Török Gábor: ki a legfontosabb egyesítő erő ma Magyarországon?

A Fidesz nagyobb fölénnyel nyerte meg a 2018-as választást, mint amire akár maga is számított, írja Facebook bejegyzésében Török Gábor politológus. Kiemelte, a pártok támogatottsága nagyjából a várt sávokban mozgott, kivéve a Fideszét, amely jelentősen felülmúlta a várakozásokat. A kormánypárt lényegesen több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, pedig a biztos győzelemhez valószínűleg a korábbi eredmény megismétlése is elegendő lett volna. A rendszerváltás utáni magyar politikában még soha nem nyert egy politikai erő háromszor egymásután, ráadásul ebből a három győzelemből számos tekintetben a mostani tekinthető a Fidesz legnagyobb sikerének.

Török Gábor

Török Gábor rámutatott, a meglepően magas, 70 százalék körüli választási részvételre kevesen számítottak. Akik egyáltalán el tudták képzelni, biztosra vették, hogy a 2002 után folyamatosan csökkenő részvétel ilyen megugrása az ellenzéknek kedvezhet. Magasnak számító választási részvétel mellett még soha nem nyert a Fidesz parlamenti választást, most ez is bekövetkezett, ráadásul elsöprő mértékben. A mostani eredmény a legitimitás tekintetében tehát erősebbnek nevezhető, mint a 2014-es.

Kijelenthető, húzta alá, hogy a politikai siker leginkább a Fidesz egyetlen téma köré rendezett, leegyszerűsített, könnyen befogadható és nagy erőkkel terjesztett kampányának köszönhető. Az adatok azt mutatják, hogy elsősorban a kisebb lélekszámú településeken a hagyományos fideszes bázis kibővült újabb szavazókkal, akiket feltehetően az „ország megvédésének” a célja és a migránsoktól való félelem vett rá a szavazásra.

Rávilágított, az adatok azonban azt is mutatják, hogy 2018-ban szerinte két Magyarország létezik. Részben a már korábban is tapasztalt város-vidék törésvonal miatt, de még inkább a politikai preferenciákban. A belföldi szavazók közel 48 százaléka a Fideszt választotta, a többiek az ellenzékre szavaztak. A két világ minden tapasztalat szerint egyre távolabb van egymástól, tájékozódásban és politikai véleményekben is. A Fidesz győzelmének az is a titka, hogy képes 2 milliónál is több embert egy táborban tartani, egy irányba terelni, miközben az ellenzék megosztott, nincsenek közös céljai és képtelen a hatékony együttműködésre. Amíg az ellenzéken belül nem erősödik meg jelentősen egy politikai erő (vagy a Fidesz nem gyengül meg valamiért), ez az alapképlet automatikusan biztosítja a Fidesz kormányzását.

Török Gábor valószínűsítette, hogy a kormányváltást kívánó szavazók csalódottságukban bizonyára az ellenzéki pártokat hibáztatják majd a Fidesz újabb ciklusáért, és az ellenzéki pártokba vetett – eddig sem acélos - bizalom jelentősen meggyengülhet. Mindez vezetési válságot és hosszabb köldöknéző periódust eredményezhet. A négy párt mindegyike alapvetően elégedetlen lehet. A Jobbik ugyan a 2014-es adatait megismételte, ráadásul – parlamenti választáson először - a második legerősebb párt lett, de a céljai ennél lényegesen komolyabbak, váltópárti jellegűek voltak. Az MSZP, az LMP és a DK együtt sem érte el a baloldali együttműködés (nem beleértve az LMP-t) 2014-es adatait, előzetes várakozásaikhoz képest mind a hárman rosszabbul szerepeltek. A Jobbik és az MSZP elnöke, valamint az LMP egyik társelnöke a választás estéjén már le is mondott, az ellenzék legalább a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választásig minden bizonnyal válságos időszakát fogja élni.

Mint Török Gábor írja, a Fidesz jövője ma nehezebben előrejelezhető. Elemzése végén felteszi a legfontosabb kérdést a politológus: maga és a párt számára mit tervez négy év múlva az az ember, aki ma kormányoldalon és ellenzékben is a legfontosabb egyesítő erő: azaz folytatja-e Orbán Viktor?

3
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/50944/pics/lead_800x600.jpg
fidesz,Győzelem,Török Gábor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-04-09 20:15:43
Hát, ennek a "sokkulacsos", szócséplő Töröknek a "rögeszmefuttatása" úgy hiányzott erre az online oldalra, mint egy falat kenyér.
Kérdezem:
Kinek volt (lehetett) erre igénye azok után, hogy minden épelméjű ember tökéletesen tisztában van ennek a csélcsapnak az eddigi "áldásos" munkásságával, továbbá a leküzdhetetlen Orbán-fóbiájával.
Válaszolok
éva válasza: Suarez jr. bejegyzésére 2018-04-09 09:58:42
Személy szerint; fel nem foghatom, hogy kik tartották ezeket érdemesnek arra, hogy bejussanak a Parlamentbe! [csak kérdezem: - antiszemiták, cigány gyűlölők, csalókat - tolvajokat emberszámba tartók, nyugger- killerek, {gyilkosok}, nőgyűlölők, "erőszakot - gruppent" imádók??????? ]
Válaszolok
Suarez jr. 2018-04-09 08:42:07
Török G. most írt egy semmitmondó nem tudom megnevezni, hogy mit....Azt sem tudom, hogy miért.. Nem is értek belőle semmit sem és egy mm.-t sem vagyok rá kiváncsi, hogy értékelni akarta .-e önmagát vagy talán mint a legokosabb másik oldali kívülálló akart .- e megnyilatkozni, sokak előtt !! Egyik sem sikerült..!! Miután ismerjük Őt évek óta, a Jobbik fő ideológusának adta el magát, és ez alapján kell megítélni tevékenységét !! Azaz teljesen megbukott, megbuktak ! Undorító, gyomorforgató taktikát választottak, aminek nem is lehetett más az eredménye csak a BUKÁS !! Számára is..Ezután Őket bukottaknak és félrevezetőknek fogjuk hívni !! És a rettenetesen sok megmagyarázó, elemző, politológusokra a továbbiakban nincsen szükség, lejáratták magukat, már kutyaszámba sem fogják venni Őket.....
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?