Iványi Gábor Nobel-díjas (gaz)tette

El tudják azt képzelni, hogy az egyik legszebb magyar hivatás gyakorlója, a lelkész „munkaidejét” nem a lelkek babusgatása tölti ki, hanem éppen ellenkezőleg: aljas merénylője, egyszersmind pitiáner provokátora az embereknek?

Lehet-e másként értékelni ugyanis azt a gusztustalan cselekedetet, amelyet Iványi Gábor lelkész és négy elvtársa tett meg a magyarokkal, Magyarországgal a minap, amikor kezdeményezték Soros György Nobel-békedíjjal való kitüntetését. Azét a Soros Györgyét, aki az elmúlt két évben naponta bizonyította be, nem hogy nem barátja Magyarországnak, hanem kifejezetten ellensége, rosszakarója. Aki tengerentúli kényelméből, mérhetetlen gazdagságának öncélú növelése érdekében még arra is képes, hogy tönkre tegye ezt a maradék 93 ezer négyzetkilométeres kis országot lakóival. 2015 óta ezért tesz meg mindent a migránsok beáramoltatása érdekében Európába, így saját hazájába is. Hadd tapossák le azt a szép kis virágoskertet, amit minden itt élő magyar mindennél jobban szeret, hiszen a hazája. Soros 1944-ben – egy szemernyi lelkiismeretfurdalás nélkül – saját sorstársai kifosztásában segédkezett, mondván, ha ő nem, akkor megtette volna más. Most, 73 évvel később nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy alapjaiból forgasson ki egy egész országot, szülőföldjét, halálra mérgezze gyökereit, s vele együtt egy egész kontinenst hajítson – előre kitervelt módon – a megszállók börtönébe. Azt teszi, amire a világon rajta kívül bizonyosan senki nem vetemedne, nem merne vetemedni, miközben ájtatos manóként – galamblelkű aranyembernek, Magyarország jótevőjének – tünteti föl magát.

És ennek az embernek akarnak Nobel-békedíjat adatni Iványiék. Pont neki és pont most! Álljon itt a többi kezdeményező neve is, a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt tanáráé: Iványi Gáboron kívül Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus, valamint Szilágyi Gál Mihály filozófus.

Egy magát lelkésznek valló ember számára ennél nagyobb szégyent nem tudok elképzelni. Iványi élére állt egy olyan kezdeményezésnek, amellyel nyilvánvalóan szembe megy a magyarok döntő többségének akaratával. Azokéval, akikkel kapcsolatban neki éppen hogy a lelkek gondozása lenne a feladata, nem pedig azok lábbal tiprása.

Iványi Gábor most mindennél tovább ment. Megtámadta saját honfitársait. Persze a „lelkész”, akinek szakállánál a jelek szerint csak a jellemtelensége nagyobb, sosem volt igazából jó ember. A külvilág már akkor levonta a megfelelő következtetést, amikor a rendszerváltozás időszakában a nemzetáruló SZDSZ színeiben országgyűlési képviselőséget vállalt. Előtte a civil életében sem volt – hogy is mondjam – jó ember. Számos konfliktusa volt a környezetével. 1974-ben a Magyarországi Szabadegyházak Lelkészképző Intézetéből – (egyház)politikai okokból – fegyelmi eljárás útján kizárták. Egy évre rá, 1975-ben eltávolították a Metodista Egyházból. 1977-ben egyesületi joggal való visszaélés címén felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Lehet, hogy akkor még pártállami időket éltünk, amikor még akár érdemnek is számíthatott szembe menni a hivatalosokkal, de az SZDSZ-es szerepvállalása épp azt mutatja, hogy nem volt neki semmi baja a komcsikkal, sőt a sokak szerint éppen a szabadmadaras-liberális párt által megtestesített szélsőballal sem.  

A hatgyerekes Iványi Nobel-díjas (gaz)tettével ráadásul azzal az emberrel is szembe ment, akinek két legidősebb gyermekét annak idején megkeresztelte s a szülőket – Orbán Viktort és Lévai Anikót – korábban össze is adta. Azzal a magyar kormányfővel, aki parittyás Dávidként a bátor kis magyar nép élén csodaszámba menő győzelmet igyekszik aratni a Soros-EU szövetség óriás Góliátja felett. Aki Iványi hat gyermekének a jövőjét is meg akarja védeni saját apjától, saját apjuk helyett!

Nehéz szavakat találni az ötök bandája általi Nobel-díj kezdeményezés jelentette provokációra. Méghozzá többszörös provokációra.

Iványiék levélbe foglalt és nyilvánosságra hozott kezdeményezése ugyanis valójában valószínűleg nem ér egy fabatkát sem. Ennek alapján ugyanis soha nem fogják Soros Györgyöt Nobel-békedíjban részesíteni. (Reméljük, más kezdeményezés alapján sem.) Ennek pedig nagyon egyszerű oka van. S nem az, hogy még véletlenül sem érdemli meg.

A Nobel-díj odaítélésének szabályai ugyanis kimondják, hogy a jelölőknek szigorú titoktartási kötelezettségük van. S nemcsak az egyes jelöltek személyét nem árulhatják el senkinek, hanem azt sem, hogy megkereste-e őket a díj odaítéléséről döntő bizottság. Tudni kell, hogy a Nobel-díjak jelölésével és odaítélésével kapcsolatos dokumentumok kereken ötven évig nem kutathatók. Tehát például 2014-ben csak azt tudhattuk bizonyosan, hogy 1964 előtt kik voltak a jelöltek és a jelölők.

Azt nem tételezem föl, hogy Iványi és bandája ne lett volna tisztában ezzel a szabállyal, mielőtt nyilvánosságra hozta jelölését. Azt már sokkal inkább gondolom, hogy arcátlanságuknak van az a magas foka, amelynek ormáról lepillantva ennyire hülyének merik nézni a magyarokat.

Eljárásuk mindenképpen minősíthetetlen. Akár azért, mert tudták, hogy baromi nagy hülyeséget csinálnak, akár pedig azért, mert Orbánnal és a rá szavazó magyarokkal kapcsolatos féktelen indulatuk és dühük miatt nem látták a fától az erdőt.

Ezzel módot adtak arra, hogy a magyarok teli szájjal kiröhögjék őket!  

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/45619/pics/lead_800x600.jpg
Iványi Gábor,Nobel-díjas (gaz)tett,Soros György
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Éva 2017-12-06 20:32:20
Bolond lukból, bolond szél fúj.
Válaszolok
Illés 2017-12-06 16:36:35
Na hogy bazd meg !
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?