Blogolj!

Károsultak kártalanítása – A Fidesz az igazság pártján

A Fidesz krédója, hogy ebben az országban legyen demokrácia, legyen szabadság és legyenek méltányos, fair viszonyok. Ha az igazságszolgáltatás képtelen igazságot szolgáltatni, akkor nekünk, a kormányzatnak segítenünk kell – hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Vasárnapi újságban ma reggel.

Fotó: Blikk

A műsor emlékeztette a hallgatókat, hogy a Fidesz-KDNP kormány számos olyan ügyben kártalanította már a károsultakat, amelyeket baloldali politikusok idéztek elő.

Szóba került a szegedi Szeviép ügye. Az ügyészség gyanúja szerint a vádlottak másfél milliárd forintos kárt okoztak, de egyes becslések alapján ez elérheti a 11 milliárd forintot is, amelyet mintegy ötszáz vállalkozónak okoztak. Az évek óta tartó per során még Ujhelyi István korábbi sofőrjét is beidézték, aki az egyik Szeviép leányvállalatot vezette. Nem maradt ki Czeglédy Csaba története sem, ahol a gyanú szerint már 6 milliárd forint a kár.  

Beszélt Lázár János a Hajdú-Bét károsultjairól is, akik Bajnai Gordon „áldásos” tevékenységének köszönhetően szenvedtek olykor sajnos gyilkos károkat. A kormány 300 millió forintot különített el kártérítésre.

A Pápai Hús Kft. esetében mintegy 670 millió forintra volt tehető az az összeg, amellyel a kormány segíteni tudta a kiszolgáltatott helyzetbe került károsult termelőket.

A tragikus vörösiszap katasztrófa is százmilliók kormányzati kiutalását követelte meg. A kormányzati kártalanítás érintette azokat, akik a vörösiszap-katasztrófa által okozott haláleset vagy tartós, illetve maradandó sérülések miatt nyertek pert a MAL Zrt. ellen. Érintette továbbá azokat, akiknek a jogerősen megítélt vagyoni kára várt kifizetésre. Mintegy 350 millió forint segítséget nyújtott az állam.

Fölmerült a 2006. augusztus 20-iki tűzijáték károsultjainak kártérítése is, ami mintegy 300 millió forint körül volt.

Érdekes módon a dolog valahogy sosem történt fordítva. Se az Antall József, se az Orbán Viktor 1998-2002 közötti kormányzása idején elszenvedett károkért nem kellett a baloldali kormányoknak méltányosságból, az igazságszolgáltatás elhúzódó működése miatt kártérítést fizetni. Egyszerűen azért, mert nem voltak ilyen ügyek.

Lázár János kiemelte, „nagyon fontos, hogy az emberek érezzék, bár az igazságszolgáltatás késésben van, de az igazságot soha nem lehet föladni. A Fidesznek mindig az igazság oldalán kell állnia és az igazságért kell küzdenie.”

Azt gondolom, hogy április 8. előtt nem kell ennél egyértelműbb üzenet.

Ha valaki csak a tényeket veszi nagyító alá, könnyen eldöntheti, hogy az egymással több helyen várhatóan szemben álló csupán két jelölt közül – egy fideszes és egy ellenzéki – ki képviseli a magyarok érdekeit és ki azokét, akik mögött idegen érdekek állnak.

Jól látható, hogy a Fidesz akkor is az igazság és az emberek oldalán állt, amikor még szóba sem került a bevándorlás kérdése. Most pedig, amikor ez nemzetünk kulcskérdése, a választók bizalmáért versengő jelöltek közti különbségtétel a bevándorlás megítélése miatt is hatványozottan fontos. Annak fényében pedig különösen, hogy az ellenzék egyik vezéralakja, Karácsony Gergely szombati programbeszédében meg sem említette a bevándorlási problémát, mint olyan feladatot, amivel egy esetlegesen megalakuló, általa vezetett ballib kormánynak dolga volna. Ha ők győznek, akkor a kerítés bukik, s jönnek a migránsok is, már idén tízezerszám.

A magyarok pedig kénytelenek lesznek éppúgy félni, sok helyen rettegni, ahogy rettegnek Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Dániában és még számos fejlett nyugati országban.

Azt gondolom, hogy ezt pártállásra való tekintet nélkül senki nem akarhatja, aki magát magyarnak vallja.

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/49422/pics/lead_800x600.jpg
Antall József,Hajdú-Bét,Károsultak kártalanítása,Lázár János,Orbán Viktor,Pápai Hús Kft.,tűzijáték,vörösiszap katasztrófa
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?