LMP: görögdinnye és sanyargató adócsomag

Lehet, hogy Csárdi Antal LMP-s képviselőjelölt fülig érő szájjal vette tudomásul, hogy ő maradt a legesélyesebbnek mondott ellenzéki jelölt a budapesti Belvárosban, a választók azonban egyáltalán nem biztos, hogy mosolyogni fognak a párt adópolitikáján. Feltéve, ha bizalmat kapnak, aminek egyáltalán nem szurkolunk.

Kin vigyorog Csárdi Antal? Csak nem a választókon?

Mint a választási programjuk írja, „a vagyonadózás területén bevezetjük a luxusadót és a nagybirtokadót”. A Kezdeményezésünk céljai című alapprogramjukban pedig úgy fogalmaznak: „egységes és kötelező értékalapú ingatlanadót vezetünk be” (27. oldal). Sőt, korábban már részletes javaslatokat is közzétettek az ingatlanadó bevezetésének módjáról.

Mint a spiler.blog beszámolt róla, a Zöld Fordulat nevet viselő tervezet alapján egy 50 négyzetméteres belvárosi lakásra kivetett ingatlanadó átlagosan havi 12.500 (!) forint lenne, azaz évi 150 ezer forintot jelentene. A Bokros-csomagos Horn Gyulának se ment volna jobban a magyarok sanyargatása, akinél ugye már felmerült az ingatlanadó bevezetése is, ahogy Gyurcsány Ferenc kormánya szintén tárgyalta ezt a lehetőséget nem sokkal azután, hogy Fletó – megpuccsolva Medgyessy Pétert – kormányra került.  

Az LMP-s koncepció a lakás értéke alapján határozná meg az adó mértékét. Egy 50 milliós lakáshoz 3 ezrelékes adókulcsot rendelnének. A 12.500 forintos számítás azért állja meg a helyét, mert a Belvárosban már a négyzetméterenkénti 1 millió forintot is eléri az ingatlanok ára.

A választóknak nincs oka mosolyogni az LMP további zsebbevágó intézkedései miatt sem. A zöldpárt ugyanis a sávos gépjárműadót is bevezetne, és visszaállítaná az örökösödési illetéket is. És ha ez nem lenne elég, akkor a mostani 15 százalékos SZJA-kulcs helyett 24 százalékost vezetnének be, hogy az átlagbért kereső legnépesebb társadalmi csoportot is meg tudják sarcolni.

Hogy ezen Csárdi Antal miért tud úgy vigyorogni, mint a szélesszájú béka, legfeljebb csak sejtéseim vannak. Esetleg mert ő is tudja, hogy legszebb öröm a káröröm. S miután széles vigyorával sikerült bizalmat ébresztenie a választókban, pozícióba kerülve majd igyekszik jól megsarcolni őket. Jó tett helyébe, jót várj alapon.

Nota bene, Isten mentsen meg bennünket attól, hogy a baloldaliak jót tegyenek velünk. Arra ugyanis a magyarok legtöbbször csak ráfáznak. Mert ugye, a zöldek is vörösek, csak nem kívül, hanem belül, mint a görögdinnye.

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/50868/pics/lead_800x600.jpg
Csárdi Antal,LMP,vagyonadó
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?