November 4.: A forradalmat eltiporták, a Fradi újrazöldült

Kubatov Gábor elnöki köszöntőjét mondja Kubala László fényképe előtt

Kezdjük a jó hírrel: hatvanegy évvel ezelőtt éppen ezen a napon, november negyedikén döntött úgy a Ferencváros elnöksége, hogy visszaveszi a klub nevét és zöld-fehér színét. És a tragédia: 61 éve, november negyedikén, e nap hajnalán a szovjet csapatok nagy erőkkel lépték át a magyar határt, hogy vérbe fojtsák az 1956-os forradalmat.

Ezért döntött úgy a Fradi mai vezetése, hogy november harmadikán estére szervezi meg azt az ünnepséget a Groupama Arénában, amely a kilencven éve született Kubala László emlékére volt hivatott emléket állítani. Annak a világhírű futballistának, aki a Ferencvárosban játszotta első élvonalbeli mérkőzését és a Barcelona csapatában lett világsztár. Népszerűsége miatt kellett a Barcelonának új stadiont építenie. Ez lett a ma is világhírű, közel 100 ezres Camp Nou. Ő az egyetlen játékos, akinek itt, Európa legnagyobb stadionjában szobrot állítottak.

„Kubala László szegénysorból indult és világsztár lett, ezzel bizonyította, hogy semmi sem lehetetlen és sokak példaképévé vált” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke.

Az ünnepi alkalomra Budapestre érkezett Kubala László családja is. Fia, Carlos azt mondta, nagyszerű érzés számukra, hogy visszatérhettek a gyökerekhez, s kiemelte, édesapját egy szívből jövő elkötelezettség kapcsolta a Ferencvároshoz. „Régen volt ennyi Kubala ebben a stadionban” – zárta mondandóját.

Carlos Kubala a mikrofonnál

A Barcelona képviseletében Josep Fusté elnöki tanácsadó méltatta Kubalát, aki öt évig játszott együtt vele a katalán együttesben.

Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója felidézte, hogy a kiváló labdarúgó 1945-ben, alig 18 évesen igazolt a Ferencvároshoz, ahol a másfél évet töltött, s ezalatt 50 bajnoki mérkőzésen 33 gólt szerzett. Ekkor a katonai behívó elől Csehszlovákiába távozott, mivel ott éltek felvidéki rokonai. Az SK Bratislava játékosa lett, s előbb mutatkozott be a csehszlovák, mint a magyar válogatottban. A behívó azonban ott is utolérte, ezért visszaszökött, és a Vasas játékosa lett, a Fradi beleegyezésével. Kubala 1948-ban a kommunista hatalomátvétel miatt Olaszországba menekült, majd eltiltása letöltése után 1950-ben a Barcelonához szerződött, amelyhez haláláig hű maradt.

A Kuksinak becézett labdarúgó a Barcelonával négy bajnoki címet, két Vásárvárosok Kupáját nyert, valamint 1961-ben BEK-döntőt is játszott. Legsikeresebb kinti éve az 1952-es volt, amikor a Barca összesen öt kupát hódított el, s ez 2009-ig klubrekord volt. Mint elhangzott, az öt serleg most először „költözött ki” a Barca múzeumából, s megtekinthetők a Groupama Arénában megnyílt Kubala ’90 vándorkiállításon. A kiállítás november 20-ig tart nyitva.

Az a bizonyos öt nagyszerű kupa

Ismeretes, a Fradi nevét 1950-ben vette el a kommunista diktatúra. Előbb ÉDOSZ-ként működhetett a klub, majd egy évvel később, 1951-ben pedig elvették a klubtól a színeit is, Kinizsivé nevezve át a klubot. A színét pedig piros-fehérben határozták meg. Ezt is felidézték ezen az ünnepi alkalmon, amikor is a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Pál István „Szalonna” és bandája előadásában – Kubala László néhány kedvenc dala, köztük az Isten véled édes Piroskám mellett – a Fradi és a Barca indulóját is meghallgathatta a mintegy 300 fős ünneplő sereg.

Zöld-fehér Kubala-mezeket kapott a Barca küldöttsége

Pál István és bandája

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/44392/pics/lead_800x600.jpg
Barcelona,Camp Nou,Carlos Kubala,Kubala László 90,Kubatov Gábor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?