Gulyásleves

Minden bizonnyal a bíróságon folytatódik Gulyás Mártonék vasárnap délutáni szánalmas akciójának ügye.

A Közös Ország Mozgalom és A Város Mindenkié aktivistái ugyanis a budai várban lévő Pest-Buda éttermet foglalták el, megakadályozva annak rendeltetésszerű használatát, azaz a vendégek fogadását, megebédeltetését. Gulyásék azt nehezményezik, mert az étterem-hotelnek helyet adó épületet a Budavári Önkormányzat messze áron alul adta bérbe a vállalkozás tulajdonosainak, akik így szerintük "a közvagyont magáncélú profitszerzésre használhatják".

Hogy mennyi az a ’messze áron aluli bérbeadás’, azt nem tudni, ahogy az Indexen látható videónyilatkozatában is már csak „nem transzparens” helyzetről beszélt Gulyás. Ezzel is jelezve, hogy ’messze áron aluli bérbeadás’ legfeljebb az ő véleményük, mert a pontos tényekről nincs tudomásuk.

A mintegy húsz fős aktivista csapat akcióját nyilván azért csinálta, hogy az Orbán-kormányra tett dehonesztáló megjegyzéseinek nagyobb nyilvánosságot igyekezzen biztosítani.

A kiérkezett rendőrök nem tudnak intézkedni, mert mint mondták, az nem szabálysértés, ha valaki bemegy egy étterembe és azt nem akarja elhagyni. Intézkedni a kerületi jegyző segítségével lehetne, de ahhoz idő szükséges. Az étterem tulajdonosai az Index-szel közölték: "Az étterembe be lehet menni étkezni, majd fogyasztás és fizetés után távozni. Azzal, hogy a tüntetők elfoglalták az éttermet és nem rendeltetésszerűen használják, azaz nem fogyasztanak, szabálysértést követnek el, mert egy éttermet nem foglalhatnak el - különös tekintettel arra, hogy fizető vendégeket kellett elküldenünk ez idő alatt" – írták közleményükben.

Ráadásul az éttermet a tüntetés miatt bezárták, így a megmozdulás már nem egy közforgalmi helyiséget érint, az aktivisták azonban még ott tartózkodnak.

"A fizető vendégek nem tudtak bejönni, őket el kellett küldeni, ráadásul be kellett zárni az éttermet. A kollégák a mai napon az ebéd szervízdíjtól elesnek, ezzel kevesebbet keresnek ebben a hónapban. A tüntetők nemcsak tudatosan gazdasági kárt okoznak a társaságnak és az ott dolgozóknak, hanem alapvető jogszabályokat is megsértenek" - közölte a tulajdonos Zsidai Csoport.

Hát itt tartunk ezen az eső vasárnap délutánon.

Nyilvánvaló, hogy többszörös jogsértésről van szó, aminek komoly jogi és pénzügyi következményei lehetnek. Nemcsak Gulyás Márton, hanem az akcióban résztvevő valamennyi aktivista számára. Hiszen az I. kerületnek van képviselő testülete. Nem Gulyás Márton és aktivista csapata jogosult helyi ügyekben döntést hozni, hanem a választók bizalmából illetékes önkormányzati képviselők testülete. Ha valami szerintük nem kerek, a testülethez kell fordulni, nem önkényes akcióval megzavarni a köznyugalmat.

Törvénytisztelő olvasóink döntő többsége bizonyosan jogkövető magatartást igényel, hogy komoly szabálysértési és polgári jogi következményei legyenek ennek a felháborító akciónak. Azaz Gulyáséknak egytől-egyig súlyos pénzbírsággal kell majd számolniuk. Olyan súlyú büntetésekkel, amelyek miatt elmegy a kedvük hasonló akciók megszervezésétől.

Persze lehet, hogy a társaságot támogató valamely sorosista forrás a kiszabott kemény szankciókat is magára vállalja, hogy a fiúcskáknak és a hölgyikéknek legközelebb is legyen kedvük betolni a partvisnyelet a küllők közé.

Akkor persze megint ki lehet szabni a bírságot, egészen a végtelenségig, amit Sorosék szintén kifizethetnek.

Egyet nem tudnak nyerni ezek a szánalmas demonstráló figurák.

Szavazatokat. Veszíteni azonban a velük nyilvánvalóan rokonszenvező, Gulyásék lépését még véletlenül se elítélő „demokratikus” ellenzék pártjaival együtt nagyon is fognak.

Szóban az egyre hűvösebb novemberi akciójuk után már ma megtették, a választáson pedig majd jövő tavasszal fogják elküldeni őket melegebb éghajlatra.

Gulyás mehet a levesbe!

5
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/44974/pics/lead_800x600.jpg
A Város Mindenkié,étteremfoglalás,Gulyás Márton,Gulyásleves,Közös Ország Mozgalom,Pest-Buda étterem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 5 db hozzászólás érkezett!
Mária válasza: Illés bejegyzésére 2017-11-24 10:35:07
IGEN!
VALÓSZÍNŰ EZ HIÁNYZIK NEKI
Válaszolok
Mária 2017-11-24 10:34:11
MÉG EGY-KÉT ILYEN AKCIÓ ÉS EZEK A KIS NYIKHAJOK GARANTÁLTAN ELTŰNNEK A POLITIKAI PALETTÁRÓL.
Válaszolok
gizella 2017-11-20 15:10:47
...ha már dolgozna a rá kiszabott (rendkívül enyhe büntetés) közmunkában, talán megtudná végre milyen is munkában elfáradni és a vasárnapot inkább pihenéssel tölteni nem pedig ilyen marhaságokkal,de mit lehet várni egy gulyástól,csakis marhaságot. a disznóságot a köztársaságelnöki rezidenciánál követte el
Válaszolok
Péter 2017-11-20 08:57:21
Bezzeg, ha a tulaj BEZÁRNÁ őket oda két napra, mekkora világbotrány lenne !!! Megérne egy próbát ! :D
Válaszolok
Illés 2017-11-20 07:43:42
Nem hiszem hogy ezt taknyos nem vágja már rendesen pofán valaki.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?