ATV-botrány2 – Sváby még romlottabb, mint gondoltuk

Keresi az ATV a delikvenst, aki a Heti Napló pornográf chatbotránya alapjául szolgáló első fotót elküldte a Borsnak. A Hit Gyülekezet televíziójánál a vizsgálódás tehát folyamatban van, ahol – mint arról beszámoltunk – perverz bejegyzések, hozzászólások követték egymást a lehető legvadabb stílusban. A Ripost arról ír, hogy kínosnak, vállalhatatlannak minősítik az ATV-ben a vasárnap esti műsor, a Heti Napló körül kirobbant botrányt. A bulvárlap szerint az ATV tulajdonosi körét nagyon kellemetlenül érintette, hogy a Heti Napló stábja ilyen brutális stílusban értekezik egymással. Úgy tudják, hogy Németh Sándor „meglepve és megrökönyödve” értesült a vállalhatatlanul alpári beszélgetéssorozatról, amit ráadásul maguk a résztvevők „dobtak piacra”, ki tudja, milyen érdekektől vezéreltetve.

Sváby kisemberpárti mosolya mögött egy romlott, embertelenül gonosz lélek lakozik.

Az ATV-től származó információk szerint Pünkösd után, tehát bő két hét múlva születhet állásfoglalás az ügyben.

Időközben megszólalt Sváby András nem nyilvános közösségi oldalán, ahol maga írta, hogy teljes terjedelmében felhasználva idézhető az írása.

Íme: "Szürreális helyzet, ha egy MAGÁNbeszélgetés tendenciózusan összevágott részleteiről kell megszólalnom. Ám figyelve a helyzetet hallgatni sem jó. Gyors leszek, ezért azon túl is siklanék, hogy egy magánbeszélgetést nyilvánosságra hozni bűncselekmény. Ezt mindenki tudja. Nyilván abba sem kell belemenni, hogy az egész beszélgetés egy durván obszcén, eltúlzó, ámde kifejezetten ironikus belső kitárgyalása volt egy a kormánysajtóban megjelent Soros Györggyel kapcsolatos címadásnak: “Soros meg akarta ölni az anyját”.

Ebből indult a magánbeszélgetés, aminek bizonyos kiragadott mondatai kikerültek. Nem fogok elhatárolódni saját magamtól. Idáig hittem abban, hogy egy magánbeszélgetésben az ember ironikusan, akár trágáran otrombáskodhat is. Ilyen vagyok. Ám mivel a magánbeszélgetésem kikerült a bocsánatkérést se halogatnám tovább. Sajnálom, ha bárkit megbántottam és olyat kellett olvasnotok, amihez nem volt kedvetek. Elnézést. Köszönöm, ha ezt végigolvastátok és köszönöm a figyelmeteket. Vigyázzatok a magánchatekkel!"

Érdekes bocsánat-, akarom mondani elnézéskérés, nem vitás. Ami valójában egy vállrándítás. Jól mutatja, hogy egy velejéig romlott ember megendi magának, hogy durván és obszcén módon beszéljen Soros Györgyről és az édesanyjáról. Ha az obszcenitás például azért következett volna be, mert ráesett egy tégla a lábára, s erről trágár módon elbeszélget mondjuk Hajdú Péterrel, akkor az senkit nem érdekelt volna. Akkor sem, ha a csevegés tudta nélkül kerül nyilvánosságra. Itt azonban Soros Györgyről van szó, ami alapvetően más minőség. Emlékezhetünk, miatta nem is olyan régen az egész ellenzék – sajtóstól, civilszervezetestől, brüsszelestől – azt a kormányt antiszemitázta a bevándorlásellenes plakátok miatt, amely egyetlen szóval sem illette Soros származását. Sőt méltóságát, emberi minőségét sem sértette soha, viszont a nemzet biztonságát súlyosan veszélyeztető tetteit igenis elítélte.

Itt pedig Sváby szavai egyértelműen Soros és elhunyt anyja személyiségébe gázoltak, függetlenül attól, mi volt a kiváltó ok, s hogy ironikusan tették-e vagy sem. Ilyet egy ember már csak azért sem tesz soha, mert jó érzése nem engedi. Sőt, eszébe sem jut. S nem azért nem, mert tart a nyilvánosságtól. Sváby azonban vállalja, hogy ő ilyen, ezért nem határolódik el magától.

Érdekes a bocsánatkérés azért is, mert a magánbeszélgetés nyilvánosságra kerülésének körülményein nagyvonalúan átsiklik. Holott ilyenkor általában az ártatlan sértett dühösen keresi az alávaló „merénylőt.” Sváby nem. Úgy beszél, mint aki valójában bocsánatos bűnnek tartja a bűncselekmény eme fajtáját. Ez némiképp megerősíti azt a feltételezést, hogy esetleg az érintettek maguk hozták nyilvánosságra a csevegésüket dokumentáló képernyőfotót. Úgy fest, mintha ők maguk tudatosan leplezték volna le saját magukat. Ha ez igaz, elképesztő. Ez az önteltségnek, a nagyképűségnek, a sérthetetlenség érzetének, a törvények felettiség vélelmének olyan minősített esete, amivel törvénytisztelő ember nem tud mit kezdeni.

A holokauszt áldozataival viccelődő Zuschlag János annak idején 6 évet kapott, pedig szintén „csak” ironizált. De amikor a Terror Házánál a tévé nyilvánossága előtt kimondta a vesztét okozó szavakat, még ő sem hitte el, hogy ebből bármi baja származhat.

Nem tudom, hogy a brutális aljasságát gyors bocsánatkéréssel rendezni kívánó Sváby gondolt-e erre? Vagy gondolt-e arra, miféle égiháborút indítana az esetéről nagyon szordínóban beszámoló ellenzéki média egy ilyen tartalmú magánbeszélgetés nyilvánosságra hozatalakor, ha annak főszereplője például Bayer Zsolt volna. Belegondolni is rossz.

Ha viszont Sváby nem határolódik el magától, azért a nézők nyugodtan megtehetik helyette. Remélhetőleg az ATV-vizsgálat sem fog másfajta következtetésre jutni. S ha május 20. után nyilvánosságra kerülnek a vizsgálat megállapításai, akkor Havas Henrik után Svábytól is érzékeny búcsút vehetnek a tévénézők. Remélhetőleg egyszer s mindenkorra. Nincs szükség behízelgő vigyorgására, képmutató, hiteltelen műsorvezetésére, hiszen bebizonyította: „kisemberpárti” mosolya mögött egy romlott, embertelenül gonosz lélek lakozik.         

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/52114/pics/lead_800x600.jpg
ATV,pornóbotrány,Sváby András
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?