Soros videóröfögés a kormány ellen

Az a legkevesebb, ha azt mondjuk, nem jött be!

Az Index videóriportban próbálkozott azzal, hogy a Pócs János fideszes országgyűlési képviselő által megosztott minapi disznóvágási fényképen a megperzselt disznó hátán lévő szöveget – Ő VOLT A SOROS – dehonesztáló módon értelmeztesse más fideszes képviselőkkel.

Rossz az, aki rosszra gondol, idézhetjük erre a közmondást, ami teljes mértékben fedi az áthallásosan is értelmezhető helyzetet, függetlenül annak valódi tartalmától. Pócs elmondta, a szöveg azt fejezte ki, hogy éppen ez a szegény, jobb sorsra érdemes malacka volt az esedékes a sorban, aki ezekben a napokban már élete árán szolgálja azt a szerepet, amelyet a tápláléklánc működése számára kijelölt.

A riporter azon erőlködött, hogy az autójukhoz érkező fideszes képviselőkkel kimondassa azt, ami nincs. Ami nem volt látható a képen, s ami – Pócs János egyértelmű nyilatkozatából kiderült – még gondolatban sem volt összefüggésbe hozható a malacka jelzőjével megegyező vezetéknevű magyar származású üzletemberrel.

Az Országgyűlési Képviselők Irodaháza előtt váratlanul megállított fideszeseknek nem esett nehezükre megbirkózni a csapdaként eléjük állított kérdésekkel. Nyilván azért nem, mert tényleg csak az a rossz, aki rosszra gondol. Az ő lelkiismeretük pedig tiszta. Noha a kérdést a kétértelműségére kihegyező riporter küzdött, mint a még sorra nem került malac a jégen, hogy kelepcébe csalja a nyilatkozókat.

A tévedés nagy-nagy pocsolyájában röfög az a láthatatlan nemzetközi pénzvilág, amely szándékosan összekever egy hagyományos téli, magyar családi eseményt, a disznóvágást – ahol a jókedv és a vidámság még véletlenül sem hívatlan vendég – és egy véletlenül hasonló nevet viselő személy vélelmezett minősítgetését.

A láthatatlan liberális pénzvilág esetünkben kivételesen és szerencsénkre jól látható tagjának, Soros Györgynek pusztító lépéseit egyáltalán nem a személyisége, sokkal inkább a Magyarországgal és Európával szembeni ellenséges tettei azok, amelyek miatt a magyarok visszautasítják.

Ám ez egy külön ügy. A magyar nép képviseletére megválasztott kormány ennek egyenesen, félreérthetetlenül hangot is ad. Itthon és az Európai Unióban egyaránt. Semmi szüksége arra, hogy a magyar nyelv által felkínált – egy hangalak több jelentés ­ – lehetőséggel élve sunyi, félreérthető módon üzengessen politikai ellenfeleinek. Politikai vitáit szemtől szembe, egyenesen, a tisztelet megadása mellett vívja, nem az ellenfél megalázásával, személyiségének méltatlan kontextusba helyezésével. Ez a harcmodor ugyanis nemcsak hogy fényévekre van az országot képviselő úriemberi magatartástól, de egyszersmind kontraproduktív is. A lényeget tekintve semmiféle haszon nem várható tőle.

Ez a harcmodor sokkal inkább azokhoz a nemzetközi pénzügyi körökhöz áll közel, akik soha nem jönnek ki a fényre. Akik fizikai lényükben ismeretlenek a nyilvánosság előtt. Akik távirányítással mozgatják szárazföldi hadseregeiknek végrehajtó osztagait. Azokat a katonákat, akik komoly külföldi zsoldért cserébe mindenre képesek. Még arra is, hogy szembe forduljanak a magyarságukkal, nemzeti hagyományaikkal csak azért, hogy ország-világ előtt igyekezzenek –sarat fröcskölve rájuk – lejáratni őket.

Így működik az a titkos pénzvilág által támogatott civil- és médiakommandó, amely az ellenzéki pártokkal összefonódva nyilvánvaló politikai célokért küzd. S amely – mint láttuk a múlt héten Brüsszelben – a hadtest másik szárnyának támogatásával, azaz uniós segítséggel is igyekszik ellehetetleníteni a magyar kormány helyzetét. Egyszersmind elbizonytalanítani a honi választókat, hogy a végén egy Soros György által mozgatott, a magyarok bevándorlásellenes álláspontját semmibe vevő bábkormányt tegyenek a helyére.

Lényegében erről szól az a kis kellemetlenkedő kérdezz-felelek játék, amit a belinkelt videóban láthattak. A Sorost is magában foglaló láthatatlan pénzügyi világ nagy erőkkel küzd azért, hogy Magyarországon is legfeljebb korlátozott hatáskörű kormány alakuljon. Hogy a lényeges kérdéseket anonim, senki által nem választott, semmiféle felelősséget nem viselő pénzügyi körök dönthessék el.

Ez ellen a pokoli túlerővel szemben egyetlen módon lehet eredményesen harcolni: a valóság talaján állva, pontos tudással felvértezve, a nyilvánosság erejével. Ezt persze csak olyan kormány képes megtenni, amelynek nincs rejtegetni valója. Például, mint a magyar.

Ha lenne, akkor nem szegény néhai malackát használnák föl a soros videóröfögésre. Arra, hogy botot dugjanak a küllők közé. De mivel nincs, így ezzel is próbálkoznak.

Pechükre ezúttal is árnyékra vetődtek.

Az alapkép Pócs János Facebook profiljáról

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/45894/pics/lead_800x600.png
Brüsszel,disznóvágás,hagyomány,Orbán Viktor,Soros videóröfögés a kormány ellen
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?