Szél Bernadett gerince és cinkelt lapjai

Gréczy Zsolt DK szóvivő érdekesen adagolt információt posztolt Facebook oldalán. Jelezte, hogy a Klubrádió megkérdezte hallgatóitól, ki az esélyesebb Budakeszin? Tóth Zoltán (DK) vagy Szél Bernadett (LMP)? Azt, hogy a Fidesz képviseletében Csenger-Zalán Zsolt indul a megmérettetésen, aki szintén esélyes lehet – nemcsak a klubrádiós, hanem a végső – győzelemre, nem boncolgatta a kutakodás. Pedig Csenger-Zalán Zsolt jelenleg is országgyűlési képviselője Pest megye 2. számú választókerületének, s életének jelentős részét Pest megyének ezen a részén élte le, érte dolgozott.

Ez azonban nyilván bezavart volna Gréczy bejegyzésének/győzelmi jelentésének eufórikus hangulatába, hiszen a Demokratikus Koalíció embere büszkén dobolta ki, hogy a DK-s Tóth Zoltán 85-15 százalékos arányban győzte Szél Bernadettet. Ez persze a Klubrádió erősen balliberális hallgatótáborának álláspontja, akiknek száma nem biztos, hogy elegendő lesz a Nagykörúton kívüli Pest megyei körzetben. Már csak azért se, mert a térség ciklusok óta a Fideszé. Előbb Gulyás Dénes képviselte a környék településeit két cikluson át, legutóbb pedig Csenger-Zalán Zsolt vette át tőle a stafétabotot, legyőzve ellenoldali trónkövetelőit.

Nyilván tudja ezt Gréczy Zsolt is. Aki talán éppen ezért posztolta harsogó módon győzelmi jelentését, hogy megpróbálja ezen adatokkal is lebeszélni az LMP-t, ezen belül társelnökét a választókerületi indulásról. Szél Bernadett a csütörtöki HírTv Egyenesen adásában is megerősítette, hogy az LMP mind a 106 egyéni választókerületeben indít jelöltet, mert azok, akik az elmúlt huszonhét évben megpróbálták az országot valamilyen irányba elmozdítani, kudarcot vallottak. (Sajátos értékelés, nem kell vele egyetérteni, de menjünk tovább.)

Az LMP társelnöke tehát hajthatatlannak látszik. Gyurcsány Ferenc azonban nem tett le arról, hogy a hátra lévő időben jobb belátásra bírja az LMP-t, hogy ne legyen a zöldpárt ellenfele a DK-nak és az MSZP-nek se Budakeszin, se más választókerületekben.

Sokan természetesen nem vesznek rá mérget, hogy Szél Bernadett és pártja kitart jelenlegi álláspontja mellett. Erre utal az egyébként szintén egykori Soros-ösztöndíjas Szél Bernadett Sorossal kapcsolatos minimum „gyanús” előélete. Továbbá az is, hogy általa finanszírozott cégben vállalt munkát (a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület programvezetője volt), az Alkotmányvédelmi Hivatal álláspontja szerint pedig nemzetbiztonsági kockázatot jelent a személye. Valamint tény az is, hogy pártja vezetésének több tagja részt vett a Jobbikkal együtt a Magyar Nemzet dunai rendezvényén, ahol Vona Gáboron kívül Schlecht Csaba, Simicska Lajos bizalmasa is jelen volt. Az érintett körök pedig nagyon nem akarják, hogy április 8. után Orbán Viktor hatalmon maradjon, s mindent megtesznek azért, hogy az LMP-sek ne induljanak rá a DK- MSZP jelöltjeire.

Gyurcsány és Gréczy is ebben bízik, illetve bizonyára abban, hogy Szél Bernadettnek közel sem olyan egyenes a gerince, mint amilyennek mutatja. Ha egyenes lenne, akkor valószínűleg nem titkolózna arról, hogy miért minősítette őt kockázati tényezőnek az Alkotmányvédelmi Hivatal, s közzé tenné azt is, miért minősül nemzetvédelmi kockázatnak az általa a nemzetvédelmi bizottságba szakértőnek jelölt afgán származású személy, Mirwais Janan. Arról nem szólva, hogy pártja nem menne bele olyan minimum félreértésekre okot adó esetekbe, mint Simicska bizalmasaival való találkozás a dunai étteremhajón.

A jelek szerint Szél Bernadett több fronton is cinkelt lapokkal játszik.

Cinkelt lapokat keverve igyekszik elérni a korszakváltást, amire oly sokszor hivatkozik politikai krédója gyanánt. Pedig tudhatná, hogy a korszakváltáshoz nem cinkelt lapok kellenek, hanem minimum egyenes gerinc. Még a Pest megye 2. választókerületében is.

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/47732/pics/lead_800x600.jpg
Budakeszi,Gréczy Zsolt,Klubrádió,Szél Bernadett
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?