Lányi András és a „jellemtelen” koalíció

Tudják, hogy hívják azt a madarat, amely bűnözőket eszik? Gonosztevőnek. Bocsánat a keserű faviccért, de ez jutott eszembe, amikor elolvastam Lányi András nyilatkozatát a 168 órában, amelyben az ellenezék „szigorúan és hangsúlyozottan” elvtelen – nem tévedés: elvtelen – összefogását hirdeti az „Orbán-rendszer eltakarítása érdekében”. Sőt, nem is csak hirdeti, hanem egy minapi ATV adásban Lendvai Ildikóval vitázva egyenesen követeli ennek létrejöttét.

Voltaképpen akár örülhetnénk is Lányi Konrádéhoz képest jóságos, de legalább annyira a kétségbeesésből táplálkozó szavainak, mert kivégzést legalább nem emleget, „csupán” lehülyézi a kormányt és mocskolja, ahol éri. De ez a lényeghez képest mellékszál.

Az elvtelen szót igyekszik Lányi idézőjelbe tenni. Nem kér kevesebbet az ellenzéki pártoktól – a Jobbiktól az MSZP-n, DK-n, LMP-n át az Együttig, a Momentumig –, mint hogy tegyék félre azokat az elveket, amelyek mentén meghatározzák magukat, amelyek mentén az állampolgárok legalább tudtak valami alapján választani közülük. S így elveiktől megszabadult, jellemző nélküli entitásokként álljanak össze egy technikai koalícióra, hogy eltakarítsák a „katasztrófát, amit a Fidesz további kormányzása jelentene.” Szerinte.

Az így létrejött, jellemző nélküli pártok koalíciója – azaz a jellemteleneké – a következő, négy pontból álló program szerint cselekedne. 1. Függetleníti az igazságszolgáltatást a politikától. 2. Felmond néhány nemzetközi szerződést. 3. Módosítja a választási törvényt. 4. Kiírja a következő választásokat még 2018-ban.

Az természetesen közel sem biztos, hogy ennek a jellemtelenül elvtelen  technikai koalíciónak összejönne a kétharmados támogatottság, sőt, aminek hiányában eleve képtelenség például a választási törvény módosítására még gondolni is. De ez csak egy példa arra, hogy miért nem valósulhatna meg ebből a hagymázas okoskodásból semmi. Aztán ahogy tovább megyünk, kezd szépen kibújni a szög a zsákból.

Lányi szerint ugyanis a technikai koalíciót semmiképpen sem kezdeményezhetnék pártok. Erre ugyanis „csak egy független civil kezdeményezés szólíthatja föl a pártokat.” Majd megragadva az alkalmat kéri is azonnal elvbarátait egy ilyen felhívás kibocsátására. Magyarán Lányi arra buzdít, hogy ő és elvbarátai hívják életre ezt a szerveződést és egy esetleges választási siker estén megalakuló, nyilván szakértőinek nevezett, önálló hatalommal nem rendelkező bábkormány ennek az értelmiségi körnek a szigorú utasításai alapján járjon el. Erre egy szép, kövér, jól hangzó mondatot is megfogalmazott Lányi, íme: „A politika addig működik tisztességesen, ameddig a civil társadalom képes ellenőrizni és az értelmiség látja el eszmékkel.” Lányi tehát azt gondolja, akkor tisztességes a politika, ha a Nagykörúton belül élő értelmiség osztja az észt, a kormány ezt végrehajtja, a választók milliói meg asszisztálnak hozzá. Maga Soros György sem fogalmazhatta volna szebben. Ő sem akar semmi mást, csak Orbánt elzavarni, egy bábkormányt hatalomba helyezni, s végrehajtani minden neki kedves akaratot, mindenekelőtt a migránsok beengedését, a kerítés lebontását.

Tehát ezúttal is a már jobban ismert konrádi, helleri állásponthoz jutottunk. Ők megengedik az összefogást a Jobbikkal, elnézik a párt „békeidőben vállalhatatlanul szörnyűséges politikai múltját, aztán az ellenzéki szavazatok felhasználásával megszerzett hatalommal a kezükben úgy irányítják a civil „szakértő” kormányt, ahogy Lányiéknak ez a leginkább tetszik. Úgy, ahogy csinálták a rendszerváltozás után az SZDSZ színeiben s csinálják most is a Jobbikkal kiegészült sorosita, szadeszes utódpártokban.

Csak éppen kétségbe vannak esve, hogy a széttaposott állapotban lévő ellenzék demokratikus úton, elvszerű program alapján továbbra is képtelen leváltani a kormányt. S akkor marad a jelenlegi felállás, amitől ők nagyon rosszul érzik magukat. Mondhatni irtóznak. Hiszen így továbbra is kimaradnak a hatalomból. Ezért beszélnek Orbán erőszakos elmozdításáról, elvtelen koalícióról s minden másról, amivel ki lehet üresíteni az ellenzéki pártokat is, hogy az egykori SZDSZ-es brigádot újfent erős háttérhatalmi pozícióba lehessen ültetni. Hiszen Lányi is a szadesz világában kezdett. Ő a párt elődjének, a Szabad Kezdeményezések Hálózatának egyik alapítója. A demokratikus ellenzékiekkel szamizdat újságot szerkesztett, Lehrstück Mária néven pedig publikált is ellenzéki folyóiratokban. És Konrádhoz, Hellerhez hasonlóan most ő is kétségbe van esve, hogy szánalmas szellemi portékája nem kell senkinek. Még Lendvai Ildikónak se. Ez már aztán tényleg a vég. Jóllehet 2010-ig megszokták – külföldi globalista SZDSZ-es megbízóik bizalmából –, hogy azt csinálnak Magyarországon, amit akarnak. (Bogár László közgazdász szerint tízezer milliárd forintokban mérhető az általuk okozott közvetlen, gazdasági kár).

Valójában ezek az emberek azt szeretnék, ha a globális SZDSZ zavarná el Orbánt és kormányát a francba. Csakhogy az látszik kibontakozni, hogy a globális hatalomnak már nincs ínyére ez a kör. Erre utal Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök tavaly júliusi magyarországi látogatása is – harminc éve nem járt hazánkban Izrael kormányfője! Ráadásul az izraeli miniszterelnök pártfogásába vette az orbáni politikát. Üdvözölte, hogy „Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon és élharcosa azon államok közösségének, amelyek fellépnek az újfajta antiszemitizmus, a modern zsidó állam ’delegitimációja’ ellen.” Döbbenet és hullaszag lenghette körül akkoriban a Nagykörúton belüli világot. Nem lehetetlen, hogy ez válthatja ki a volt SZDSZ-esekből a kétségbeesést és az ezzel járó agressziót, amely hol erőszakos Orbán-döntésről, hol elvtelen technikai koalícióról szól.

Lehet, hogy pontatlan a helyzetre bevezetőben idézett viccecske? Nemcsak a gonosztevő madarak eszik a „bűnözőket”?

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/47220/pics/lead_800x600.jpg
168 óra,elvtelen/jellemtelen koalíció,Heller Ágnes,Konrád György,Lányi András,Lendvai Ildikó,Orbán Viktor,SZDSZ
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?