Blogolj!

Bella Levente feje „ízléstelenül nagy”

Aki még mindig kételkedne abban, hogy a Simicska-féle médiumok következetesen a ballibek zászlaját lobogtatják, annak ajánlom figyelmébe a következő Facebook bejegyzést. Ezt Varga-Bíró Tamás zenész-publicista tette közzé. Ő szúrta ki, hogy a Lánchíd Rádió vasárnapi Lecsó című műsorában Bella Levente ’roppant mód ízléstelennek’ nevezte a keresztet Szent II. János Pál szobrán.

A napokban írtunk róla, hogy Csepel után egy budaörsi iskola is felajánlotta, hogy szívesen befogadja azt a keresztet, amelyet a bretagne-i kisváros, Ploërmel főterén álló Szent II. János Pál pápa emlékműve tetejéről akarnak eltávolítani. A városka polgármestere ugyanakkor igyekszik megtartani a vallási jelképet. A jogi helyzet az, hogy a francia közigazgatási bíróság, az Államtanács egy 1905-ben kelt, az állam és az egyház szétválasztásáról rendelkező törvény alapján határozott így. A jogszabály ugyanis előírja, hogy tilos vallási szimbólumok közterületen való elhelyezése. A városka polgármestere próbálja ezt a területet magánkézbe adni, mert így megmenthető a tizenegy éve a kereszténységet méltó módon hirdető alkotás, amelyet a helyiek szeretnek, s a városba látogató turisták számát is napról-napra gyarapítja. Ha nem sikerül a terve, akkor Zurab Cereteli orosz szobrász alkotásáról hat hónapon belül el kell távolítani a keresztet, különben az egész emlékművet elbontják.

Nos, ebben a helyzetben a mi nagyszerű Bella Leventénknek nem az jutott eszébe, hogy meg kéne őrizni a kereszténység gyökereit szerte Európában és mindenütt, így Franciaországban is, ahol ez a vallás természeténél fogva jelen van. Mert ha egy közösség megfeledkezik a gyökereiről, akkor az könnyen kipusztul és óhatatlanul valami más zöldell ki a helyén. A migráció idején könnyen kitalálható, hogy miféle vadhajtás kezdene elburjánzani.

Nos, ebben a helyzetben bírta roppant mód ízléstelennek nevezni a keresztet Bella Levente. Jelezve, hogy bár polgári-konzervatív jelvényt hord a képzeletbeli gallérján, ám valójában neki ehhez a világhoz az ég világon semmi köze. S nem is volt akkor sem, amikor Orbán és Simicska még nem akasztott tengelyt egymással. Akkor is nyilván csak megélhetésből dekkolt a rádiónál, kivárva az időt, amikor a farkas levetheti a báránybőrét.

Bella azokra a médiamunkásokra is szégyent hoz, akik alapvetően konzervatív beállítottságúak, de a lehetőségek híján egyszerűen nem tudnak máshova szerződni s kénytelenek egzisztenciális okokból fülüket-farkukat behúzva, az új tulajdonosi hatalom balliberális értékeket szolgáló óhaja szerint kussolva dolgozni.

Aki azonban ilyen megjegyzésre ragadtatja magát, mint Bella, azzal azt bizonyítja, hogy nagyon is jól érzi magát Simicska újratöltött medencéjében s élvezettel lubickol Simicska mocskában. S abba az irányba fordítja a maradék Lánchíd Rádiót hallgatók, HírTv-t nézők vagy Magyar Nemzetet olvasók gondolatait, hogy már nincs közöttük egy igaz ember sem, aki kitartana eredeti világnézete mellett. Bella magatartása akarva-akaratlanul azt igazolja, hogy ott mindenki lelkes híve az új kurzusnak. Lehet, hogy így van, az emberi természet sokmindere képes. Egy-egy ilyen Bella-féle megnyilvánulás, ha tetszik coming out azonban bizonyos, hogy megerősíti azokat a kétkedőket, akik vasárnap véletlenül beleszaladtak a Lánchíd Rádió szörnyűséges eszmefuttatásába. Akiket még Csintalan Sándor, Kálmán Olga, Alinda, Puzsér Róbert és a többi liberálbolsi bajkeverő jelenléte nem győzött meg arról, hogy ezek a médiumok már bizony nem azok a médiumok. Ezek bizony a demokratikus baloldal szócsövei. Értékhordozót akartam írni, de ahol a keresztet ízléstelenül nagynak merészeli nevezni egy senkiházi, ott ez a kifejezés nem használható. A liberálbolsi világ értékei a normális emberek számára értéküket vesztették, ahogy annak képviselői is.

Bella Levente 2005-ben a Megasztáron énekesként az LGT Embertelen dal című számát énekelte. Ennek utolsó sorai így szólnak: „Csak virág virít a vidám réten, / S a világon minden vétket eltakar, / Ez egy embertelen dal.”

Egyébként Varga-Bíró Tamás ismerősének szubjektív megjegyzése szerint „Bella Levente feje – a testéhez képest – ízléstelenül nagy.”  Van benne valami… Így aztán Bella fejét pláne nem takarhatja el a virág a vidám réten, ahogy a többi virtigli simicskista huszár vétkét sem.

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/44509/pics/lead_800x600.jpg
Bella Levente,ízléstelenül nagyfejű,Lánchíd Rádió,Orbán Viktor,Simicska Lajos,Szent II. János Pál
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Tamás válasza: Illés bejegyzésére 2017-11-08 08:40:04
Aki a korpa közé keveredik, felfalják a disznók...
Válaszolok
Illés 2017-11-07 18:59:02
A rossz életű anyádat,te patkány.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?