta 2000 ember dolgozik, havonta 600 ezer munkaórát fektetnek be az építkezésbe. Eddig négymillió köbméter földet mozgattak meg, áll már két toronydaru, zajlik a móló építése, a hűtővízrendszeri csövek telepítése. Eközben az Európai Bíróság a Schmuck Erzsébet által idézett döntését még nem hozta meg.

Nem igaz tehát a képviselő állítása, hogy a britek felfüggesztettek minden előkészítő munkát és pénzköltést a bírósági döntés megszületéséig.

Az osztrákok hozzáállásáról Aszódi Attila pedig utalt rá, hogy nemrég az államfő, Alexander Van der Bellen Magyarországhoz fűződő viszonyukkal kapcsolatban elmondta, hogy „nem újdonság, hogy az atomenergia alkalmazását tekintve eltérő Magyarország és Ausztria álláspontja. Ugyanakkor ez természetesen érthető, hiszen a vízenergia tekintetében Ausztriának teljesen más, jobb feltételei vannak, mint Magyarországnak. Ausztria villamosenergia termelésének hatvan százalékát majdnem teljesen vízi erőművekből fedezi. Magyarországon ezek az adottságok egyszerűen a természeti körülményekből eredően nem állnak rendelkezésre. Európai Uniós alapelv, hogy minden ország maga választhatja meg energiapolitikáját. Ez szükségszerű, hiszen a különböző országok más adottságokkal bírnak.”

Eddig az idézet.

Aszódi kommentárjában aláhúzta, azért dolgoznak a Paks II projekten, hogy mindenki számára olcsó legyen a villamosenergia. Jelezte, megítélése szerint az LMP-nek ez nem célja. Az LMP a drága villamosenergia ellátás mellett van.

A lakosságbarátnak nehezen nevezhető LMP-s Schmuck Erzsébetnek tehát sikerült egy kérdésből két bakot is lőnie. Nem akármilyen teljesítmény. Szívesen idézném itt a vadászról és a medvéről szóló aranyos viccecskét, de a Sárosdi Lilla vallomásával kapcsolatos nehéz időkben ez nem volna helyénvaló. Így csak annyit jegyzek meg, hogy Schmuck Erzsébet – mi másért, mint nyereségvágyból – ezúttal is házhoz ment a lószerszámért.

Pechére a kormány ezúttal is a helyén volt, amit értékelnek a magyarok. Ők ugyanis nagyon nem örülnének annak, ha esetleg egy LMP vezette kormány hazudozásai, szakszerűtlen intézkedései miatt nem Erzsébet asszony, hanem a magyarok jártak volna az istálló környékén… Feltett szándékuk, hogy ilyen malőrre a jövőben sem adnak fikarcnyi esélyt sem.

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/44114/pics/lead_800x600.jpg
Alexander Van der Bellen,Aszódi Attila,Európai Bíróság,Paks II,Schmuck Erzsébet
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?