Németh Szilárd komcsi óvodája

N.

Érdekes jelenet zajlott le Csepelen a Kövér László házelnök lakossági fóruma előtti sajtótájékoztatón, amelyet Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke tartott. Újságírói kérdésre az alábbi parázs párbeszéd bontakozott ki.

„Újságíró: Korábban a Fidesz is kapott támogatást Sorostól.

Németh Szilárd: – Én nem tudok róla. Amióta én a Fidesz alelnöke vagyok, nem kaptunk. Kerületi elnök 1998 és 2008 között voltam, akkor sem kaptunk. A Fidesz nem kapott Soros Györgytől támogatást.

Ú: – De, kapott!

N. Sz.: – Mit?

Ú: – Több millió forintot.

N. Sz.: – Nem tudok róla, utána fogok járni.

Ú: – Nem ismeri a pártjának a történetét?

N. Sz.: – Hogyne ismerném, büszke is vagyok rá!

Ú: – Kövér Lászlót Soros katonájának tartja-e?

N. Sz.: – Kicsodát?

Ú: – Kövér Lászlót

N. Sz.: – Huh! Nem! Kövér László a maga katonája

Ú: – Kövér László is Soros-ösztöndíjas volt.

N. Sz.: – Igen, és Kövér László is járt szerintem komcsi óvodába és akkor egész életében hálás legyen a komcsiknak? Én is komcsi óvodába jártam, úttörő nyakkendőm is volt és még szerettem is úttörőtáborba járni. Akkor most én komcsi vagyok? Nem gondolom, hogy ez így üzemel. Soros György komoly munkát végez azért, hogy lerendezze az országot, lerendezze a nemzetállamokat. És ezt bevallottan teszi. És mi ezt nem hagyhatjuk. Azért ülünk a magyar parlamentben, hogy magyar érdekeket képviseljünk. Ráadásul a magyar jogszabályok még köteleznek is bennünket arra, hogy óvjuk, védjük Magyarország szuverenitását, integritását, a magyar emberek biztonságát, erre esküt tettünk. Ennek most az egyik legnagyobb kockázata Soros terve. Soros terve mögött pedig Soros György van.”

Hogy a kérdező – Simicska portáljának képviselője – szimpla provokátorként volt jelen az eseményen, az a fenti párbeszédből fehéren-feketén kiderül. Ha ugyanis a Fidesz kapott volna egyetlen fillért is Soros valamelyik alapítványától vagy más kifizetőhelyétől, akkor azt ők tudnák a legjobban. Mármint akik a pénzt adták. S akkor erről a Soros-Simicska médiumokban öles címekkel számolnának be, hogy lejárassák a Fideszt. Mondván: vizet prédikál és bort iszik. Hogy lejárassák azt a pártot, amely mindent megtesz a Soros György által a nemzetállamok létezése ellen vezényelt, szőnyegbombázással felérő migránsinvázó megszervezése, finanszírozása és az Európai Unió közreműködésével való végrehajtása ellen.

Miután azonban arról szó sincs, hogy a Fidesz pénzt kapott volna Sorostól, a médiumokban meglévő Soros-Simicska katonák szánalmas, de az emberek gondolatainak megzavarására mégis alkalmas partizánakciókkal igyekeznek igazolni azt, ami nincs és nem is volt. Felhasználva hozzá – csúsztatási alapnak – azon tényeket, hogy a rendszerváltás időszakában többen – köztük Fidesz vezetők – is ­ Soros-ösztöndíjban részesültek. A pénzember jóvoltából tanultak azért, hogy felkészültebbek legyenek a pártállami örökség lebontásában, egy új, polgári demokratikus társadalom felépítésében. A Soros-ösztöndíj az elme pallérozásához valóban segített, ám nem kötelezett senkit arra, hogy az érintettek az életük hátra lévő részében – marionettfiguraként – kizárólag Soros György akaratát hajtsák végre. De nem ám! Főleg nem akkor, ha az kifejezetten nemzetellenes célokat szolgál.

Ha valaki bárhol a világon választott vezetőként politikai célokat tűz maga elé, az – normális esetben – nem lehet más, mint a választók akaratának szolgálata. A mindennél erősebb közösségi értékek erősítése a haza, a nemzet fejlesztése érdekében. Bármilyen óvodába, iskolába is jártak annak idején. Ez a demokrácia lényege.

Ez a csepeli eset is figyelmeztet arra, mennyire komoly ellenséggel kell megküzdenie a magyar kormánynak s a nemzeti konzultáció segítségével a magyar népnek. Hiszen a minap kiszivárgott DC Leaks dokumentumok alapján éppen most kezdődik rendőrségi, titkosszolgálati vizsgálata annak, hogyan tudják a Soros által fizetett, civilnek álcázott, de politikai tevékenységet folytató szervezetek segíteni az unióban dolgozó és szintén Soros-zsoldban is álló döntéshozókat. Lázár János kancelláriát vezető miniszter fogalmazott a legutóbbi Kormányinfón úgy: nem elképzelhetetlen, hogy a Magyarországot elmarasztaló brüsszeli döntések, jelentések nem az európai döntéshozók asztalán, hanem Soros munkatársainak számítógépén születtek meg.

A csepeli sajtótájékoztató partizánakciója éppúgy a Soros-terv része lehet, mint azok a törvényesség határán mozgó utcai megmozdulások, amelyeket már hónapok óta kilátásba helyeztek a liberális hadsereg „civil” talpasai és brüsszeli tisztjei Niedermüller Péterrel, Jávor Benedekkel az élen. Minden eszközt bevetnek azért, hogy az Orbán-kormány ne nemzetállami, hanem nagyon is pc politikát folytasson, de lehetőleg minél előbb lépjen le a politika színpadáról.

Nagyon remélem, hogy a magyar titkosszolgálatok hamar fényt derítenek az igazságra, így a magyar társadalom tisztán láthatja, ki szolgálja az érdekeit és ki az, aki fenekedik rá.

Persze, a józan többség eddig is tudta, őket eddig sem lehetett megtéveszteni. Ahogy Németh Szilárdnak sem vette el az eszét az úttörő nyakkendője.

A nyilvánosságra kerülő tények is valószínűleg csak ezt a meggyőződést fogják adatokkal alátámasztani, erősíteni.

A sajtótájékoztató egy pillanata

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/44140/pics/lead_800x600.jpg
fidesz,komcsi óvoda,Kövér László,Németh Szilárd,Soros-terv
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?