Fletót csönddel büntette a parlament

Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés alakuló ülésének ünnepélyességébe is be tudta lopni – sokak számára pozitív – negatív kisugárzását. Most nem a terépcsecsőn, a Fletó celebrálta matekórán, a kígyózó kígyókon röhögött az ország. S nem is annyira azzal, hogy amíg képviselőtársai ünnepi öltözetükben is megadták a tiszteletet az eseménynek, ő ingujjban tiltakozott saját választási kudarca ellen. Persze ez is az ő bizonyítványa.

Képviselőtársai ünnepi öltözetükben is megadták a tiszteletet az eseménynek, ő ingujjban tiltakozott saját választási kudarca ellen. (Fotó: MTI, Kovács Tamás)

A nagy esemény akkor következett el, amikor a T. Ház, még pisszenni sem volt hajlandó, amikor a korjegyzői felolvasás a DK-frakció megnevezéséhez, frakciólétszámának ismertetéséhez, illetve a frakcióvezető nevének megjelöléséhez érkezett. Más csoportok adatainak ismertetésekor a képviselők megtapsolták egymást.

Gyurcsányt azonban senki nem, talán lelkében is legfeljebb Kunhalmi Ágnes tapsolta meg.

A minden ellen tiltakozó DK-sok ugyanis akkor már kivonultak a teremből, így még ők sem tudták tetszésüket parlamentáris módon kifejezni vezérük mellett. Ők sem tudták menteni a menthetetlent. De nem tapsoltak más ellenzéki honatyák sem, ami kétszeresen is kínos. A politikai szövetségest ugyanis ilyenkor a látszat kedvéért még azok is meg szokták tapsolni, akik a lelkük mélyén a pokolba kívánják. Az ellenzék azonban a jelek szerint most nem volt hajlandó eljátszani a színházat, alaposan benne hagyták Gyurcsányt a slamasztikában. Hosszú másodpercekig üvöltött a csend, amikor tudatosult a résztvevőkben, hogy itt most bizony egy Gyurcsány ellenes minidemonstráció zajlik. Aminek legfőbb szövetségesük, az MSZP-sek is részt vettek.

Bíztató jel a jövőre. Ez lehet a lépten nyomon követelményként hangoztatott nagy ellenzéki összefogásnak a sok jóval nem kecsegtető kiindulási szimbóluma. Gyurcsány Ferenc verejtékes munkával elérte, hogy a ballibek – ahova már ezt a Vona-vonalas, Gyöngyösi Márton vezette Jobbik frakciót is sorolni lehet – a nyílt színen nem akarnak örömködni vele, közösködni meg valószínűleg a háttérben sem.

Végre egy gyurcsányi vívmány, ami pontosan megfelel a választói többség akaratának. Ezt legalább megtapsolnák a magyarok.

1
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/52391/pics/lead_800x600.jpg
csönd,Gyurcsány Ferenc,ingujj,taps
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-05-11 10:15:56
Szerintem mindenki akkor járna a legjobban, ha ez a hibbant Gyurcsány(i) is a jövőben csendben maradna, de örökre.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?