Konrád Orbán Viktor erőszakos elmozdítását vízionálja

Konrád György Kossuth-díjas író, a rendszerváltoztatás „demokratikus ellenzékének” emblematikus figurája - aki Aczél György útlevelével a zsebében a Szabad Európa Rádión keresztül „szidta” az acéli rendszert, ellenállásra lázítva a gyanútlan magyarokat - megint valami rosszban sántikál.

Ő, a nagy vátesz, aki előre látta a Kádár-rendszer végét, a berlini fal leomlását, most arról vízionál a friss HVG-ben: „Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova.”

A halk és lassú beszédű Konrád stílusa megfontoltságot szokott sugározni. Éppen ezért úgy vélem, hogy szépen becsomagolt gondolatait most is jó előre kitervelten építette föl, nem improvizált, amikor a fenti kijelentést tette. Pedig nyilván forrong benne a düh, s tehetetlenségében ragadtatta magát az árulkodó gondolatok megfogalmazására.

Dühös és tehetetlen, mert látja, hogy valószínűleg ez a kormány fog maradni a választások után is. Ezt szerinte csak akkor lehet leváltani, ha az ellenzék tagjai „nem utálják egymást”. A jelek szerint azonban utálják, Konrád gondolataiból legalábbis ez következik.

Ha pedig így áll a helyzet, akkor Orbán Viktor hatalmát csak „rejtelmes mozgások” révén lehet megdönteni. Magyarán puccsal, erőszakkal. Ugye, író úr?

Hiszen Konrád szerint a rejtelmes mozgások oda vezethetnek, hogy Orbán Viktor – ha nem enged az erőszaknak – vagy a kivégzett Ceausescu sorsára jut, vagy – ha önként távozik – akkor élve megúszhatja. Konrád mérhetetlen cinizmusára jellemzően megjegyzi: „Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen.” Mert Konrád úr ugye olyan kegyes, hogy azt akarja, Orbán Viktor érezze jól magát önként vállalt száműzetésében.

Komolyan mondom, nehéz ezeket a szavakat leírni anélkül, hogy az embert ne vesse szét a düh. Hogy ne kérdezze meg a Mindenhatótól, hogy merészel ez az ember ilyen aljasságokat kijelenteni? Ki adott neki felhatalmazást, hogy erőszakról merjen beszélni egy demokratikusan megválasztott és valószínűleg áprilisban is megválasztásra kerülő kormányfővel szemben? Ki adott neki felhatalmazást, hogy összehasonlítsa Románia véreskezű kommunista diktátorát, aki már tizenéves ifjúként arról beszélt, hogy ő lesz „Románia Sztalinja”, egy demokratikusan megválasztott vezetővel? Ki? Hogy merészel ez a „jóakaratú” ember kegyet gyakorolni Orbánnal szemben? Ki ő, hogy úgy gondolja, „megengedheti” a felcsúti pihenő éveket számára.

Tudja Konrád György, hogy mit beszél? Tisztában van azzal, ha Orbán Viktornak bárki csak a haja szálát meg akarná görbíteni, azonnal százezrek vonnának köré élőláncot s testükkel – ha kell – életükkel védenék meg őt?!

A nagy vátesz, Soros György feltétlen kiszolgálója – aki legfrissebb megszólalásában sem felejtette el megemlíteni, hogy anno ő ajánlotta a demokráciát akaró Orbánt Soros figyelmébe, hogy támogassa a tanulmányait – most erőszakos hatalommegdöntést vízionál. A demokrácia erőszakos megdöntését helyezi kilátásba. Csak azért, mert ez a demokrácia nem az a liberális demokrácia, amelyet ő és Móricka elképzelt, amely lényegében egyenlő a liberálfasizmussal, azaz a liberális diktatúrával, amelyben csak az a demokratikus, amit ők annak tartanak. Amit a szavazó többség annak tart, az bullshit, szemét, az nem számít.

Konrád György a jelek szerint tehát megint árulásra készül. Most a magyar népet akarja elárulni, összefogva a liberális háttérhatalom emberivel, Soros magyarországi és határon túli helytartóival.

A Kossuth-díjas Konrádnak az árulásban, a besúgásban amúgy is nagy gyakorlata van. Pártállami menlevéllel a zsebében nemcsak a valódi rendszerváltást akaró magyar embereket árulta el eljátszva a nagyon, de nagyon „demokratikus ellenzékit” Demszkyvel, Harasztival, Magyar Bálinttal és a többi főszadeszessel együtt, de még a saját sógorát, Sándor Ernőt is. Ő rejtegette azt a kéziratot – Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című irományt –, amit bizalmasan éppen Konrád György bízott rá és ő a kályhájába dugva helyezte azt biztonságba. Konrád még arra is képes volt, hogy lebuktassa őt a kézirat rejtegetése miatt a kádári rendőrség előtt. 

Nem véletlenül hozott határozatot az Országgyűlés a Soros-terv végrehajtásával szemben, nem véletlenül hívja föl a figyelmet a kormány a „civil” szervezetek fővárosi és vidéki terjeszkedésével szemben, amelyeknek egyetlen érdemi célja van, a demokratikusan megválasztott hatalom csalárd vagy erőszakos úton való elmozdítása.

Ezt vízionálja Konrád György s nyilván ezért is tesz meg mindent a háttérben.

Pontos információk híján csak azt tudom leírni, amit a magyarok többsége érez s amiért mindent hajlandó megtenni, hogy nem fog sikerülni.

A magyarok valósághoz, demokráciához való szoros kötődése sokkal erősebb annál, semhogy hagyja a „rejtelmes mozgások” aljas nemzetárulását beteljesülni.

4
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/46774/pics/lead_800x600.jpg
hazaáruló,Konrád György,liberálfasiszta,Orbán Viktor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
itgy
itgy 2018-01-06 22:16:32
Agylágyulásban szenvedő agg liberálfasisztákra nem is érdemes pazarolni a szót.
Válaszolok
baviki69 2018-01-06 00:14:44
Ez nem testvére Hellerkének? Még a pofájuk is hasonló!!!
Válaszolok
baviki69 válasza: János bejegyzésére 2018-01-06 00:12:50
Csak Konrád fölé hajolj... Undorító mocskos gazember! Ezek beszélnek a gyűlölködésről...!!! Szamuely féle Lenin-fiúk!
Válaszolok
János 2018-01-05 12:46:08
Nekifognék Konrád "úrról" írni, de el kell mennem hányni.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?