Németh Szilárd szaporodó kihívói

Gyűlnek Németh Szilárd honatya, a tavaszi választáson Csepel-Soroksár fideszes országgyűlési képviselőjelöltjeként induló politikus kihívói. A fővárosi 17. választókerületben eddig Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője töltötte be ezt a posztot. A párt ebben korábban a Demokratikus Koalícióval már megállapodott. Szabó ennek szellemében elszántan készül arra, hogy a jövőben se legyen ez másként. A csepeli MSZP azonban Bangóné Borbély Ildikó indításával zsarolja Szabó Szabolcsot, s indításáról várhatóan hétfőn már döntenek is.

Az 24.hu megkereste Bangónét, aki nem cáfolta az értesülést, hogy szó volt a csepeli-soroksári indításáról. A Csepel.info azonban úgy tudja, hogy mindenképpen Szabó lesz a jelölt. Az MSZP csak engedményeket akar, leginkább az önkormányzati jelöltek és a lista feletti döntés jogát.

A csepeli szocialistáknak elegük lett abból, hogy Szabó Szabolcs, akit 2014-ben győzelemre segítettek, szóba sem akar állni velük. Az 1% alatti támogatású Együtt politikusa ráadásul ország-világ előtt azt hirdeti, hogy Csepel és Soroksár korábban fideszes fellegvár volt, és ő az egyetlen, aki itt győzni tudott. Szabó Szabolcs úgy gondolja, hogy az eredmény természetesen saját zsenialitásának köszönhető, közreműködőkre anno nem is volt szüksége.

Az önmaga tökéletességétől teljesen elaléló Szabót Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke próbálta pénteken magához téríteni, de eredménytelenül.

A Csepel.info belső forrásokból úgy tudja, hogy Bangóné indítása csak politikai lufi. A szocialisták csak zsarolni, ijeszteni próbálják az Együtt politikusát. A csepeli MSZP valódi célja az, hogy tárgyalóasztalhoz ültessék, majd politikai nyilatkozatot kényszerítsenek ki az Együttből és Szabóból. Például a szocialisták akarják megszerezni Csepelen a 2019-es önkormányzati választás teljes irányítását és felügyeletét, beleértve természetesen a közös jelöltek meghatározását és a listaállítást is.

Az MSZP mindenképpen meg akarja akadályozni Horváth Gyula csepeli DK-elnök polgármester-jelöltségét (2014-ben ő volt a jelölt), és természetesen azt is, hogy az Együtt Horváth mellé állhasson. Ezért olyan fontos, hogy Szabó már jó előre leszögezze, ebben a kérdésben feltétlenül az MSZP-t fogja támogatni.

Ma még nem tiszta tehát, hányan szeretnék a fővárosi 17. körzetben legyőzni Németh Szilárdot. Minél színesebb a paletta, annál jobb, annál érdekesebb a verseny, annál jobban jár a választó, gondolhatnánk. Már csak azért is, mert így növekedhet Németh Szilárd esélye.

A baloldalon azonban mindig fontosabb volt az egyéni érdek, mint a közösségi. Így aztán nem csoda, ha Bangóné nagyon elszánt, nem akar visszalépni, ahogy Szabó Szabolcs sem. A közeljövőben azonban eldől, hogy mindketten nekifutnak-e a nagy meccsnek Németh Szilárddal vagy csak az egyikőjük méreti meg magát a körzetben.

Akár egyik, akár másik verzió lesz a végleges, az elmúlt négy évben kiemelkedő politikai munkát végző Németh Szilárdnak nem kell félnie. A csepeliek, a soroksáriak nagyra értékelik városfejlesztő, emberközpontú tevékenységét, korrekt, egyenes jellemét, szókimondó stílusát.

1
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/46878/pics/lead_800x600.jpg
Bangóné Borbély Ildikó,Csepel,Németh Szilárd,Szabó Szabolcs
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Éva 2018-01-11 14:45:03
Csak szilárdan Szilárd! A zászló nekünk áll.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?