Felállni a padlóról: ne hagyjuk 2002 szellemét kísérteni

Hódmezővásárhelyen voltaképpen „csak” egy időközi polgármester választást bukott el a kormányzópárt, Kiskunhalason meg nagyot nyert az ottani fideszes jelölt. Úgy, ahogy tette az elmúlt időközi választásokból 17-ből tizennégyszer. A statisztika hízelgése mégsem forrása a vígasznak, nem érzésteleníti a lélek fájdalmát. Hódmezővásárhely ugyanis más, nagyon más, mint a többi település. Olyan hely, ahol a rendszerváltozás óta soha nem nyertek a balosok, olyan hely, amelyet mindenki jobboldali szentélyként könyvelt el. Ez a település az elmúlt évek alatt mindenféle fejlesztést megkapott, amit csak a józan ész alapján számára meg lehetett ítélni. Hódmezővásárhely a kormány második emberének szülővárosa, amelyről jószerével annyit beszéltünk az elmúlt esztendőkben, mint az összes többi településről együttvéve.

És mégis eljött az, amire senki sem számított. Eljött a kudarc sötétje. Az ember tenyerébe hajtotta a fejét és nem találta a szavakat. Pillanatokra még hallani vélt egy-két koppintást az ajtón, mintha Kharon kopogtatott volna rajta az evezőjével.

Éppen úgy érezte magát az ember, mint 1994-ben, amikor Horn Gyula MSZP-je győzte le néhai Antall József pártját és a tudatosan leszalámizott teljes jobboldalt. Hiába szereztek összességében több szavazatot a nemzeti oldal külön-külön induló pártjai, az egységes MSZP önállóan legyőzte, értelmetlenül fölkínálva magát a hatalomra ácsingózó SZDSZ-nek. Pedig akkor sem volt fukar a kormány, hiszen a kárpótlás – bármennyi sebet kapott is az ellenérdekelt ellenzéktől a törvény megalkotása előtt – mégis igyekezett a régi idők gyalázatos államosítása után némi igazságot szolgáltatni a fél országnak.

De emlékezhetünk 2002 szörnyű választási éjszakájára is, amikor a koraeste még győzelemre álló fideszes listát fokozatosan szorította maga mögé a szociké, amikor vérvalósággá vált Kovács László mondása, hogy nem közvéleménykutatást kell nyerni, hanem választást. Pedig 1998 és 2002 között is kiválóan teljesített a gazdaság, amiből szépen jutott az embereknek is. A józanul gondolkodó magyarok el sem tudtak képzelni más eredményt, mint sima konzervatív győzelmet.

És a váratlan kudarc sötétje akkor is elborította az éjszakát, milliók forgolódtak az ágyukon, alvásról szó sem lehetett. Hiába volt az akkor még kétfordulós választás második köre előtt hihetetlen sikeres mozgósítás, hiába volt a Testnevelési Egyetemen, a Kossuth-téren elhangzott Orbán-beszédeknek fantasztikus hatása, hiába tudta ezt az amúgy is magas részvételi arányt (71,3%) a Fidesz tovább emelni a második fordulóban (73,48%), arra már kevés volt, hogy a Fidesz-MDF választási koalíció képes legyen megfordítani az eredményt.

Tudjuk jól, a magyarok többsége elsősorban akkor sem azért volt kétségbe esve, mert a hatalmat elvesztette Orbán Viktor. Sokkal inkább azért, mert jól tudta, mi vár az országra, ha Medgyessy és a mögötte álló szocik és a szélsőségesen szélsőbalos szadeszesek állnak a kormányrúdhoz. Ami menetrendszerűen be is következett a Medgyessyt megbuktató Gyurcsány felturbózott nemzetellenes politikája miatt, amihez már akkor teljes mellszélességgel asszisztált az Európai Unió (is).

Szóval ezen a vasárnap esti borzalmas éjszakán sokak fejében futhattak át ezek a demoralizáló gondolatok.

Azonban Kharon ezúttal is hiába kopogtatna. Nincsenek holt lelkek az ajtó mögött, legfeljebb leforrázott, mérhetetlenül csalódott és szomorú emberek néznek bele lelkük mélységes mély kútjába, mintha onnan várnák a megvilágosodást. Pedig nem onnan jön, hiszen onnan nem is jöhet. Mert csodaszer nincs.

Csak rettentő sok munka és alázat van.

Ha valami mégis adhat némi gyógyírt a durván fájó sebre, az az idő. Annak az esélye, hogy most nem két hét van hátra a következő fordulóig, mint 2002-ben volt. Akkor két hét alatt majdnem meg lehetett fordítani az állást. Most negyven nap van hátra. Méghozzá olyan negyven nap, amit nem előzött meg egy „első fordulós váratlan kudarc”, viszont egy óriási figyelmeztető pofon igen.

Biztos vagyok benne, hogy a maga helyén mindenki tudja a feladatát. Azt kell elvégezni a lehető legodaadóbban! Időt, fáradságot nem kímélve. Vérrel, verítékkel és könnyekkel! Jól láthatjuk Európában, Párizs, Bécs, Stockholm sátras összevisszaságában, mi vár ránk, ha nem tesszük oda magunkat. Hannibal ante portas.

A hódmezővásárhelyi csatát elvesztettük. Azt azonban nem engedhetjük, hogy a háborút is más nyerje meg helyettünk. Látható fehéren-feketén: Magyarország jövője, a magyarok biztonsága, békéje, további kiszámítható, napsütötte holnapja a tét.

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/49153/pics/lead_800x600.jpg
a kudarc sötétje,Hódmezővásárhely,Kharon,Kossuth tér,Testnevelési Egyetem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Éva 2018-02-27 19:47:01
Nem kell kudarcot emlegetni, ez a "polgármester" most tanulja az önkormányzati törvényeket, semmihez nem ért, csak a fenyegetőzéshez. Kétharmados Fidesz többség van a közgyűlésben, másfél év múlva önkormányzati választások lesznek, de szerintem előbb felbomlik az egész önkormányzat, aztán új választások lesznek.
Válaszolok
éva 2018-02-26 15:56:37
A lelkem mélységes gyászba borult. A hajdúk megmutatták, hogy könnyebb hiszékenynek lenni, mint gondolkodni! A rosszindulatú vicsorgás (vigyorgás) édesebb, mint megbizonyosodni, hogy az ellenzék hazug, hogy csak a Soros pénzére hajt, amit feltételezhetően beígért ezeknek a bitangoknak. Nyilvánvalónak kellene lenni, hogy csak azok ilyen merészek, akik SZARVAT KAPTAK az ökleléshez. De nem is csodálkozom nagyon! Az a nép, aki a megerőszakolt lányt ítéli el a rohadék helyett nem is lehet IGAZ EMBER!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?