Orbánt Viktort szélsőjobboldalizza Krausz, a komcsi

Kutyából nem lesz szalonna, komcsiból pedig soha nem válik Mátyás király igazmondó juhásza, jutott eszembe, amikor végighallgattam Krausz Tamás történész eszmefuttatását az ATV-ben kedden az ellenzék csúfos kudarcával kapcsolatban. Valójában már az is furcsa, hogy most hívták a műsorba, hiszen mint rendszerkritikai értelmiségi hamarabb is szót kaphatott volna, segítendő az ellenzék kormányváltó pozícióit. Valójában azonban Krausznak nem lehet valami nagy a becsülete a baloldalon, mióta szűk tíz éve a Népszabiban bejelentette, hogy „Good bye MSZP!”, s kilépett a pártból, mondván: az MSZP a nagytőke nyomására elvesztette szociális arculatát. Ez két nappal azután volt, hogy a jelentős megszorításokat tervező Bajnai Gordont jelölték Gyurcsány utódjául a miniszterelnöki posztra. Nagytőkés után nagytőkést.

”. Látod, te hülye magyar, ezt is bevetted – szól itt is a kimondatlan üzenet. Holott Krausz tudja a legjobban, hogy egyetlen migránst sem fogadtunk be, csak másfél ezer menekültet, a nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően.

Ez rendben is van. Sőt! Május 1. és Karl Marx születésének 200. évfordulója alkalmából a tévéadásban meg is erősítette korábbi álláspontját, nevezetesen: szerinte a parlamentben nincsenek baloldali szervezetek, ezen Marx röhögne, ezek polgári centrumpártok. Tehát – amit visszatérően mi is hangsúlyozni szoktunk – a ballib pártok nem képviselik a kétkezi munkások, dolgozók érdekeit. Következésképpen meg se tudták szólítani őket, aminek következménye lett a nagyarányú kormánypárti vereség.

Itt a néző már eljuthatott oda, hogy nem véletlenül nem szerepeltették az ATV-ben (sem) Krausz Tamást, mert gondolataival, az ellenzékkel kapcsolatos állításaival csak tovább rontotta volna annak amúgy is gyenge lábakon álló esélyeit.

Az más kérdés, ha Krausz tényleg szívén viselte volna a kisember sorsát Magyarországon, akkor a közösségi média révén elmondhatta volna a véleményét akkor is, ha azt a kutya sem kérdezi tőle. Borítékolható, hogy lett volna komoly visszhangja, s akkor – ha többet nem, de – legalább azt elérhette volna Krausz, ha már rendszerkritikai értelmiséginek vallja magát, hogy tiszta lelkiismerettel néz a választási eredményekre jelezve, hogy ő szólt, a kudarc után is moshatja kezeit. Ő ugyanis szintén pontosan tudta, hogy az ellenzék valójában nem akarja leváltani a kormányt, csak a minél jobb parlamenti pozíciókra és a pártoknak járó költségvetési támogatásra hajt.

De akkor miért szólalt meg most Krausz Tamás, amikor az ellenzék szempontjából a választás veszett fejsze nyele, ha úgy tetszik: eső után köpönyeg?

Valószínűleg azért, mert most az lehet a feladat, hogy ezúttal a kormánypártokat tüntesse fel rossz színben. Kilépett ugyan a szociktól, de komcsi szívét persze nem tudta másikra cserélni. Így Orbánékról szívesen hazudozott olyasmit, amivel reményei szerint meghökkentheti az ellenzék és szimpatizánsai, illetve sajtója által „ostoba” fajankónak nézett, számtalanszor lehülyézett vidéki szavazókat, akik hagyták magukat megvezetni Orbán félelemkeltő, migránsellenes választási retorikájától.

Ezért hangozhatott el többször is a közel húsz perces beszélgetésben a nyilvánvaló hazugságnak tekinthető szélsőjobboldali kifejezés, mármint hogy „Orbánék szélsőjobboldaliak”, illetve hogy „beengedték a migránsokat.” Az egyik alkalommal például így fogalmazott: „Ez az új populista szélsőjobboldal. Ezzel nem tagadom, hogy jelen van egy régivágású náci szélsőjobboldal, de az irreleváns.” Másutt a neohortista világról beszélt, amely „egy konzervatív, tekintélyelvű rendszer, de nyitott a szélsőjobboldal irányába. A két világháború közötti rendszer kulturális, ideológiai, politikai túléléséről beszélünk.” Nesze neked magyar, vedd már észre, milyen hülyeséget csináltál, amikor Orbánra szavaztál – sugallja az üzenet. Amikor pedig Orbánnak az üzleti világ számára rokonszenves intézkedéseit sorolja – például a hiány 3 százalék alatt tartása, a korrekt törlesztés a bankoknak, Magyarország adóparadicsommá alakítása a külföldi nagytőke számára – hirtelen odaszúrja, hogy „beengedte a migránsokat”. Látod, te hülye magyar, ezt is bevetted – szól itt is a kimondatlan üzenet. Holott Krausz tudja a legjobban, hogy egyetlen migránst sem fogadtunk be, csak másfél ezer menekültet, a nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően.

Krausz célja tehát nem más, mint az emberek elbizonytalanítása, az Orbánba vetett hitt megingatása. Ezt ő maga így fogalmazta meg: „Nem egy ellengyűlölet-beszédet kell mondani, hanem a rendszerről kell beszélni, amely életre gerjesztette ezeket a politikai figurákat.” Tehát szalonképtelenné tenni, karanténba zárni, választhatatlanná degradálni a vezetőket. Íme, lá, itt vannak hozzá az alapok, vágja magát haptákba Krausz a nézők előtt, mint az étel felszolgálása után a főpincér.

Bár tudja, hogy Orbán rendszerét legfeljebb kívülről lehet megdönteni, de úgy is nehezen még Brüsszelnek is, de azért mégis jobban esik hazugságaival megpróbálni elgyengíteni a rendszer minden eddiginél szélesebb, közel hárommilliós belső talapzatát.

El kell keserítsem Krausz Tamást, egy pártállami hazugságtömeggel edzett nép hitét nem lehet többé valótlan okoskodásokkal megingatni.

Burkus királynak sem sikerült. Azért vesztette el fél országát, mert Mátyás juhásza mindig igazat mondott.  

Hasonló kilátásai lehetnek nemzetállamunkkal szemben a mindig hazug ballibeknek itthon éppúgy, mint a szintén hazug globálnyikoknak Brüsszelben.

3
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/51994/pics/lead_800x600.jpg
igazmondó juhász,Krausz Tamás,neohortista,Orbán Viktor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
éva 2018-05-03 10:05:16
Ez, MAGA A = RETTENET! A Pártállam üres fejű elkényeztetett (=Pártkönyvre kapott
bm. végzettséget) - hülye gyerekei ZOMBIKÉNT, - szakadt húscafataikban kóvályognak itt közöttünk ! A temetők, meg üresen tátonganak!
Válaszolok
kata 2018-05-02 21:41:30
Borzasztóan idegesít,hogy ezek a levitézlett komcsik mindig mindent meg tudnak magyarázni.Kit érdekel,hogy mit gondolnak,a veszett fejsze nyelén nincs mit gondol-
kodni.Vesztettek,vegyék tudomásul,Orbán Viktortól pedig el a kezekkel!
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-05-02 18:36:23
Komolyan felvetődik bennem a kérdés, hogy egyáltalán érdemes egyetlen szót is vesztegetni ezekre a teljesen hiteltelen "percemberkékre" ?!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?